A Dráva mentén Barcsról nyugat felé haladva kiégett legelők és szomjazó ligetek vezetnek a zártkertekig, ahol a 6-os út szélén tanyaszerű épületek húzódnak meg. Az utolsó, több mint háromhektáros terület a Hidasi családé. A hátsó telekhatár az erdőszél, ami után már a Kis-Bók és a Vörös part nevű vizes élőhelyek következnek, és pár száz méter után a Dráva határfolyó. Meseszép vidék, de a folyó környezete is szenved a csapadékhiánytól.
Hidasi Zoltán hivatásos katonaként kezdte a pályáját a szolnoki (később különleges műveleti parancsnokságként ismert) könnyű vegyes ezred kötelékében. Bejárta az ország számos szegletét, legutóbb Nagykanizsán a kiképzésben vett részt, de a külföldi misszióba is kísért kiképzésre állományt. Mintegy két évtized egyenruhás szolgálat után szerelt le. Időközben úgy döntött, hogy fokozatosan átveszi édesanyjától a fenyőtermesztés vállalkozását. Ezt a tevékenységet a dél-nyugati határszélen sokan végzik keresetkiegészítésként vagy fő megélhetésként.
– Édesanyám vette nekem az első telkeket még gyerekkoromban, és én bővítettem később a területet – meséli Zoltán, miután árnyékba húzódva kivetkőzik a méhészoverallból. – Beadtunk egy gazdaságátadási, generációmegújítási pályázatot, hogy végleg átvegyem a tevékenységet az édesanyámtól. Nagyon bízunk a sikerben. A jövőről időben akartam elkezdeni gondolkodni, így régóta telepítünk csemetéket, évente 4-5 ezret. Ez évi több százezer forintos befektetés.
Ültettem magágyastól az iskolázottig mindenfélét, de 2018 óta szinte semmi nem maradt meg belőlük. Átgondoltam az öntözés lehetőségét is, de több tízmilliós árajánlatot kaptunk, úgyhogy ezt kénytelen voltam elvetni. Harmincnyolc méter mély fúrt kútból veszem a vizet, amivel a méheket tudom itatni.
De magam is ezt a vizet iszom ötödik éve. Ragyogóan tiszta, mivel ezen a környéken nincs nagyüzemi állattartás, trágyázás.
A szárazság és a forróság egyre elviselhetetlenebb nyarakat hozott az elmúlt években a Dráva-mentén is. És az eső csak nem akar odaérni hozzájuk. Zoltánnak erős a gyanúja, ahogy sokaknak országszerte, hogy a JÉGER elnevezésű jégkármérséklő rendszer befolyásolja a csapadék mennyiségét, amennyiben a nulla is egy mennyiség.
– Ha esőfelhő jön vagy akár vihar élénk villámlással, dörgéssel, végül mindig eloszlik, mire ideérne – mondja Zoltán. – Olvastam egy tanulmányt, ami szerint a JÉGER nemcsak a jégszemcséket porlasztja, hanem az esőcseppeket is. Akárhogy nézzük, világviszonylatban sosem vizsgálták megnyugtatóan ennek az ezüst-jodid-oldatos beavatkozásnak a hatását. Nemcsak a nagy viharokat, de minden mást is kinyírtak ezzel a technológiával. Mintha kiöntöttük volna a fürdővízzel a gyereket is.
Zoltán azt mondja, nem csak az állam használja a rendszert. Magánkézben is vannak berendezések, használják autógyárak, autókereskedések.
– Árulkodó számomra, hogy 2018 óta indult be az úgynevezett jégkármérséklés, és azóta száradnak a fenyőim. Az Alföldön ugyan leállították a JÉGER-t, de a nyugati régióban ugyanúgy használják 80 százalékos jégvalószínűség fölött. De ha nincs jégmag, akkor ez az anyag valamihez tapad, és mi van, ha ezzel likvidálja az esőt is. És persze emellett ott vannak a klímaváltozás hatásai, amelyek az emberi civilizáció, az ipari fejlődés következtében amúgy is megváltoztatták a légkört. És ez nem fog megállni.
A jégkármérséklő rendszerben országszerte mintegy 1000 automata és manuális talajgenerátor segítségével juttatnak a kifejezetten jégveszélyes felhőkbe acetonos ezüst-jodid-oldatot. Ezt a gyakorlatot időről időre viták övezik, ám a szakemberek szerint a rendszer nincs negatív hatással a csapadékmennyiségre. Ez nem mindig győzi meg a kétségbeesett gazdálkodókat.
Sokan az országos jégkárelhárító rendszert hibáztatják az aszályért, a tévhitet és az összeesküvés-elméleteket MTA-vizsgálat igyekszik majd eloszlatniEsőcsinálók és konteóhívőkA szárazság és a forróság térnyerése mindenesetre makacs tény. Zoltán ezért kezdett el a fenyőtermesztés mellett más tevékenység után nézni. A méhészet mellett döntött, részben családi hagyományok miatt.
– A nagypapám méhészkedett, vándorolt is vasi akácosokhoz, olykor teljesen eredmény nélkül, de akkor én még nagyon kicsi voltam – meséli. – Elvégeztem egy méhésztanfolyamot, és beiratkoztam a MATE-ra is, ahol mezőgazdasági mérnöknek tanulok. Az életem felét itt éltem le, és itt szeretném folytatni is.
Azonban a méhészetben is érezni a klímaváltozás hatását. A növények nektártermelése, virágportermelése érezhetően visszaesett a szárazság nyomán.
Ha nincs eső, akkor a növény nem tud miből nektárt termelni, mert az életéért küzd. Virágzanak ugyan a fák, de a nektártermelésük csökken. Erre mondja a szakma, hogy nem mézel a növény.
Zoltán egy akácos mellé telepítette a méhészetét. A növendékfák a fenyőcsemetéket árnyékolásában is nagy segítséget jelentenek, így talán nem száradnak el. A méztermelésben az első két évben ez a fatípus nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.
– Idén mézelt először az akác, és most éppen ennyivel lett több mézem, mint tavaly – mondja Zoltán immár a kaptároknál, ahol levendulás füstöléssel nyugtatja a családonként mintegy 40 ezer egyedet számláló méhállományt. – A szezon utolsó pörgetésén harminc kilót pörgettem a minap, tavaly ilyenkor ennek a kétszerese volt a termés. Érezhető a változás. Az akác arról híres, hogy mindent túlél, de most szenved. Ezt onnan lehet tudni, hogy inkább leszárítja a leveleit, csak hogy életben maradjon.
A méhek persze közben nagyon okosak, és minden létező virágra rámennek. Ha nincs akác, akkor a búzavirágot vagy más vadvirágot keresik. Ha semmit nem találnak, akkor rámennek a levéltetvekre, elkezdik őket masszírozni, és az ebből keletkező mézharmatot hordják be.
Ez az egyik legkeresettebb méz. Tavaly rámentek a vadánizsra is, ennek a méznek nagyon érdekes, abszintos illata lett.
Az éves mézhordás mennyisége sok mindentől függ, de a klímaváltozásnak már biztosan érezhető a hatása. Zoltán azt mondja, a régi méhészek 100-150 hordós akácméztermésről meséltek (egy hordó 170 kilogramm). Neki jelenleg 82 méhcsaládja van, és a tízhordós akáchordást már nagyon jónak tartja.
Hidasi Zoltán a mezőgazdaságra teszi föl az életét. A tervei között szerepel az is, hogy amennyire lehet, megpróbál önellátó élelmiszer-gazdaságot építeni, disznót, baromfit is tartana. A terveire azonban a klímának is lesz némi hatása, és csak bízni tud benne, hogy a soha nem látott szárazságokat végre csapadékosabb évek követik. Hogy a „nektárcsepegtetés” elegendő legyen a megélhetéshez.
