közmédia;MTVA;

Hamarosan felállhat a közmédia új szakmai vezérkara, ők vezethetik majd a tévés, a rádiós és az online részleget

A 24.hu több információi szerint már megvan, hogy kik lesznek az MTVA jelenlegi konstrukciója helyett létrejövő Magyar Rádió és Televízió Nonprofit Zrt. szakmai vezetői.

Már megvan, hogy kik lesznek az MTVA jelenlegi konstrukciója helyett létrejövő Magyar Rádió és Televízió Nonprofit Zrt. szakmai vezetői, akiknek a hivatalos bejelentése a szerződéskötést követően, néhány napon belül várható – értesült több forrásból a 24.

A portál információ szerint a televíziós területért Bodacz Balázs, az ATV eddigi műsorvezetője felel majd, aki korábban a Magyar Nemzet, majd a Hír TV munkatársa volt. Bodacz csütörtök este az ATV Aktuál című műsorának végén jelentette be, hogy négy év után elhagyja a csatornát. Utolsó szereplése során a közmédia konkrét említése nélkül annyit mondott, olyan helyen folytatja a pályáját, ahol szintén nagyon fontos, hogy hazugságoktól, manipulációktól, lejáratásoktól és álhírektől mentesen dolgozzanak.

A rádió irányítása Kerényi Györgyhöz kerülhet majd, aki 2006 és 2010 között már dolgozott a közmédiában, akkor a Kossuth Rádió főszerkesztője volt. A Magyar Narancs egykori újságírója korábban a Tilos Rádiónál, a Rádió C-nél volt alapító és vezető, legutóbb a Szabad Európánál dolgozott. 2017-ben Botka László felkérésére az MSZP kommunikációs igazgatója volt.

A lap úgy tudja, hogy az online részleg vezetésére Mészáros Zsófiát, a régi Index egykori főszerkesztőjét, a 444 korábbi vezető szerkesztőjét kérték fel, ő az utóbbi években fiatalok számára tartott újságírószakmai oktatást a Pelikán Projekt keretein belül.

Az Országgyűlés művelődési bizottsága csütörtökön választotta meg a közmédia átmeneti vezetését. A Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatója Horváth P. András ügyvéd lett, akinek elsődleges feladata a közmédia jogi és gazdasági átvilágításának levezénylése lesz. A végleges vezetőt pályázaton választják majd ki.

Mint arról beszámoltunk, a közmédia átszervezését Grósz Judit közmédiáért felelős miniszteri biztos, az RTL Magyarország korábbi digitális területekért felelős vezérigazgató-helyettese bonyolítja. Június közepén azt nyilatkozta, hogy a cél nem a dolgozók elbocsátása, „annak viszont vállalnia kell a felelősséget és a következményeket, aki részt vett a társadalom megosztásában, riogatásában, a sajtóetika szabályainak áthágásában”.

Pedig van saját kommunikációs osztálya és informatikai főosztálya.