Várhatóan az augusztus 31-i ülésén dönthet az Országgyűlés a Független Közmédia Testület tagjairól - közölte Radnai Márk, a Tisza párt alelnöke, egyben az Országgyűlés művelődési bizottságának alelnöke a testület szerdai ülésén.
Radnai Márk emlékeztetett, a július 26-án hatályba lépő médiatörvény-módosítás értelmében létrejövő Független Közmédia Testületbe három tagot a kormánypárt, hármat az ellenzék, további hármat pedig médiaszakmai szervezetek jelölhetnek. A házelnök várhatóan július 29-én kéri fel a képviselőcsoportokat, hogy jelöljenek tagokat legkésőbb augusztus 23-ig. A művelődési bizottság várhatóan augusztus 26-án, nyilvános ülésen hallgatja meg a jelölteket, majd javaslatot tesz az elnök és tagok megválasztására az Országgyűlésnek, amely augusztus 31-én dönthet a testület összetételéről - ismertette a menetrendet a politikus.
Radnai Márk a Médiatanács elnökének és tagjainak megválasztásával kapcsolatban elmondta, a hét tagból álló testületbe három tagot a kormánypárti, hármat az ellenzéki képviselőcsoportok jelölhetnek, az elnöki tisztség pedig pályázat útján tölthető be. A művelődési bizottság kéri majd fel a képviselőcsoportokat a jelöltállításra, amelynek határideje augusztus 23. lesz.
Várhatóan július 27-én dönt a bizottság az elnöki tisztségnek a betöltésére vonatkozó nyilvános pályázati felhívás szövegéről, a pályázat benyújtási határideje 30 nap lesz, a felhívást pedig augusztus 3-ig meg kell jelentetni a Magyar Közlönyben, valamint legalább öt nagy elérésű elektronikus vagy nyomtatott sajtótermékben - folytatta a politikus. Tájékoztatása szerint a folyamat során eseti jelölőbizottság jön létre várhatóan augusztus végén három kormánypárti és két ellenzéki taggal, valamint egy-egy tagot delegálhat a Magyar Lapkiadók Egyesülete, az Önszabályozó Reklám Testület, a Magyarországi Tartalomszolgáltatók Egyesülete és a Magyar Elektronikus Műsorszolgáltatók Egyesülete.
A jelölteket és a pályázókat az eseti bizottság nyilvános ülésen hallgatja meg, majd a támogatott jelöltekről javaslatot tesz a művelődési bizottságnak, amely várhatóan szeptember 16-án nyilvános ülésen hallgatja meg a jelölteket, majd javaslatot tesz az Országgyűlésnek a jelöltek megválasztására.
Pénzügyi pórázt kap a közmédia az új ellenőrző testülettőlLapunk tegnap számolt be róla, hogy pénzügyi pórázt kap a közmédia az új ellenőrző testülettől: amennyiben a közmédia százmillió forintnál nagyobb szerződést akar megkötni, módosítani vagy megszüntetni, akkor ahhoz a Független Közmédia Testület jóváhagyása szükséges. Megszűnik a Közszolgálati Közalapítvány a július 26-i zárómérleggel. Pénzeszközökön kívüli vagyona visszaszáll az államra, a hozzá kapcsolódó tulajdonosi jogokat azonban az új Független Közmédia Testület gyakorolja majd. A közalapítvány számláján lévő pénzt a Magyar Államkincstár (MÁK) utalja át az új testület számlájára.
A Független Közmédia Testület jogi személy lesz, székhelyét a budapesti Naphegy tér 8. alatt jelölték ki. Az Országgyűlés által alapított szervezet a költségvetési szervekre vonatkozó gazdálkodási szabályok szerint működik, számláját a Magyar Államkincstár vezeti, gazdálkodását pedig az Állami Számvevőszék (ÁSZ) ellenőrzi. A testület feladata lesz a közszolgálati médiaszolgáltatás és a hírügynökségi tevékenység ellenőrzése, valamint a közmédia függetlenségének védelme. Évente független szakértőkkel vizsgáltatja felül a közszolgálati tartalmakat, a közszolgálati médiatartalom-szolgáltatás céljainak elérését súlyosan sértő vagy veszélyeztető magatartás esetén pedig kezdeményezheti a Médiatanács eljárását.
Új főszerkesztő-helyettesek a Kossuth Rádiónál: Magyari Péter a Válasz Online-tól, Bogár Zsolt a 24.hu-tól igazolt át a közmédiáhozKiderült, ki lesz átmenetileg a Duna csatornaigazgatójaNémeth Balázs: A közmédia korábban nem a Fideszt segítette, hanem patrióta volt
