végrehajtás;Schadl György;

Schadl György a Fővárosi Törvényszéken 2024. január 11-én

Felfüggesztett végrehajtóként is 105 millió forint keresett Schadl György felesége

A büntetőeljárás lassú előrehaladása ellenére a biznisz rendületlenül pörög.

Schadl György feleségét felfüggesztették a végrehajtói tevékenység alól, a végrehajtói irodája azonban 2025-ben is 105 millió forint hasznot hozott neki – írja a 24.hu a társaság több hónapos késéssel benyújtott pénzügyi beszámolója alapján.

A lap összesítése szerint a végrehajtói kar volt elnökének felesége kevesebb mint tíz év alatt több mint 1,4 milliárd forintot keresett az irodával.

A felfüggesztés után a Schadl-Baranyai és Társa Végrehajtó Irodát Bihari Zsófia Nóra önálló bírósági végrehajtó vette át állandó helyettesként. Nem olvasztotta azonban a munkát saját irodájába: a gödöllői iroda változatlanul működik, Bihari Zsófia Nóra pedig 10 százalékos tulajdonrészt kapott benne. Schadl György feleségénél így 90 százalék maradt, a cégbírósági dokumentumok alapján pedig a nyereséget a tulajdoni hányadoknak megfelelően osztják fel.

A végrehajtói iroda tavaly 117 millió forint profitot ért el, ebből 105 millió forint illette Schadl György feleségét, míg az irodát ténylegesen működtető Bihari Zsófia Nórára 12 millió forint jutott. A nyereség egy részét osztalékként kivették, de ennek pontos összegéről nincs információ: a határozat mindössze azt rögzíti, hogy az adózott eredmény egy része eredménytartalékba kerül, a másik részét pedig osztalékfizetésre fordítják.

Hasonló konstrukció működik Schadl György irodájánál is. Az ő állandó helyettese Kovássy Szabolcs, aki a Schadl György vezetésével 2015-ben létrejött kamarai elnökségnek és a jelenlegi vezetőségnek is tagja. Schadl György 90 százalékos tulajdonrésze ugyancsak megmaradt. A 24.hu szerint saját irodája a május végi határidő ellenére a cikk megjelenéséig nem adta le a 2025-ös beszámolót, ezért nem ismert, hogy tavaly mekkora összeg jutott neki. Korábban, a börtönben töltött időszakban 189 millió forintot keresett ezzel a konstrukcióval, az eddig ismert adatok alapján pedig végrehajtóként összesen több mint kétmilliárd forintot.

Schadl Györgyöt és feleségét egyaránt felfüggesztették végrehajtói tevékenységükből, és mindketten vádlottak. A feleséget az ügyészség pénzmosással vádolta meg: a vádirat szerint Schadl György letartóztatása után arra kérte őt, rajta keresztül pedig az apját, hogy csaknem 110 millió forint értékű luxusórát és ékszert tegyenek széfbe, hogy a hatóságok ne tudják lefoglalni azokat.

A végrehajtói kart felügyelő Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) többször közölte, hogy a végrehajtói hivatásrend megújításán dolgozik. A 24.hu megjegyzi, a felfüggesztett végrehajtók irodáinál alkalmazott, tulajdonrészen alapuló nyereségfelosztás ezen időszak alatt sem változott meg.

Az iráni háború fellángolásának hatására újra megkérdőjelezte a piac a feltörekvő devizák értékeltségét – a forint is jelentősen gyengült az elmúlt napokban. A hazai devizának a gázárak drasztikus emelkedése sem tett jót.