szélsőjobb;Schiffer András;alkotmánybíró-jelöltek;szélsőbal;Mi Hazánk Mozgalom;Magyar Péter;Tisza Párt;Sonnevend Pál;

Schiffer András Tusnádfürdőn – korábbi felvétel

Schiffer Andrást jelöli alkotmánybírónak a Mi Hazánk Mozgalom

A szélsőjobboldali párt lépése sokaknak meglepő lehet, de az egykori LMP-alapító radikális baloldali gondolatai ellenére kifejezetten jó kapcsolatokat ápol a mostani támogatóival. Szívélyes viszonyban van a Fidesszel is, de Orbán Viktor pártja most az „önkényre” hivatkozva nem jelöl.

Schiffer Andrást jelöli a Mi Hazánk alkotmánybírónak – ezt így röviden, tömören, minden indoklás nélkül tette közzé a Facebook-oldalán vasárnap a szélsőjobboldali párt. Mivel a parlamentbe jutott jelenlegi ellenzéki pártok közül a Fidesz jó előre közölte, hogy szerintük önkény van, nem vesznek részt sem az Alaptörvény-módosításban, sem az abból következő döntésekben. Így a Tisza-frakció szombati bejelentésére, hogy ők Sonnevend Pál jogászt, az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának tanszékvezető egyetemi tanárát, korábbi dékánt jelölik alkotmánybírónak, csak a Mi Hazánk tudott reagálni.

Amint arról mi is beszámoltunk, az erről szóló közlemény felidézi, Hende Csaba alkotmánybírói megbízatásának megszűnését követően az Országgyűlés Igazságügyi és Alkotmányügyi Bizottsága felkérte a frakciókat, hogy jelöljenek új alkotmánybírót. Bujdosó Andrea, a képviselőcsoport vezetője a frakció döntése alapján szombaton 13 órakor küldte meg a bizottságnak a Tisza jelöltjét, aki a kormánypárt kétharmados többsége mellett biztos lehet, hogy megkapja a parlamenti támogatást. 

A Telex felidézte, hogy Schiffer András kifejezetten jó kapcsolatot ápol a magyar szélsőjobbal, hiszen korábban az ügyvédi irodája dolgozott is a Mi Hazánk frakciójának, a fideszes médiából vagy Tusványoson pedig évek óta kirobbanthatatlan törzsvendégnek számít.

„A Tisza valódi alkotmányjogászt jelöl az Alkotmánybíróságra. A Mi Hazánk-Fidesz-Munkáspárt-koalíció pedig Schiffer Andrást. Összenő, ami…” – reagált Magyar Péter Facebook-posztban a bejelentésre. A miniszterelnök kommentben is odaszúrt az LMP egykori alapítójának és országgyűlési képviselőjének, korábban radikális baloldali, kapitalizmusellenes gondolatokat hangoztató, civilben ügyvédként tevékenykedő Schiffernek. „Íme Tusványos örökös fellépője, Orbán Viktor legnagyobb rajongója, mint Mi Hazánk jelölt” – fogalmazott Magyar Péter.

Megírtuk még pénteken azt is, hogy az Amnesty International Magyarország bírálta a kormánypártot, amiért 60 napja lenne az Országgyűlésnek megválasztani az Alkotmánybíróság új tagját, ez valamiért már július 27-én hétfőn megtörténik. Szerintük a Tisza a minimális egyeztetést is kiüresíti a parlamenti döntés előtt. Azt javasolták, hogy lehet bármennyire kiváló a Tisza jelöltje, „érdemes lenne ebből az elképesztő sietségből visszavenni legalább azokon a területeken, ahol ezt semmi sem indokolja, ráadásul alapjaiban határozzák meg, hogy mennyire lesz sikeres a jogállamiság helyreállítása”.

A közlekedési és beruházási miniszter szerint két hónap alatt 170-re csökkent a nem működő járművek száma. A tárca célja, hogy szeptemberre egy járat se maradjon ki azért, mert nincs megfelelő alkatrész.