Véget ért az átigazolási időszak a nagy nyugat-európai labdarúgó bajnokságokban, az utolsó nap pedig bőven tartogatott még izgalmakat. Figyelmünket ezúttal is leginkább Angliára kellett szegeznünk.
A Manchester City végül 526 millió eurót (hozzávetőlegesen 197 milliárd forintot) költött új játékosokra. Az „égszínkékek” lemaradtak a liverpooli Cody Gakpo megszerzéséről, így végül Iliman Ndiaye-t igazolták le az Evertontól 70 millió euróért.
Az igazán nagy dobás viszont Enzo Fernández lett, akiért 140 milliót tettek le az asztalra a Chelsea-nek.
A Manchester City így teljesen megújult középpályával küzdhet majd a bajnoki címért, hiszen a frissen kinevezett Enzo Maresca együttesében ott van a Nottinghamtől 135 millióért érkező Elliot Anderson és a nyári világbajnokságon remekül teljesítő Ayyoub Bouaddi, akiért 95 milliót kapott a francia Lille.
A Chelsea sem fukarkodott a nyáron, összesen 407 millió eurót szánt a keret megerősítésére, amelyből az Európa-liga-győztes Aston Villától érkezett Morgan Rogers 138 milliót tesz ki. Egy üzlet viszont nem valósult meg, Lamine Camara hiába indult orvosi vizsgálatra, a Monaco végül kifarolt az üzletből az utolsó pillanatban.
Elégedettek a hazai Chelsea szurkolók
„A magyarországi Chelsea-szurkolók nagyjából egyetértenek abban, hogy régen zárt olyan sikeres nyári transzferidőszakot a klub, mint a mostani – nyilatkozta a Népszava érdeklődésére Kaposi Dávid.
A Magyar Chelsea Szurkolói Klub elnöke szerint az első és legfontosabb pont Xabi Alonso kinevezése volt.
„Nagyobb beleszólást kapott az igazolásokba, mint elődei, és ezt ki is tudta használni arra, hogy némileg változtasson az új tulajdonosi kör által elkezdett, kizárólag fiatalokra építő filozófián.
Így megérkezett a rutin is a 36 éves Jordan Henderson és a 35 éves Danny Welbeck személyében. Ki hitte volna pár hónapja még, hogy egyszer Chelsea-játékosok lesznek? A kiegészítő, valamint nem mellesleg a mentor szerepre alkalmasak lesznek” – fogalmazott Kaposi.
„Fontos volt továbbá, hogy már időben megérkeztek az Alonso-féle taktikához szükséges játékosok, mint Palestra és Rogers. Utóbbi leigazolása nem volt benne a levegőben, pletykák sem szivárogtak ki, de a Chelsea gyorsan lépett, és bár a 138 millió eurós vételár elég borsos, mégiscsak egy angol válogatott játékosról van szó, rengeteg PL-tapasztalattal, és már az eddigi meccseken is bizonyította, hogy hatalmas erőssége lesz a csapatnak, Palmerrel remek duót alkotnak. A kapusposzton is fejlődésként könyvelhetjük el Emiliano Martinez érkezését. Bármennyire is ellentmondásos figura, már az első meccsen megmutatta, hogy biztosabb lesz, mint Robert Sanchez – mögötte pedig Penders a jövő.”
Kaposi kiemelte, a Chelsea több felesleges játékosától is meg tudott szabadulni, még ha nagy részük csak kölcsönbe is került.
„Disasi, Badiashile és Adarabioyo után Lacroix mindenképpen erősítés a védelemben. De az előző évekhez képest előrelépés, hogy sikerült több játékost is jó pénzért értékesíteni. Ki hitte volna például, hogy Delapért valaki ennyit ad (52,5 millió – a szerk.) a tavalyi éve után? Nekem Cucurelláért és Santosért fáj a szívem, de előbbi menni akart a Real Madridba, utóbbiért pedig jó ajánlat érkezett a Manchester Unitedtől” – mondta.
A hazai szurkolói klub elnöke kitért Enzo Fernandez utolsó pillanatig húzódó átigazolására is.

„A Chelsea határozott volt, és határidőt tűzött ki, pont azért, hogy még időben eldőljön a kérdés, ráadásul egyértelmű feltételekkel, ám a Manchester City ezt nem tartotta be. Akkor még talán lehetett bízni abban, hogy az argentin marad, ám az első meccsen látott szurkolói reakciók, valamint az, hogy a következő két találkozón a keretbe sem nevezték, egyértelművé tette, hogy menni fog. Végül a City megadta azt, amit a Chelsea már előzőleg is kért, így követheti a másik Enzót Manchesterbe – és ez talán így jó mindenkinek. A játékos menni akart, és ismerve az ő temperamentumát, bomlasztó hatással lehetett volna, ha ezek után mégis marad. A Chelsea nem szállt ki rosszul az üzletből, figyelembe véve a korábbi vételárát (121 millió – a szerk.), valamint az idei nyár többi átigazolási összegét sem.”
Mindent egy lapra tett a Tottenham
A tavaly a kiesés szélén táncoló Tottenham Hotspur is elköltött 366 millió eurót, amelynek jelentős részét a Sandro Tonali-üzlet tette ki. Az olasz védekező középpályás a Newcastle Unitedtől érkezett 108 millióért. Az erősítés egyelőre nem érződik a csapat játékán, mivel az idény eddigi két fordulóját követően a Tottenham gólt sem szerezve, pont nélkül sereghajtó.

Több mint 200 millió eurót költött az Arsenal és a Liverpool is. Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos Párizsból kapott csapattársat, Bradley Barcola 125 millióért tette át székhelyét Angliába. A 23 éves szélsó a klub történetének második legdrágább igazolása lett a svéd Alexander Isak után. A liverpooli szurkolók egy jobbhátvéd szerződtetését nagyon hiányolják, az Arsenalnál pedig a támadószekciót érintő erősítések elmaradása miatt akadnak csalódott rajongók.
Érdekesség, hogy a Transfermarkt adatai szerint a másodosztályból feljutott három klub, a Ipswich Town, a Coventry City és a Hull City összesen több mint 500 milliót költött, hogy felkészüljön az élvonalra.
Tavaly nyáron a liga 20 klubjának összesített költése először lépte át a négymilliárd fontos határt, a mostani 4,1 milliárd pedig további növekedést jelez.
A Premier League történetének 11 legdrágább igazolása közül négy – Elliot Anderson, Bradley Barcola, Enzo Fernández és Morgan Rogers – idén nyáron történt.
Ami a top tízes listára felférő két spanyol sztárcsapatot illeti: a Barcelona szurkolói Anthony Gordon (Newcastle) és az aranylabdás Rodri (Manchester City) érkezésének örülhettek elsősorban, a Real Madridnál pedig Yan Diomande szerződtetése jelentette a slágertémát, a 19 éves szélső ugyanis 125 millió euróért tette át székhelyét Lipcséből.

