Nincs egy éve, hogy a Sziget Fesztivál talán minden korábbinál közelebb állt a megszűnéshez, hogy valós és önjelölt gazdasági és kulturális szakértők vitatkoztak Közép-Európa egyik legnagyobb nemzetközi fesztiváljának létjogosultságáról vagy, hogy valós és önjelölt “politológusok” próbálták eldönteni a szervezők helyett is, hol foglal helyet a fesztivál a kultúrpolitika harcmezején. De magyar balsorsra magyar gógyi: a Gerendai Károly utolsó pillanatos közbenjárásával megmentett fesztiválnak kevés stílusosabb belépője akad, mint a mínusz egyedik nap, amelyet a korábbi években a szervezők amúgy is kifejezetten a magyar előadóknak szántak. Idén pedig Novák Péter rendezésében mintegy félszáz fellépő kapott színpadot, akik mind a maguk stílusában egy vagy kettő Bródy János dallal tisztelegtek az egyik legnagyobb magyar dalszerző munkássága előtt (vagyis mínusz három, Szörényi Levente, Zorán és Majka távollétében végül).
De mégiscsak Bródy Dalok Napjáról van szó, így nem hiszem, hogy komolyan gondolhatta bárki, hogy ez az este kizárólag valamiféle élőszereplős best of Bródy lesz. A dalszerző maga is mondta már a vasárnapot megelőző hetekben, szeretné, ha ez a nap nem róla, hanem a dalokról szólna. Ezzel viszont a poén egy részét lőtte le csak, mert
ahogyan több rétege van egy Szabadnak születtél, egy Ha én rózsa volnék vagy egy Földvár felé félúton című dalnak, úgy véste kőbe ez a koncert azt is, mi az a közös kulturális minimum.
Mert minden évben lehet arról vitázni, mennyire a külföldi turisták ízlése formálja a fellépők névsorát, hogy mekkora káoszt jelent a városnak egy hétig a fesztiválozókkal zsúfolásig megtelt tömegközlekedés, vagy hogy melyik okoz nagyobb zajterhelést: az augusztus 20-ai tűzijáték vagy egy egyhetes fesztivál. Illetve persze – ahogyan a Bródy dal is mondja – „szabadnak születtél”, szóval vitázni lehet arról is, mennyi értelme van pártpolitikai kérdést kreálni abból, mégis mekkora terhet ró egy közel hatórás koncert az ország energiaellátására. (Amelyben a becsült megawattok száma egyenes arányosságban nő a kormány iránti ellenszenvvel.) De a Bródy Dalok Napját látva semmi értelme arról vitázni, mennyire ésszerű fenntartani egy évek óta komoly anyagi veszteséggel küzdő rendezvényt. Mert ha mégis, akkor egyben arról is beszélünk, minek nekünk “a nyakunkba” holmi kulturális tőke.
Pedig a kulturális tőke az, ahogyan Tolcsvay László egy szál gitárral énekli el a Sziget nagyszínpadán Az első villamost, ahogyan Halász Judit Bródy Jánossal közös duettben énekli a Micimackót és a Boldog szülinapot, ahogyan Azahriah édesanyjával adja elő a Ha én rózsa volnék című dalt, ahogyan Deák Bill Gyula Áldozatunk, fogadjátok előadásától zeng az Óbudai-sziget vagy ahogyan az 1980-ban írt Hungarian Blues című dalba keveredik a 2026-ban megjelent Be vagyok zárva, Beton.Hofi előadásában.
Novák Péter: Bródy János sok mindenben, a színpadi felelősségvállalásban is példát mutatottAz utolsók között fellépő Koncz Zsuzsa azt mondta, „Bródy János dalaihoz szív, ész és egyenes gerinc kell”.
A Bródy Dalok Napja egyik legfőbb üzenete az, amelyet a dalszerző évtizedes pályája során annyiszor megénekelt: a kultúra iránt érzett felelősség.
Ez pedig egyúttal annak az idősebb korosztálynak a felelőssége is, amely feszengve dülöngél, miközben Dzsúdló a maga stílusában énekli a Filléres emlékeim című dalt, vagy a KFT előadásában, A Kárpátiék lánya felcsendülésének kezdetétől a telefonját nyomkodó huszonévesé és a saccra három generációval érkező családé. Mindemellett azoké is, akik mindeközben a rakpart lezárása miatt másnap reggel ordítanak egymással a dugóban, vagy megírják szokásos aggodalmukat a közösségi médiában azzal kapcsolatban, kilométerekre lakva is „lehetetlen aludni a fesztivál zajától”. „Mindannyian mások vagyunk” – zárta egy közös dallal az estét a közel 50 fellépő. Mások, de a közös többszörös például az olyan kulturális tőke, mint az, hogy – Beton.Hofi szavaival élve – „éljen a szabad magyar zene” vagy maga a Sziget Fesztivál, ami legyen akármennyire nemzetközi, nagyon is magyar és nagyon is a miénk.
