Fidesz;lemondás;reakció;szimpátiatüntetés;Sulyok Tamás;

Sulyok Tamás - Korábbi felvétel

Sulyok Tamás nagyra értékeli a szimpátiatüntetést, a virágokat meg összeszedték

Megkérdeztük a köztársasági elnököt, mit gondol a vasárnapi demonstrációról.

„A köztársasági elnök nagyra értékel minden, az alkotmányos rend és a jogállamiság értékeinek megőrzése iránti felelős társadalmi kiállást – beleértve a közjogi méltóságok hivatala melletti kiállást is” – írta a Népszavának a Sándor-palota. Arról érdeklődtünk, hogy Sulyok Tamás távozásra többször is felszólított államfő hogyan értékeli a hétvégi szimpátiatüntetést.

Mint arról beszámoltunk, a Sulyok Tamás melletti demonstrációt korábban Orbán Viktor volt miniszterelnök is támogatta, de a mozgósítás nem igazán ért célt. Szűk 4-500 fő gyűlt össze az államfő hivatala elé.

A rendezvény látványos összetűzéssel kezdődött. A fő szervező Kurucz Dániel kamerák kereszttüzében figyelmeztette a demonstráló Bede Zsoltot, hogy tevékenysége ártalmas és a kiállásuk hitelességét roncsolja. A szélsőjobboldali Vadhajtásokhoz kötődő Bede Zsolt ekkor kiabálva rohant Kurucz Dániel után.

Kohán Mátyás a Mandiner újságírója latin-amerikai diktátorokhoz, például Nicolas Maduróhoz hasonlította a miniszterelnököt, Huth Gergely viszont inkább a kormány tagjaiba szállt bele.

Görög Márta igazságügyi minisztert például hitvány asszonynak nevezte, akinek „szakmai megsemmisülést és örök megvetést” kívánt hátralévő életében. Míg Ruff Bálint a Pesti Srácok újságírója szerint nemes egyszerűséggel „halállistákat ír”, Magyar Péter pedig a demokráciát diktatúrára cserélné. A tömegben többször felzúgtak a „Hazaáruló” felkiáltások, többen füttykoncerttel jutalmazták, hogy Skrabski Fruzsina a színpadon megbékélésről beszélt, és Puzsér Róbertet többször a barátjának nevezte.

A demonstrálók befejezésül fehér virágokat helyeztek el a Sándor-palota előtt. A hivatal sajtóosztálya lapunknak azt írta, ezek összegyűjtéséről a hivatal munkatársai gondoskodtak.

A tárcavezető több anomáliát talált a beruházással kapcsolatban.