Tusnádfürdő;Orbán-beszéd;2026;

Orbán Viktor: Az euró mese, a megszorítás kódja, az elmúlt 16 évet meg kell védenünk

Az exkormányfő szerint fel kell építeni a lehető legszélesebb ellenállást, nem lehetünk szégyenszemre Európa banánköztársasága, a Fidesznek nem pártként, hanem szolgáltatóközpontként kell működnie. 

Orbán Viktor hozzátette, az nem magyar élet, amelyről Brüsszelben döntenek, amelynek sorskérdéseit az Egyesült Államok vagy Lengyelországban állítják be. A teendők szerinte a következők.

Fáradhatatlanul fel kell szólalni a hazugságok ellen, és miután a hazugság sok, tűrni kell a monotóniát. Szükség van olcsó orosz energiára, a NATO létfontosságú védelmi szövetség, a területén kívüli háborúk esetén jogunk van a semlegességhez. Ezzel a háború eszkalálódása esetén potenciális katonai célponttá tették Magyarországot. Azt is hazudták, hogy a Fidesz pedofilokat védelmez, de mára kiderült, a miniszterelnök testvére sok milliót adott a hamisan vádoló személynek – sorolta a volt kormányfő. Hazugság az is, hogy Sulyok Tamás bármely párt bábja lett volna – szögezte le.

El kell mondani az igazat az embereknek a fenyegető gazdasági helyzetről is. Nem a múlt vitáit kell folytatni, a jelennel és a jövővel kell foglalkozni. Magyarországon - mondta - hónapok óta nincs gazdasági kormányzás, Facebook-kormányzás és mozi van, parasztvakítás folyik, a gazdaság meg szenved. Orbán Viktor szerint miközben kopogtat a baj, a hatalom az euró bevezetéséről beszél, ami a megszorítás kódja, ezért támogatják a pénzügyi emberek. Ősszel a megszorítások idején az euróra fognak hivatkozni, tette hozzá, és úgy vélte, bekövetkezhet Magyarország ötödik kifosztása.

Orbán Viktor szerint a fiatalokkal elhitették hogy minden, amit európainak hívnak, az jó. Közölte: a zöld átállás a valóságban tragédia, az uniós energiapolitika tönkretesz, a szankciópoitikán rajtavesztünk, az uniós külpolitika háborúba visz. Ősszel - folytatta - a kormánynak be kell vallania az igazságot az energia, az olaj és a gáz helyzetéről is. Ma az energiaárakat a világon óriási erőfeszítésekkel messze áron alul, lent tartják.

A vitákban meg kell védeniük az elmúlt 16 évet - mondta a volt kormányfő, hozzátéve, a nemzeti kormányzást négyszer erősítették meg kétharmaddal a választópolgárok. A tiszások „nyegle vádaskodását” vissza kell verni, ki kell mondani kellő szerénységgel de határozottan: a magyar jobboldal tette a legtöbbet és dolgozott a legtöbbet, az ő közösségük vitte véghez a rendszerváltást, adta vissza a munka becsületét, védték meg a magyarokat a külföldi nagytőke harácsolásától, a migránsok tömegétől, a háborúba sodródástól, sorolta.

A következő feladat kiállni egymásért, hogy senki se érezhesse magát egyedül. Amikor visszaáll a demokrácia, az áldozatoknak és a károsultaknak teljes jóvátételt fognak adni,ígérte.

A legfontosabb fellépni „az új önkényuralommal” szemben: felépíteni a lehető legszélesebb ellenállást, nem lehetünk szégyenszemre Európa banánköztársasága – közölte. Hozzátette: a hagyományos politikai munka kevés, nem a hatalmi kérdésekkel kell foglalkozni, hanem szolgálni és kiszolgálni a nemzeti ellenállást, amelynek célja a szabadság helyreállítása. A Fidesznek nem pártként, hanem szolgáltatóközpontként kell szerinte működnie. 47 százalék a Tisza ellen szavazott, és az arány meg fog fordulni, a szabadság hívei lesznek többen, hamarabb, mint gondolnánk – reménykedett Orbán Vikor, azt üzenve, a mozi véget ér, jön a valóság. Az önkény ma hiányzó gazdasági alapjait nem tudják megteremteni – vélekedett.

Hét szállodahajó várakozik Komárom térségében, de ezen kívül is van több olyan szakasza a Dunának, ahol nem tudnak a hajók továbbmenni.