A Szépművészeti Múzeum képeit a mai napon elszállították. Visszakerül a múzeumba, ami oda való – tette közzé Facebook-oldalán Nagy Ervin. A Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium államtitkára által közzétett fotón az egyik irodában már szakszerűen csomagolják a festményeket. A politikus már júniusban lépett, hogy visszaszállítsák az antik bútorokat a kulturális tárca épületéből az Iparművészeti Múzeumba ahogy fogalmazott, inkább szolgálják ezek a tárgyak a köz javát.
Tarr Zoltán Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős miniszter még parlamenti kulturális bizottsági meghallgatásán kitért arra, hogy felülvizsgálják a közgyűjteményi protokollt, amelybe beletartoznak a műtárgy mozgatásának, kölcsönzésének szabályai is.
Mint a Népszava elsőként megírta, Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium közgyűjteményi és örökségvédelemért felelős államtitkára a múlt hónapban be is jelentette, hogy felülvizsgálják a műtárgykölcsönzéseket. Tarr Zoltán ezt követően közölte, minden múzeumtól elkérte azoknak a műtárgyaknak a listáját, amelyeket nem közgyűjteményekben helyeztek el. Akkori bejegyzésben a tárcavezető bírálta az Orbán-kormány politikusait is. Úgy fogalmazott, az elmúlt időszakban világossá vált, hogy úgy álltak a magyar nemzeti műtárgyakhoz, mintha plázában válogatnának a számukra tetsző dekorációs tárgyak között.
Nagy Ervin visszaszállíttatja az antik bútorokat a kulturális tárca épületéből az Iparművészeti MúzeumbaVizsgálják a gyanús magyarországi műtárgykölcsönzéseket, valószínűleg a Sándor-palota vezetEddig több száz millió forint értékben vett kölcsön műtárgyakat közgyűjteményekből ingyen a Sándor-palota
