parlamenti választás;Magyar Péter;Tisza Párt;

Magyar Péter: Felszólítom a leköszönő miniszterelnököt, hogy semmilyen olyan döntést ne hozzon, amely megkötné a következő kormány kezét

A demokratikus Magyarország történetében ennyien még soha nem szavaztak, ilyen erős felhatalmazást még soha egyetlen párt sem kapott – jelentette ki vasárnap esti választási győzelmi beszédében a politikus, aki a Kúria, az Alkotmánybíróság,  a Gazdasági Versenyhivatal, az Országos Bírói Hivatal, az Állami Számvevőszék és a Médiahatóság elnöke mellett a legfőbb ügyészt is lemondásra szólította fel.  Szerinte ez a győzelmünk nem a Holdról, hanem minden magyar ablakból látszik.

Megcsináltuk, a Tisza és Magyarország megnyerte ezt a választást. Nem kicsit, hanem nagyon, sőt, nagyon-nagyon  – jelentette ki Magyar Péter vasárnap este a Batthyány téren tartott győzelmi beszédében. – Közösen leváltottuk az Orbán-rendszert – folytatta –, felszabadítottuk Magyarországot, visszavettük a hazánkat. Ez nélkületek nem sikerült volna – üzente.

A győzelmünk nem a Holdról, hanem minden magyar ablakból látszik, legyen az akár a legkisebb vályogházon, egy sok emeletes panelházban, nagyvárosban vagy vidéken – fogalmazott a kétharmados választási győzelem kapujában álló Tisza Párt elnöke.

Magyar Péter kiemelte, a demokratikus Magyarország történetében ennyien még soha nem szavaztak, ilyen erős felhatalmazást még soha egyetlen párt sem kapott, mint a Tisza. Hozzátette – Felhatalmazást adtatok arra, hogy építsünk egy működő és emberséges hazát mindannyiunknak, minden magyar embernek.

– A Tisza nem csak megnyerte ezt a választást, de minden jel arra utal, hogy erős kétharmados többségünk lesz az új Országgyűlésben. Ez az a felhatalmazás, ami lehetővé teszi, hogy az átmenet a lehető leghatékonyabb, legbékésebb, legzökkenőmentesebb legyen

– fogalmazott.

– Hálás szívvel köszönjük mind a 3 millió 300 ezer embernek, aki bizalmat szavazott nekünk – mondta Magyar Péter. Majd köszönetet mondott a családjának, a fiainak, a munkatársainak, az önkénteseknek, a jelöltjeiknek, a szakembereiknek, és minden magyar embernek, aki bármivel is támogatta a rendszerváltást.

– Ma, kedves barátaim, csodát csináltatok, ma Magyarország történelmet írt

 – jelentette ki. – Tettük mindezt teljes ellenszélben, ahogy annyiszor elmondtuk, sok millió Lúdas Matyiként – folytatta, majd megjegyezte: győztek, pedig az állampárt a teljes apparátusát bevetette ellenük, megkísérelte a titkosszolgálatokkal tönkretenni a Tiszát, százmilliárdokat költöttek hazugságkampányra, gyűlöletre. – Ma az igazság győzedelmeskedett a hazugság felett. Ma azért győztünk, mert a magyar emberek nem azt kérdezték, hogy a hazájuk mit tehet értük, hanem azt kérdeztétek, hogy ti mit tehettek a hazátokért – üzente, hozzátéve, „meg is cselekedtétek, amit megkövetelt a haza”.

– A magyarok ma nemet mondtak az ámításra, nemet mondtak a hazugságra, nemet mondtak a félrevezetésre, és nemet mondtak az árulásra

– hangsúlyozta. Felidézte, két éve néhány ember elindult, „és végül Dávid és Góliát harcában a szeretet győzedelmeskedett, mert végül mindig a szeretet győzedelmeskedik”. Majd köszönetet mondott mindenkinek, „hogy megfogadtátok a bibliai tanácsot, hogy ne féljetek”. – Nem félünk! – skandálta a tömeg.

– Köszönöm, hogy elhittétek, hogy megváltoztathatjuk a sorsunkat, hogy a saját történelmünket mi magunk, a magyar emberek írjuk – mondta. – Pedig – folytatta – hányszor és hányan mondták nekünk, hogy nem érdemes vidékre menni. Nem érdemes és nem lehet kilépni a fővárosból. Hányszor hallgattuk meg, hogy meg kell állapodni őfelsége ellenzékével, hogy alkukat kell kötni, mert másképp nem lehet. Dehogynem, ma bebizonyítottátok mindenkinek, hogy igenis, lehet – fogalmazott.

– Vannak ilyen kegyelmi pillanatok a magyar történelemben. Ilyen volt 1848. március 15., ilyen volt 1956. október 23. És mondjuk ki bátran: ilyen kegyelmi pillanat ez a mai, 2026. április 12-e. Legyen ez a nap is a magyar szabadság aranybetűs dátuma – mondta.

– Minden magyar a szívében érzi, hogy ez egy csodálatos, közös győzelem. Győzelem, mert a hazánk döntött, és újra élni akar, újra európai ország akar lenni. Olyan ország akar lenni, amely nem vazallusa senkinek, olyan ország, ahol a teljesítmény számít, olyan ország, ahol mindenki lehet magyar polgár, amelyben a polgárai számíthatnak a kormányukra

– fogalmazott Magyar Péter. Olyan ország – folytatta – ahol mindenkinek jár a megfelelő egészségügy, a minőségi oktatás, a felhőtlen gyerekkor és a tisztességes időskor. Ahol senkit nem bélyegeznek meg azért, mert mást gondol, mint a többség, senkit nem bélyegeznek meg, ha mást és máshogyan szeret, mint a többség, ha másban hisz, mint a többség. Ahol nem az számít, hogy ki kinek az ismerőse, hanem hogy ki milyen ember. Ahol újra vidáman és nyugodtan lehet gyermeket vállalni és családot alapítani. Ahova végre haza lehet jönni.

Ezt követően arra kérte a külföldi magyarokat, hogy minél többen költözzenek haza. – Mert minden magyarra szükség van. A feladat óriási, de mi, magyarok szeretjük a nagy feladatokat – szögezte le.

Magyar Péter kiemelte, a Tisza-kormány minden magyart képviselni fog, mert ez a mindenkori magyar kormány dolga, kötelessége, „nem szabad különbséget tenni magyar és magyar között, megosztani és hergelni, mert az bűn”. Hangsúlyozta, a magyar emberek ma igent mondtak Európára, a szabad Magyarországra, arra, hogy képviseljék és segítsék őket, hogy rendbe tegyék az országot.

– Tisztában vagyunk a felelősségünkkel és az előttünk álló hatalmas, ember feletti feladattal. Én azt kérem, hogy ma ünnepeljetek, derűsen és békésen, holnap pedig közösen munkához látunk, mert mindannyiunk közös dolga lesz begyógyítani a sebeket, eltakarítani a romokat, amiket az elmúlt évtizedek okoztak

– fogalmazott Magyar Péter.

A Tisza Párt elnöke megjegyezte, tudják, hogy példátlan felhatalmazást kaptak, és hogy olyanok is szavaztak ma rájuk, akik soha nem hitték volna magukról, hogy melléjük állnak. – Minden nap azon fogunk dolgozni, hogy megszolgáljuk ezt a megelőlegezett bizalmat – jelentette ki. Tudjuk – fűzte hozzá –, hogy nagy a baj, látjuk a számokat, látjuk, hogy mit tett az elődünk a magyar gazdasággal, az egészségüggyel, az oktatással, a gyermekvédelemmel, a rendvédelemmel, vagy éppen a közlekedéssel.

– Felszólítom a leköszönő miniszterelnököt, hogy mától ügyvezető kormányként járjon el, és semmilyen olyan döntést ne hozzon, amely megkötné a következő kormány, a Tisza-kormány kezét

– mondta Magyar Péter, a tömeg pedig skandálni kezdte, hogy „Árad a Tisza!”. Kiemelte, amennyiben az átmenet reményeik szerint rövid időszakában a nemzetünket érintő komoly döntés vagy kérdés felmerül, „keressenek nyugodtan, tudják a telefonszámomat.”

– Ma a magyar nép a rendszerváltás mellett döntött. Ezért azoknak, akik a rendszer részei, tartóoszlopai, bábjai voltak, távozniuk kell a közéletből. Felszólítom a köztársasági elnököt, hogy haladéktalanul kérjen fel, mint a győztes párt listavezetőjét kormányalakításra, azt követően pedig távozzon a hivatalából annyi méltósággal, amennyi még maradt neki – üzente Magyar Péter. Ezután felsorolta „az összes bábot”, akiket az Orbán-kormány a nép nyakára ültetett, és szerinte távoznia kell:

  • a Kúria elnöke,

  • az Országos Bírói Hivatal elnöke,

  • a legfőbb ügyész,

  • az Alkotmánybíróság elnöke, 

  • az Állami Számvevőszék elnöke,

  • a Gazdasági Versenyhivatal elnöke,

  • a Médiahatóság vezetője.

– Távozzanak, ne várják meg, amíg elküldjük őket – fogalmazott, a tömeg pedig azt skandálta: Vége van!.

Magyar Péter azt ígérte, az alkotmányozó kétharmados többség birtokában

  • helyreállítják a fékek és ellensúlyok rendszerét,

  • csatlakoznak az európai ügyészséghez,

  • garantálják Magyarország demokratikus működését,

  • soha többet nem fogják engedni, hogy bárki rabul ejtse vagy cserben hagyja a szabad Magyarországot,

  • helyreállítják a demokráciát biztosító intézmények működését és függetlenségét.

Kiemelte, Magyarország újra erős, a magyar érdekeket képviselő szövetséges lesz, mert hazánk helye Európában volt, van és lesz. Hangsúlyozta,

  • a visegrádi négyek szövetségét újjáépítik és lehetőség szerint kibővítik, ennek jegyében az első útja Lengyelországba fog vezetni,

  • a második útja Bécsbe vezet majd,

  • míg a harmadik Brüsszelbe, hogy megszerezze a magyar embereket megillető uniós forrásokat.

Hozzátette, miniszterelnökként minden magyar embert képviselni fog a Kárpát-medencében és szerte a nagyvilágban. – Újraépítjük szövetségi kapcsolatainkat, a szomszédainkkal pedig rendezzük a vitás kérdéseket – ígérte. Hangsúlyozta, mostantól nem leszünk következmények nélküli ország, akik meglopták az országot, azoknak vállalniuk kell a felelősséget, akik gyűlöletet szítottak magyar és magyar között, azoknak felelősséget kell vállalniuk.

Magyar Péter azt ígérte, a Tisza-kormány felszabadítja az igazságszolgáltatást és létrehozza a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Védelmi Hivatalt, ebben az ország legjobb jogászai és nyomozói fognak dolgozni. Felkészül Szabó Bence és Pálinkás Szilveszter százados úr, sok pihenő nem lesz holnaptól – jegyezte meg.

Magyar Péter megköszönte a fiataloknak, hogy visszahozták a reményt a változásra, megmutatták milyen egy félelem nélküli Magyarország építésébe belekezdeni. Az időseknek pedig megköszönte, hogy nem hitték el a róluk terjesztett hazugságokat.

– Kedves fideszes honfitársaink – folytatta Magyar Péter –, tudom, hogy csalódottak vagytok ma, tudom, hogy nehéz megélni a vereséget, főleg egy nagy és megérdemelt vereséget. Tudom, hogy haragszotok is ránk talán, személyesen rám is, mert ellenzékben lenni nehéz, nehéz olyan politikusokat hatalmon látni, akiket nem szívleltek. De én, ma itt, Magyar Péter ígérem nektek, hogy a ti miniszterelnökötök is leszek, minden magyar ember miniszterelnöke leszek – fogalmazott.

Felidézte, Orbán Viktor felhívta telefonon, és gratulált a győzelmükhöz. Neki is elmondta, Batthyány Lajos székében ülni a legnagyobb megtiszteltetés, a legnagyobb felelősség, a legnemesebb feladat, és mostantól közösen viselik a felelősséget azért, hogy holnaptól újraegyesítsék Magyarországot. – Kedves hárommillió-háromszázezer Tisza-szavazó! Arra kérlek benneteket, hogy érezzétek a felelősséget, amit a mai eredmény jelent, nyújtsatok holnaptól kezet, kezdjük el a megbékélés hosszú és nehéz munkáját. No nem a bűnösökkel, mert nekik felelniük kell, hanem a magyar honfitársainkkal, nyújtsunk kezet minden magyarnak – üzente Magyar Péter. Beszéde zárásaként Antall József szavait idézte, „én szolgálok, és addig szolgálok, amíg a nemzetnek haszna van belőle”.