Paks;paksi atomerőmű;építkezés;Szíjj László;Duna Aszfalt;

Illusztráció: egy bárka érkezését figyelő közönség a Duna medrében augusztus 13-án

Szíjj László cége jelezte, uszályokat küldött és ezer tonna speciális terméskövet ajánlott fel a paksi felkészüléshez

A Duna Aszfalt jelezte: amennyiben további igény merül fel a kormányzat, illetve a koordinációért felelős szerv részéről, annak teljesítésében is igyekeznek közreműködni.

A Duna Aszfalt Zrt. két azonnali lépéssel támogatja a paksi atomerőmű biztonságos hűtővízellátását és az esetleges kritikus helyzetekre való felkészülést – közölte a Szíjj László érdekeltségébe tartozó vállalat pénteken az MTI-vel.

A közlemény szerint a kormányzattal egyeztetve

  • szerdán a mohácsi Duna-híd építésénél jelenleg nélkülözhető uszály útnak indult, és sikeresen megérkezett Paksra,

  • csütörtökön egy második uszály is útnak indult a vállalat mohácsi munkaterületéről, és pénteken szintén odaért,

  • és csütörtökön a társaság 1000 tonna speciális vízépítési terméskövet ajánlott fel első ütemben, annak közúti helyszínre szállításával együtt. Szándékuk a kontingens bővítése. Az alapanyagot az igényekhez igazodó ütemezésben, már hétfőtől biztosítják a versendi kőbányából.

A közlemény kiemeli, hogy amennyiben további igény merül fel a kormányzat, illetve a koordinációért felelős szerv részéről a paksi felkészülésben, annak teljesítésében is igyekeznek közreműködni.

A miniszterelnök csütörtökön rendkívüli sajtótájékoztatón számolt be arról, hogy bruttó 6 milliárd 165 millió forint költséggel fenékküszöböt építenek a Dunán Paks és Dunaszentbenedek között, amellyel biztosítható a paksi atomerőmű működéséhez elegendő vízszint. Magyar Péter elmondása szerint 145 ezer köbméter követ fognak a Dunába beépíteni.

A kormányfő kiemelte, hogy a jelenlegi válsághelyzetben nemzeti összefogásra van szükség, és megköszönte a cégektől addig érkezett felajánlásokat. Példaként említette, hogy az osztrák Strabag ingyenesen ajánlott fel technológiát, szállítást és alapanyagot, és érkezett hasonló megkeresés a hazai tulajdonú KÉSZ Zrt.-től is.

A Market Építő Zrt. csütörtökön jelentette be, hogy előzetesen 10 000 tonna követ ajánl fel a dunai fenékküszöb stabilizlásához, amelyet a megjelölt helyszínre saját kapacitással leszállít. Magyar Péter pénteken a Facebook-oldalán arról számolt be: már több tucat felajánlás érkezett vállalkozásoktól és civilektől a paksi építkezéshez. Majd megjegyezte, Orbán Győző bányatulajdonos, Tiborcz István és Schmidt Mária oligarcha eddig egy kavicsot sem ajánlott fel.

Láng Gézát 2025 elején jelölte ki Nagy Márton a tisztségre.