Magyar Péter ígéretéhez híven a Tisza párt pénteken benyújtotta a közmédia teljes átalakításáról szóló törvényjavaslatot. A Fidesz kormányzása alatt a közmédia elveszítette közszolgálati jellegét, miközben formálisan továbbra is a nemzet egészének nevében beszélt.
Milyen tapasztalatokat lehet felhasználni a közmédia átalakítására a térségünkben elérhető példák alapján? A gond az, hogy – amint Csehország és Szlovénia példája mutatja – még ott sem sziklaszilárd a közmédia függetlenségének szavatolása, ahol nem illiberális demokrácia működik. Ugyanakkor léteznek országok, ahol a vezetőket nyílt, többpárti vagy szakmai kontroll alatt álló eljárással választják, mandátumuk nem cserélhető le azonnal kormányváltáskor, a finanszírozás több évre előre kiszámítható, és a szerkesztőségi autonómiát jogszabályok és belső garanciák is védik. Ahol viszont a mindenkori kormány dönt a finanszírozásról, a vezetőkről és a felügyeletről, ott a közmédia hamar kiszolgáltatottá válik a kormány számára.
Vége az MTVA-nak, benyújtották a törvényjavaslatot a magyarországi közmédia átalakításárólCSEHORSZÁG A cseh közmédia, a Česká televize és a Český rozhlas hosszú ideig a régió egyik legsikeresebb közszolgálati modelljének számított. Nem volt hibáktól mentes, de jól működött: szakmailag erős, nemzetközileg is elismert intézményrendszer volt, amelyben a hírműsorok sokáig lényegesen nagyobb bizalmat élveztek, mint a régió több más országában. Andrej Babiš új kormányának terve ezért okozott ekkora riadalmat. A háztartások és vállalatok által fizetett díjat kivezetnék, és a közmédiát közvetlenül az állami költségvetésből finanszíroznák.
A gyakorlatban ez azt jelentené, hogy a közmédia éves pénzügyi mozgástere a kormány és a parlamenti többség politikai döntésétől függene.
Ez a vita megmutatja, miért veszélyes az a populista érv, miszerint milyen jól járnak az emberek, ha nem kell közvetlenül fizetniük a közmédia fenntartásáért. A díj ugyanis egyfajta védőfal is. Ha a pénz közvetlenül a nézőktől, hallgatóktól vagy egy előre rögzített, automatikus rendszerből érkezik, a szerkesztőség kevésbé kiszolgáltatott a napi politikának. Ha a pénz a költségvetésből érkezik, minden kritikus riport, kényes interjú, korrupciós ügy után ott lebeghet a fenyegetés: jövőre kevesebb lesz a támogatás. Prágában ezért tömegtüntetéseket tartottak a kormány tervei ellen, a közmédia dolgozói sztrájkkal fenyegettek: a finanszírozási modell a sajtószabadság kérdésévé vált.
SZLOVÉNIÁBAN ismét, immár negyedszerre is Janez Janša ülhetett a kormányfői bársonyszékbe. Ugyanaz a politikus került újra hatalomra, akinek korábbi kormányzása idején a sajtószabadságot védő szervezeteket, a közszolgálati médiát és a kritikus újságírást állandó nyomás alá helyezték. Janez Janša élesen támadta a kritikus szerkesztőségeket, és olyan lépéseket támogatott, amelyek szűkítették az RTV Slovenija mozgásterét. A 2022 utáni szlovén kormány éppen ezt a korszakot próbálta lezárni, amikor új szabályokkal próbálta megvédeni a közszolgálati médiát a pártpolitikai kézivezérléstől. A szlovén példa azt jelzi: még ott sincs biztonságban a közmédia, ahol egy pillanatra úgy tűnik, sikerült helyreállítani az intézményi védelmet.
Szlovénia azt üzeni Magyarországnak: a közmédia depolitizálása csak akkor ér valamit, ha a következő politikai fordulatot is túléli.
SZLOVÁKIA esete még sötétebb tanulsággal szolgál. Robert Fico kormánya 2024-ben felszámolta az addigi RTVS-t, és új intézményt hozott létre STVR néven. A névváltoztatás önmagában jelentéktelennek tűnhetett ugyan, de a lényeg a vezetés és a felügyelet megváltoztatása volt. A pozsonyi kormány azzal érvelt, hogy a régi közmédia elfogult és ellenséges volt vele szemben. Ez a populista közmédia-politika visszatérő mondata: a független vagy kritikus szerkesztőséget pártosnak bélyegzi, majd a „kiegyensúlyozás” nevében pártirányítás alá vonja. Szlovákiában a közmédia azért válhatott újra és újra a kormánypártok játékszerévé, mert gyengék voltak az intézményi fékek, a vezetőket nem védték kellőképpen törvényekkel, és a pártpolitikai kultúrában nem alakult ki erős tabu a közszolgálati intézmények bekebelezésével szemben. A szlovák helyzetet súlyosbítja, hogy Robert Fico politikája eleve a kritikus sajtóval szembeni retorikára épül. A kormányfő és szövetségesei évek óta politikai ellenfélként kezelik a független újságírókat.
„Robert Fico úgy döntött, hadat üzen a független médiának”Több ezer ember tüntetett Pozsonyban a szlovák közszolgálati média átalakítása ellenLENGYELORSZÁG példája más természetű, de ugyancsak fontos Magyarország számára. A popilista Jog és Igazságosság (PiS) kormányzása idején a TVP a kormánypárti kommunikáció egyik legfontosabb eszközévé vált. A hírműsorokban az ellenzék sokszor nemzetellenes fenyegetésként jelent meg, Az ellenzék akkori vezetőjét, Donald Tuskot pedig valóságos sátánként állították be. A 2023-as kormányváltás után Tuskék gyorsan léptek, a közmédia vezetését eltávolították, majd cégeit jogi értelemben felszámolási eljárás alá helyezték, hogy kezelni tudják a finanszírozási és az irányítást érintő konfliktust. Ezzel valóban megtörték a PiS uralmát a TVP felett, de közben felmerült a kérdés: lehet-e jogállami módon visszafordítani egy korábbi politikai megszállást, ha az elfoglalt intézmények vezetői és felügyeleti testületei éppen a régi hatalom védművei?
A lengyel tanulság az, hogy a közmédia depolitizálása nem hajtható végre pusztán „erőből”, mert akkor az új vezetés is könnyen politikai kinevezettnek látszik. A PiS propagandagépezetének lebontása szükséges volt, ám a tartós megoldáshoz új médiatörvény, szélesebb parlamenti és szakmai konszenzus, valamint új kinevezési rendszer kell. Ez azonban Varsóban szinte megvalósíthatatlannak tűnik az alkotmányos intézmények és a régi káderek beágyazottsága miatt. Karol Nawrocki populista elnök a kormány minden reformtervét megakadályozza. A régi propaganda lebontása után tehát azonnal ki kell építeni azt a rendszert, amely az új kormánytól is védi a közmédiát.
Több mint egy éve hatályban van az EU-s sajtószabadság-törvény, de az Orbán-kormány kibújik ez alól isAUSZTRIA példája azt mutatja, milyen sokat számít a fékek és ellensúlyok rendszere. Az ORF-et is sok támadás éri, vitatják a finanszírozását, a politikai pártok régóta próbálnak befolyást szerezni a felügyeleti struktúrákban, mégis összehasonlíthatatlanul erősebb függetlenséggel rendelkezik, mint más közép-európai közmédia. A 2019-es Ibiza-botrány azért volt sokkoló, mert Heinz-Christian Strache akkori FPÖ-elnök és alkancellár nyíltan beszélt arról, hogy magyar mintájú médiaviszonyokat szeretne. A terv lényege a kritikus sajtó meggyengítése, a nagy elérésű lapok politikai célú áthangolása és az ORF nyomás alá helyezése volt.
Herbert Kickl, az FPÖ mostani vezetője folytatta az ORF elleni hadjáratot. A párt rendszeresen „kényszerdíjról”, baloldali elfogultságról, politikai aktivizmusról beszélt, és a 2024-es választás után komoly aggodalmat keltett, hogy egy FPÖ vezette kormány drasztikusan csökkenthetné az ORF forrásait vagy átszabhatná felügyeletét. Az ORF szerkesztőségi képviselete 2025 elején már attól tartott, hogy a formálódó jobboldali kormányzati tervek gyengíteni akarják a közszolgálati médiát. Ausztriában végül Kickl nem tudott kormányt alakítani, de ez is jelzi: a populista jobboldal ott is ugyanazt a támadási felületet kereste, mint Magyarországon, Lengyelországban vagy Szlovákiában. A független közmédia számukra nem demokratikus intézmény, hanem akadály.
Illiberális veszélytől féltik Ausztriában a kultúrátSZERBIÁBAN az RTS hosszú ideje Aleksandar Vučić elnök hatalmi rendszerének egyik kulcsszereplője: országos elérése különösen a vidéki és idősebb közönség körében meghatározó. A szerb közmédia sokáig óvatosan, a hatalmi elvárásokhoz igazodva kezelte a kormányellenes tiltakozásokat, ezért a tüntetők szemében a rendszer részévé vált. A 2024 végén kezdődő, majd 2025-ben tömegessé váló diáktüntetések idején az RTS székháza is a tiltakozás célpontja lett. A szerb helyzet sajátossága, hogy Vučić időnként maga is nekiment a közmédiának, ha az szerinte túl nagy teret adott a tiltakozásoknak. Ez jól mutatja az autoriter médiafelfogást: a hatalom számára még a lojális közmédia is gyanússá válik, amint akár korlátozottan is megpróbál igazodni a valósághoz.
Szerbiában is elkezdődött a megtorlás, de egyre többen mernek beszélni a rezsim piszkos módszereirőlTöbb tanulság létezik tehát Magyarország számára, de a tapasztalatok azt mutatják: nem könnyű olyan megoldást találni a közmédia számára, ami tartósan garantálja annak függetlenségét.
Eltérő finanszírozási rendszerek
A finanszírozási modellek között nincs egyetlen tökéletes európai megoldás. Németországban az ARD, a ZDF és a Deutschlandradio működését előfizetői hozzájárulás biztosítja, amely jelenleg havi 18,36 euró. A rendszer sok vitát vált ki, de előnye, hogy a pénz nem a kormány napi költségvetési döntéseitől függ. A német modellben erős a tartományi szerkezet, a felügyeleti testületekben társadalmi szervezetek is jelen vannak, és az alkotmánybírósági gyakorlat is védi a közmédia működőképességét.
Európában máshol lazább a póráz a kultúrán, Magyarországtól eltérően udvari kegyencek sem léteznekAusztria 2024-től vezette be az előfizetési díjat az ORF számára a korábbi készülékalapú díj helyett. Svédországban 2019 óta személyi, jövedelemarányos közszolgálati díj működik, amelyet az adórendszeren keresztül szednek be, de elkülönített módon finanszírozza az SVT, az SR és az UR működését. Finnországban a Yle finanszírozása szintén adójellegű, jövedelemhez kötött, felső plafonnal ellátott rendszer. Ezek a modellek érdekesek lehetnek Magyarország számára. Franciaországban 2022-ben szüntették meg a tévéüzemeltetési díjat, és az audiovizuális közszolgálat finanszírozását áfa-bevételekből oldották meg. A rendszer működhet, ha jogilag rögzített, stabil és több évre előre kiszámítható, de a francia viták megmutatták, hogy a díj eltörlése után könnyebben merül fel a politikai alku és a költségvetési nyomás veszélye. A szélsőjobboldal ráadásul Franciaországban is rendszeresen támadja a közmédiát, sőt privatizációs tervekkel is kacérkodik.
