Mostantól havonta frissülő, nyilvános felületen követhető, hogy a hívásokra mennyi idő alatt érnek ki a mentők. Ezt a stat.mentok.hu oldalon bárki megtekintheti, elemezheti. Júliusban a P1-es, közvetlen életveszélyt jelentő hívások 90 százalékánál 26,4 percen belül érkezett meg a segítség. Ez csaknem kétszerese az elvárt 15 percnek, és például az angliai kiérkezési időknél is jócskán rosszabb.
Az új felület nemcsak az átlagos kiérkezési időt mutatja meg, hanem a mediánt és az úgynevezett 90. percentilist is. Ez utóbbi azt jelzi, hogy az esetek 90 százalékában legfeljebb mennyi idő alatt érkezett a helyszínre a mentő. A késések megítélésére ez alkalmasabb az átlagnál, mert láthatóvá teszi azt is, hol húzódik a leglassabban ellátott tíz százalék határa.
– Mi fel merjük vállalni, hogy megmutatjuk, most mennyi – közölte az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) sajtóháttérbeszélgetésén Hegedűs Zsolt miniszter. Hozzátette: a 26,4 perc az, amit örököltünk. A kormányzat feladata, hogy ebből perceket nyerjünk, és az érték egyre lejjebb menjen. A kormány célja, hogy a legsürgősebb esetek legalább 90 százalékában 15 percen belül a helyszínre érjen a segítség. A tárca vezetője az adatközlés elindítását szemléletváltásnak és a rendszerváltás óta példátlan lépésnek nevezte. Mint mondta, az egészségügyi minőségi mutatók mérése, ellenőrzése és nyilvánosságra hozatala az egészségügyi reform egyik alapfeltétele. A közölt adatok ugyanis nemcsak azt teszik láthatóvá, hogyan teljesít a mentőszolgálat, hanem – különösen nemzetközi összehasonlításban – a kormányzatot és magát a minisztert is szembesítik az elmaradásokkal, és intézkedésre késztethetik a döntéshozókat.
Mától nyilvánossá teszi a kiérkezési adatokat az Országos MentőszolgálatSzerinte ha az adatok nemzetközileg is összehasonlíthatók, meg tudjuk mutatni, hol tartunk, és ha elmaradásban vagyunk, az nyomást gyakorol a döntéshozókra, a minisztériumra és a kormányzatra is. A miniszter szerint a korábbi gyakorlattal szemben mostantól nem az átlagos kiérkezési időt kell a teljesítmény elsődleges mércéjének tekinteni. Fontosabb a 90. percentilis, vagyis annak bemutatása, hogy tíz sürgős esetből kilencben legfeljebb mennyit ell várni a mentőre. Az időmérésnek pedig a segélyhívás fogadásakor kell kezdődnie, nem akkor, amikor már mentőegységet rendeltek az esethez. Hegedűs Zsolt úgy fogalmazott: sajnálja, hogy Magyarországon csak 2026-ban kezdődött el ez a szemléletváltás. Angliában és a skandináv országokban a mentők kiérkezési ideje és számos más minőségi mutató régóta nyilvános, a magyar felület módszertanát pedig úgy alakították ki, hogy az eredmények ezekkel is összevethetők legyenek. Célként jelölte meg, hogy az első évben legalább száz, később pedig ennél is több, az egészségügy működését mérő mutatót hozzanak nyilvánosságra. Emlékeztetett arra is, hogy szeptember 1-jétől a kórházi fertőzések intézményi adatai is hozzáférhetővé válnak.
A miniszter nem hagyta megjegyzés nélkül a korábbi egészségügyi kormányzat mentőkiérkezési időkről szóló tájékoztatását. Szerinte a mostani, részletes adatokkal összevetve megítélhetővé válik, megfeleltek-e a valóságnak a korábbi állítások. Úgy fogalmazott: ha az akkori államtitkár, Takács Péter ismerte a tényleges adatokat, mégis mást állított, az súlyos felelősséget vet fel; ha pedig nem ismerte őket, az az egészségügyi államigazgatás működésének hiányosságát mutatja. Szerinte a mentőszolgálat országos és területi teljesítményét a jövőben hónapról hónapra a döntéshozóknak is látniuk kell.
Korábban mást és másként mértek
Az új adatközlés egyik legfontosabb eleme, hogy az időmérés a beteg szempontjából indul: attól a pillanattól, amikor a segélykérő hívás beérkezik a 112-höz, és addig tart, amíg a mentőegység a helyszínre ér. Korábban nyilvánosságra került adatoknál nem mindig volt egyértelmű, honnan számítják a kiérkezési időt: a hívás beérkezésétől, a kikérdezés végétől, a mentő riasztásától vagy az egység indulásától. Ez nem technikai részlet. A 112-es hívás fogadása, továbbítása és az OMSZ-hoz történő átkapcsolás jelenleg átlagosan 1,4 percet tesz hozzá a teljes időhöz. Ezt eddig nem minden kimutatás tartalmazta.
Constantinovits Miklós, az OMSZ megbízott főigazgatója arról is beszélt, hogy a stopper azért indul a 112 tárcsázásakor, mert a segítséget kérő számára onnantól kezdődik a várakozás. A P1-es eseteknél a mentőegység már a telefonos kikérdezés közben elindulhat, a beszélgetés folytatására pedig azért van szükség, hogy az irányítás pontosabban felmérhesse a beteg állapotát és szükség esetén telefonon segítse az első beavatkozásokat.
Az OMSZ megbízott főigazgatója szerint a gyors segítséghez a mentők mellett a bejelentő együttműködésére is szükség van.
A segélyhívó tárcsázása után először a 112 operátora jelentkezik, majd a hívást átadja a mentőszolgálat munkatársának. Emiatt ugyanazokra az alapvető kérdésekre akár kétszer is válaszolni kell. Ez nem fölösleges időhúzás: két külön szervezet munkatársai beszélnek a bejelentővel, és a mentésirányítónak a beteg állapotáról, valamint a helyszínről is pontos információkra van szüksége. A kiemelt P1-es, például újraélesztést igénylő esetekben a mentőt már a kikérdezés közben elindítják. A további kérdések megválaszolása azonban ilyenkor is fontos, mert ezek alapján lehet megállapítani a szükséges ellátás sürgősségét, kiválasztani a megfelelő mentőegységet, illetve telefonon irányítani a helyszínen lévőket. A diszpécser szükség esetén videókapcsolatot is kezdeményezhet, hogy pontosabban felmérhesse a helyzetet.
A mentőszolgálat azt várja a bejelentőtől, hogy lehetőleg higgadtan, röviden és pontosan mondja el, mi történt, milyen állapotban van a beteg, hol található, és hogyan lehet eljutni hozzá. Fontos a település, az utca és a házszám mellett az emelet, az ajtó, a kapukód, illetve minden olyan körülmény közlése, amely megkönnyítheti a helyszín megtalálását. Arra is szükség van, hogy a hívó ne tegye le a telefont, kövesse a diszpécser utasításait, és szükség esetén kezdje meg az elsősegélynyújtást vagy az újraélesztést.
– A laikusok életet menthetnek. Az ő együttműködésük nélkül a mentőszolgálat önmagában nem elég
– fogalmazott Constantinovits Miklós.
Hozzátette: az újraélesztésnél a 15 perces kiérkezés sem jelentene valódi biztonságot, ha addig senki nem kezdené meg a segítségnyújtást. A telefonon irányított újraélesztés ezért a mentési folyamat része: a diszpécser lépésről lépésre elmondja a hívónak, mit kell tennie a mentő megérkezéséig.
A telefonos kikérdezés egyben arra is szolgál, hogy a mentőszolgálat az eseteket P1-től P5-ig sürgősségi kategóriába sorolja. A P1 az azonnali életveszélyt, a P2 a gyors állapotromlás veszélyét jelenti; a P3-as beteg pillanatnyilag stabil, de állapota rosszabbodhat. Az alacsonyabb sürgősségű esetekben is szükség van segítségre, ám nem minden esetben a mentőautó kiküldése a legmegfelelőbb megoldás. A pontos kikérdezés így azt is biztosítja, hogy a szűkös mentőkapacitás elsősorban oda jusson, ahol közvetlen életveszély áll fenn.
A háttérbeszélgetésen jelezték: a korábbi magyar adatokkal is „csak” korlátozottan lehet összevetni az új számokat. Egy 2009-ben készült térinformatikai vizsgálat például nem tényleges kiérkezéseket mért, hanem azt modellezte, hogy a lakosság mekkora része érhető el elméletileg 15 percen belül egy mentőállomásról. Akkor ez az arány országosan 85,7 százalék volt, miközben mintegy 1,44 millió ember a 15 perces elérési körön kívül élt. Az Állami Számvevőszék később a ténylegesen regisztrált adatokat vizsgálta, és azt találta, hogy 2010 és 2017 között 78-ról 65 százalékra csökkent a 15 percen belül teljesített feladatok aránya. Az OMSZ ugyanakkor módszertani kifogásokat fogalmazott meg, mert az idősorban keveredtek a papíron és elektronikusan rögzített adatok, valamint az eltérő sürgősségű esetek. 2023-ban a mentőszolgálat a P1-es eseteknél 9,32 perces országos átlagot közölt. Ez azonban nem mondott semmit arról, mennyit vártak azok, akikhez az átlagosnál jóval később érkezett meg a segítség. A most közzétett 26,4 perc ezért nem hasonlítható közvetlenül a korábbi 9,32 perchez: az egyik átlag, a másik annak a határértéke, amelyen belül tíz esetből kilencet teljesítettek.
Angliában 14 perc 23 másodperc
Az Európai Unióban nincs kötelező, minden tagállamra érvényes mentő-kiérkezési idő. Az egyes országok eltérő sürgősségi kategóriákat, kezdő- és végpontokat, illetve teljesítési arányokat használnak, ezért egyszerű uniós rangsort sem lehet készíteni.
A legtöbb európai rendszerben a közvetlen életveszélyt jelentő eseteknél 8–15 perc közötti célérték szerepel, de nem mindegy, hogy ezt átlagként vagy az esetek meghatározott hányadára vállalják.
Hollandiában az akut életveszélyt jelentő esetek célideje 15 perc, Észtországban ugyancsak 15 perc, Lettországban a legmagasabb prioritású eseteknél 8–10 perc. Norvégia különbséget tesz a városi és vidéki térségek között: a sürgős esetek 90 százalékában városban 12, vidéken 25 percen belüli kiérkezést várnak el.
Hegedűs Zsolt az angliai adatokkal vetette össze a magyar eredményt. Mint mondta: Angliában a legsürgősebb kategóriában a 90. percentilis 14 perc 23 másodperc, szemben a magyar 26,4 perccel.
„Ha megnézzük a magyar országos adatot, eléggé nagy elmaradás látható” – mondta a miniszter. Szerinte az adatok feladata nem pusztán a különbség kimutatása, hanem azoknak a pontoknak az azonosítása, ahol beavatkozással rövidíteni lehet a várakozást. A kiérkezési időt ugyanis nemcsak a mentőállomás és a beteg közötti távolság befolyásolja. Számít a hívásfogadás és a kikérdezés időtartama, a rendelkezésre álló mentőegységek száma és terhelése, az út- és időjárási viszonyok, a mentésirányítás informatikai rendszere, valamint az is, hogy mennyi idő alatt tudják átadni a beteget a kórházban. A Népszava kérdésére Constantinovits Miklós arról is beszélt, hogy Budapesten jelenleg hívásfogadókból is hiány van, ezért előfordulhat, hogy egy fővárosi segélyhívást egy másik városban, például Miskolcon dolgozó munkatárs vesz át. Szerinte ez önmagában jelenleg nem jelent mentési kockázatot, de azt is elismerte, hogy rendszer több budapesti hívásfogadóval hatékonyabban működne.
Kétszáznál is több esetben segítettek a mentők a budapesti ünnepekenAz OMSZ megbízott főigazgatója beszélt az infrastruktúra hibáiról is. Elmondása szerint a sajtótájékoztatót megelőző napon egy esethez azért tudtak később mentőt indítani, mert túlterhelődött az internetkapcsolat. A feltárt problémák között említette a dolgozók túlterheltségét és kiégését, a mentőautók műszaki állapotát, az informatikai rendszer működését, a kórházak közötti szállításokat és a kórházi betegátadás elhúzódását is.
Hegedűs Zsolt szerint önmagában a nyilvánosság is javíthatja a mentés hatékonyságát, mert a havonta megjelenő adatok a mentőszolgálatot és a kormányzatot egyaránt szembesítik a változásokkal. A miniszter azt szeretné, ha az első év végére legalább száz, az egészségügy működését bemutató minőségi mutató válna nyilvánossá. Angliában és más fejlettebb egészségügyi rendszerekben szerinte legalább ezer hasonló mutatót tesznek közzé.
Négyéves kisfiú hívta ki a mentőket, miután édesanyja hirtelen rosszul lett és összeesett