„A bántalmazó intézet azt tanítja, hogy nem a jog, hanem az erő dönt”

Törvényszerű volt, hogy Juhász Péter Pál vezetése alatt hatalmi koncentráció és személyes függések alakuljanak ki?

– Nem, de egy zárt intézményben kifejezetten magas ennek a kockázata. Különösen akkor, ha ugyanaz a vezető hosszú időn keresztül meghatározza a kinevezéseket, az előmenetelt, a jutalmazást, a fegyelmezést, az információáramlást, valamint azt is, hogy milyen problémák kerülhetnek ki az intézmény falain kívülre. Ilyen helyzetben a dolgozók egy része úgy érezheti, hogy a munkahelye, az előmenetele vagy akár a mindennapi munkahelyi helyzete a vezető személyes jóindulatától függ. Fokozatosan létrejöhet egy olyan lojalitási rendszer, amelyben már nem elsősorban a szakmai normákhoz és a gyermekek érdekeihez, hanem egy személyhez kell alkalmazkodni. Ennek figyelmeztető jele lehet, ha a vezetőhöz közel állók kedvezőbb helyzetbe kerülnek, a kritikus munkatársakat félreállítják, a problémák felvetését pedig nem szakmai kérdésként, hanem személyes támadásként kezelik. Komplex vizsgálat nélkül nem állíthatom, hogy pontosan ez történt. De egy hosszú időn keresztül fennálló, erősen centralizált vezetői rendszerben különösen nagy szükség van külső szakmai és szervezeti ellensúlyokra, a vezetői működés rendszeres és érdemi értékelésére, valamint több, egymástól független jelzési csatornára.

Milyen körülmények és hiányok játszhattak szerepet a Szőlő utcára jellemző működés kialakulásában?

Egyetlen tényező ritkán magyaráz meg ilyen súlyú eseményeket. Általában több kockázat kapcsolódik össze. Ilyen lehet a zárt intézményi működés; a fiatalok és a dolgozók közötti jelentős hatalmi aszimmetria; a hosszú ideje változatlan és erősen centralizált vezetés; a szakemberhiány; a nagy fluktuáció; a dolgozók túlterheltsége; a nevelési és rendészeti szerepek összecsúszása; a gyenge vagy túlságosan formalizált külső ellenőrzés; a szakmai esetmegbeszélés és a szupervízió hiánya; valamint a következmények nélkül maradó korábbi határátlépések. Kockázati tényező az is, ha a fiatalok panaszait eleve hiteltelennek tekintik, mert bűnelkövetőként, problémás vagy manipulatív személyként kezelik őket.  Különösen veszélyes, ha a dolgozók körében kialakul az összezárás kultúrája. Ha a kollégák úgy érzik, hogy az intézmény vagy a vezető jó hírnevének védelme fontosabb, mint a problémák feltárása, akkor a lojalitás könnyen a hallgatás szinonimájává válik.

Elképzelhetőnek tartja, hogy a felső vezetés, irányítás nem tudott a brutális módszerekről?

Elméletileg igen. Egy nagy és többszintű igazgatási rendszerben előfordulhat, hogy az információk megszűrve, megszelídítve vagy egyáltalán nem jutnak el a felső vezetéshez. De a vezetés feladata olyan ellenőrzési és jelzési rendszer működtetése, amelyben a súlyos problémákra vonatkozó információknak el kell jutniuk a döntéshozókhoz. Ezért három különböző kérdést kell feltenni: 1. Tudtak-e a történtekről?; 2. Tudniuk kellett volna-e róluk?; 3. Megtettek-e mindent azért, hogy tudomást szerezhessenek a visszaélésekről? A „nem tudtam róla” lehet ténybeli állítás, de nem feltétlenül mentesít a vezetői vagy intézményi felelősség alól. Ha egy rendszer hosszú időn keresztül nem érzékel súlyos problémákat, akkor azt is meg kell vizsgálni, miért nem működtek az információs, jelzési és ellenőrzési csatornák.

Van felelősségük abban, ami a gyermekekkel történt?

A felelősségnek több szintje van, és ezeket pontosan el kell különíteni. A büntetőjogi felelősség személyes. Csak akkor állapítható meg, ha bizonyítható, hogy valaki bűncselekményt követett el, abban közreműködött, vagy konkrét jogi kötelezettsége ellenére elmulasztotta a szükséges intézkedést. A munkajogi és fegyelmi felelősség akkor is felmerülhet, ha valaki nem követett el bűncselekményt, de megszegte az ellenőrzési, dokumentálási, jelzési vagy vezetői kötelezettségeit.

A vezetői és intézményi felelősség ennél tágabb. A vezetők felelősek azért, hogy milyen embereket neveznek ki; hogyan ellenőrzik őket; miként kezelik a panaszokat; milyen szervezeti kultúrát alakítanak ki és működik-e a gyermekeket és a fiatalokat védő rendszer. A politikai felelősség nem feltétlenül jelenti azt, hogy egy miniszter, államtitkár vagy más felső vezető személyesen tudott egy konkrét bántalmazásról. Azt azonban jelenti, hogy számot kell adniuk arról, megfelelő volt-e az intézményrendszer irányítása, finanszírozása, szakmai felügyelete és ellenőrzése.

A törvények és a szabályok megfelelőek, vagy a rendszer működtetésének alapjai is hiányosak?

Mindkettő igaz lehet. A legalapvetőbb szabályok világosak: gyermeket vagy fiatalt nem szabad megütni, megalázni, megfélemlíteni vagy jogellenesen korlátozni. Ehhez nincs szükség új jogszabályra. Ugyanakkor rendszerszintű hiányosságról beszélhetünk akkor, ha a szabályok betartását nem ellenőrzik megfelelően, a jelzések elakadnak az intézményi hierarchiában, a panaszos nem kap védelmet, vagy nincs automatikus és független külső vizsgálat. A papíron létező jog csak akkor jelent valódi védelmet, ha a gyermek számára érthető és hozzáférhető panaszmechanizmus, független vizsgálat, egyértelmű felelősség és valós következmény kapcsolódik hozzá. Ha egy rendszer hosszabb időn keresztül nem képes felismerni vagy megállítani a szabályszegést, akkor az ellenőrzési és irányítási rendszer működését is vizsgálni kell. A rendészeti vagy biztonsági kontroll erősítése szükséges lehet, de önmagában nem oldja meg a problémát. A javítóintézet nem egyszerűen őrzési hely, hanem nevelési intézmény. A biztonsági szempontok mellett meg kell őrizni a pedagógiai, pszichológiai, gyermekvédelmi és reintegrációs szemléletet is. A biztonság és a nevelés nem egymást kizáró követelmény. Valódi nevelőmunka csak biztonságos intézményi környezetben lehetséges, de a biztonság nem azonosítható a félelemkeltéssel vagy az erő alkalmazásával.

Azok, akik bántják a gyerekeket, fiatalokat, miért akarnak gyermekvédelmi intézményben dolgozni?

– Abból nem indulnék ki, hogy minden bántalmazó eleve azzal a szándékkal lép be egy intézménybe, hogy gyermekeket akar bántani. Nincs egyetlen, jól körülírható bántalmazói személyiségtípus, amely alapján előre meg lehetne mondani, hogy valaki bántalmazóvá válik. Ugyanakkor vannak olyan személyek, akik tudatosan kereshetik azokat a helyzeteket, amelyekben kiszolgáltatott emberekhez férhetnek hozzá, hatalmat gyakorolhatnak felettük, miközben kevés a külső kontroll. Másoknál a bántalmazó működés fokozatosan alakulhat ki. Ebben szerepet játszhat a tekintélyelvű gondolkodás, az indulatkezelési probléma, a kiégés, a szakmai alkalmatlanság, a csoportnyomás, valamint az, ha a környezet következmények nélkül hagyja az első határátlépéseket.

Magatartástudományi és kriminológiai szempontból fontos az úgynevezett alkalomstruktúra is. A rendkívül nagy hatalmi különbség, a gyermekek korlátozott mozgástere, panaszaik hiteltelenítése és a külső ellenőrzés hiánya növelheti a visszaélés lehetőségét. Ha pedig az első bántalmazó, megalázó vagy jogsértő magatartásnak nincs következménye, az érintett azt tanulhatja meg, hogy ezt megteheti. A bántalmazók sokszor önmaguk előtt is igazolják a viselkedésüket. Azt mondják, hogy „ezekkel a fiatalokkal csak így lehet bánni”, „meg kell tanulniuk a rendet”, „ők provokálták ki”, vagy „csak fegyelmezés történt”. Az a kijelentés, hogy „ők nem gyermekek, hanem bűnözők”, szakmailag és emberileg is elfogadhatatlan szembeállítás. Bűncselekményt elkövető gyermekekről és fiatalokról beszélünk, akiknek felelősséget kell vállalniuk a tettükért, de ez senkit nem jogosít fel arra, hogy bántalmazza, megalázza vagy megfossza őket a védelemtől. A bűnelkövetői státusz nem írja felül a gyermeki státuszt. Fontos hangsúlyozni, hogy a gyermekvédelmi és javítóintézeti dolgozók túlnyomó többsége nem bántalmazó, hanem nehéz körülmények között próbál tisztességesen és elkötelezetten dolgozni.

Milyen garanciák kellenek ahhoz, hogy a Szőlő utcaihoz hasonló gyakorlat soha többé ne alakulhasson ki?

Rendszerszintű, intézményi és személyes feltételek kellenek. Többszintű, részben egymástól független ellenőrzésre van szükség. Nem elegendő, ha kizárólag a fenntartó ellenőrzi a saját intézményét. Szükség van gyermekjogi, szakmai, egészségügyi, törvényességi és fenntartói kontrollra is. Létre kell hozni egy egységes incidens- és panasznyilvántartási rendszert.

Ennek alapján országosan láthatóvá válhatna, hogy egy intézményben hány sérülés, panasz, fizikai beavatkozás, fegyelmi ügy, önsértés vagy dolgozói kilépés történt. Nemcsak az egyes eseményeket, hanem a mintázatokat is vizsgálni kell. Nem lehet ugyanaz a személy vagy ugyanaz a vezetői kör egy esemény résztvevője, dokumentálója, kivizsgálója és a jogszerűség megítélője. 

Véleményem szerint a bűnelkövető, kriminalizálódott, illetve súlyos magatartási problémákkal küzdő gyermekekkel és fiatalokkal foglalkozó intézményrendszer egyik komoly hiánya, hogy nincs egy kellően független, országos hatáskörű módszertani központ, amely egységes szakmai standardokat alakíthatna ki, támogathatná az intézményeket, elemezhetné a kritikus eseményeket, szervezhetné a szakemberek speciális képzését. A személyi garancia is éppilyen fontos, a megfelelő kiválasztás után szükség van próbaidő alatti mentorálásra, a szakmai előélet és a referenciák ellenőrzésére, rendszeres továbbképzésre, kompetenciavizsgálatra és folyamatos szakmai értékelésre. A dolgozók számára biztosítani kell a szupervíziót, az esetmegbeszélést és a mentális támogatást.

Mit okozhat a brutális bántalmazás és a jogos panasz lehetőségének elvétele a fiatalokban?

Ezeknek a fiataloknak jelentős része már az intézetbe kerülése előtt is súlyos veszteségeket, elhanyagolást, bántalmazást vagy családi bizonytalanságot élt át. Ha éppen abban az intézményben éri őket újabb erőszak, amelynek biztonságot, nevelést és támogatást kellene nyújtania, akkor intézményi vagy bizalmi trauma alakulhat ki. Nemcsak maga az ütés, a fizikai erőszak vagy a megalázás traumatizál. Legalább ennyire romboló lehet, ha a fiatal segítséget kér, és nem hisznek neki; ha panaszkodik, és megbüntetik; vagy ha azt tapasztalja, hogy a felnőttek egymást védik. A fiatal ilyenkor azt tanulja meg, hogy nincs olyan felnőtt, akihez biztonsággal fordulhatna, a szabályok csak rá vonatkoznak, a hatalom birtokosai pedig következmények nélkül átléphetik azokat. Javítóintézeti közegben ennek különösen súlyos nevelési következménye van. Az intézménynek azt kellene közvetítenie, hogy vannak szabályok, felelősség és jogszerű következmények. Ha ehelyett a fiatal azt tapasztalja, hogy az erősebb büntetlenül bánthatja a gyengébbet, akkor az intézmény pontosan az ellenkezőjét tanítja annak, amiért létrehozták. A bántalmazó intézet nem felelősségvállalásra nevel, hanem azt tanítja meg, hogy nem a jog, hanem az erő dönt. A fiatalok agresszív, elzárkózó vagy szabályszegő viselkedését ezért nem lehet minden esetben pusztán fegyelmi problémaként értelmezni. Ezek a megnyilvánulások részben túlélési reakciók is lehetnek, amelyek a korábbi és az intézményben átélt traumákhoz kapcsolódnak.

Az, hogy a Szőlő utcában történtek hónapról hónapra előkerülnek, okozhat újabb traumát az érintettekben?

Igen, okozhat, de ez nem törvényszerű, és nem önmagában a nyilvánosság jelenti a problémát. Nagyon sok múlik azon, hogyan beszélünk az ügyről. A hírek, felvételek, nevek, helyszínek és újra meg újra felidézett részletek traumaemlékeztetőként működhetnek. Felidézhetik a korábbi félelmet, szégyent, tehetetlenséget, valamint erős testi és érzelmi reakciókat válthatnak ki. Különösen ártalmas lehet, ha a fiatalok korábbi bűnelkövetői státuszát a hiteltelenítésükre használják. Az is újra traumatizáló lehet, ha az érintetteknek újra és újra el kell mondaniuk ugyanazt a történetet, miközben nem kapnak megfelelő pszichológiai, jogi és szociális támogatást. Ugyanakkor a nyilvánosságnak lehet megerősítő hatása is, ha azt tapasztalják, hogy a társadalom elhiszi, ami velük történt, az erőszakot elfogadhatatlannak tartja, és felelősségre vonást követel. Nem az a megoldás, hogy az ügyről ne beszéljünk, hanem traumaérzékenyen, az érintettek méltóságát, magánéletét és önrendelkezését tiszteletben tartva beszéljünk róla. Nem az okozza a legnagyobb veszélyt, hogy az ügy a nyilvánosságban marad, hanem az, ha az érintettek történetéről ismét mások rendelkeznek, és újra elveszik tőlük a kontrollt.