Szabó Andrea: Orbán Viktor még mindig a régi ellenzékből indul ki

Nemrég Magyar Péter az ELTE tanévnyitóján járt. Tanárként, kutatóként milyen változást érzékel az egyetemen az áprilisi kormányváltás óta? 

Az évnyitón főként gólyák és az egyetemi vezetésből voltak jelen. Én a hetedik-nyolcadik sorból azt láttam, hogy nagyon pozitívan fogadták a miniszterelnök beszédét. Határozott ígéretet ugyan nem tett nagy béremelésre vagy az ELTE helyzetének a javítására, de többször hangsúlyozta, hogy érti a rektor úr felvetéseit, és tisztában van az egyetem méltatlan helyzetével. A kollégák ezért most egyöntetűen reménykednek és kivárnak.

Meddig?

Úgy gondolom, a türelem a 2027-es költségvetés beterjesztéséig tart: akkor derül ki, hogy számíthatnak-e a kormányra. Ez különösen fontos a HUN-REN négy, az ELTE-hez csatolt bölcsész- és társadalomtudományi intézete miatt is. A velük szemben politikai okokból elkövetett tudományos méltánytalanság nem maradhat így. Ez a bölcsész- és társadalomtudományi elitek kormányzattól való elfordulását jelentené.

A hírek szerint az is törést okozott, hogy néhány, a korábbi kormánynak dolgozó tanár továbbra is az egyetemen tanít. Főleg a Mráz Ágoston Sámuel személye körüli forrongásról lehetett hallani.

Mráz Ágoston tanár úr, adjunktus úr körül valóban kialakult egy nagyobb konfliktus, de itt nem politikai, hanem elsősorban szakmai és morális kérdések merültek fel. Vagyis, vajon mennyire tartható szakmailag az, hogy a Nézőpont Intézet nyilvánosságnak szóló információi még március 15-e után is jelentős Fidesz-mandátumtöbbségről szóltak? És ha valaki az ELTE-n tanít, akkor vajon nem okoz-e problémát a hallgatók számára, hogy ő a tudományos munkásságát összeköti egy ilyen nehezen tartható állítással?

Ön szerint túl lehet ezen lépni?

Igen. Szerintem a politológia szak egyik legnagyobb előnye mindig is az volt – már az 1990-es évek eleje óta –, hogy különböző, akár eltérő ideológiai nézetű emberek tudtak együtt dolgozni. Gondolok itt Pokol Bélára, Bihari Mihályra, Schlett tanár úrra, Stumpf Istvánra vagy Kéri Lászlóra. A hallgatók is nagyra értékelték, hogy ugyanazokat a kérdéseket többféle nézőpontból ismerhették meg. Ennek viszont természetesen a demokratikus gondolkodás, az alapnormák elfogadása és a tudományosság keretei között kell történnie. A Nézőpont nyilvános mérései és megszólalásai kapcsán éppen az a kérdés, hogy ezeknek mennyiben feleltek meg, de reményeink szerint ez idővel nyugvópontra jut.

Mit gondolnak a mai hallgatói a mostani Fideszről?

1999 óta tanítok, jól látom, hogyan változott a Fidesz megítélése a fiatalok körében. A 2010-es évek közepén még sok politológus- és társadalomtudományi hallgató volt Fidesz-szimpatizáns – amivel semmi probléma nincs, miért ne lehettek volna –, később azonban a nappali tagozatos egyetemisták fokozatosan elfordultak a párttól, és új alternatívákat kerestek. A 2011-es, 2013-as, 2015-ös, 2019-es és legutóbbi kutatásunkban a Fidesz ugyan rendre ott volt a második-harmadik helyen, de az első mindig egy ellenzéki párt volt. Ma már azt látni, hogy a hallgatók inkább kuncognak a Fidesz hallatán. A kampányban nem kaptak a párttól olyan üzeneteket, amelyek érthetően, a saját nyelvükön szóltak volna hozzájuk. Különösen értetlenül fogadták Orbán Viktor kampánybeli felhívását, hogy a szülők és nagyszülők beszéljék rá a fiatalokat a Fidesz támogatására – sokaknál ez éppen dacot váltott ki, ami jól mutatta a generációs szakadékot. A Fidesz egyszerűen nem értette meg, hogy már egy másik ifjúsággal van dolga.

Meg tud ez változni 2030-ig?

Ehhez nemcsak a kommunikációt, hanem az üzeneteiket és a fiatalokhoz való viszonyulásukat is gyökeresen meg kellene változtatniuk, amire semmilyen utalást nem látok. Orbán Viktor most is azt mondja, hogy tulajdonképpen a fiatalok verték meg a 2026-os választáson – ez inkább a köztük lévő szakadékot mutatja, mint az annak meghaladására irányuló törekvést. Nem önmagában az életkor számít, hanem a nyelv, a gondolkodás és az üzenetek: Bernie Sanders például idős politikusként is népszerű az amerikai fiatalok körében. A Fidesszel sem az a probléma, milyen a frakció életkori összetétele – ez fiatalabb az előzőnél –, hanem hogy a gondolkodásmódja nem egyezik a fiatalokéval.

A Tisza-szimpátia lecsenghet egyszerű divatként?

Azt vettük észre az Aktív Fiatalok kutatásunk során, hogy 2011 óta folyamatosan keresték az egyetemisták az új és még újabb pártokat. Közben egyre rövidebb lett az az időszak, amíg türelmesek voltak egy adott párttal, és nagyon gyorsan jött a kiábrándulás, majd az elfordulás. Mondok egy példát, amire már nagyon kevesen emlékeznek. Volt egy Együtt nevű mozgalom, ami párttá is alakult. A fiatalok nagyjából egy év alatt kiábrándultak belőle, és mentek is a következő párt felé. De fordulat éppen a Tisza megjelenésével történt náluk. A 2024. február–márciusi kutatásunkban már óriási volt a várakozás: a fiatalok várták, hogy végre történjen valami. Magyar Péter pedig az első pillanattól az ő nyelvükön, az ő üzenetstruktúrájukban és az ő csatornáikon szólalt meg. Erre azonnal reagáltak: egy eddig nem látott bizalmi és legitimációs tőkét adtak a Tiszának, s ez több mint két éve tart. A választás előtti utolsó héten a 18–29 évesek több mint 60 százaléka támogatta a Tiszát. Azóta ez valamelyest morzsolódott, de a bizalom továbbra is erős. Ez teljesen újszerű jelenség.

Tehát a választás óta eltelt 140 nap alapján kijelenthető, hogy a Fideszt leírhatjuk, és nem tudnak visszajönni egy ekkora zakóból?

Három hónappal ezelőtt ezt kicsit másképp láttam, mint most. Akkor a Fidesz nem egyszerűen béna kacsa volt, hanem csak kacsa: teljes bénultság, vezetési válság és egyfajta dezintegráció jellemezte. Most, az ősz beköszöntével viszont mintha elkezdett volna újra összerendeződni a párt és a szavazótábora, s nem következett be az a teljes összeomlás sem, amire számítottam: a húsz százalék körüli támogatottság megmaradt. Ez azt mutatja, hogy van egy nagyon erős, nagyjából másfél milliós magszavazói tábor, amely az elmúlt hónapok nehézségei ellenére is kitartott a Fidesz mellett. Az elmúlt hetekben pedig mintha enyhült volna a korábbi vezetési válság, és Orbán Viktor visszatérésének, a vezető újbóli megjelenésének a várakozása is hozzájárult ahhoz, hogy a Fidesz valamelyest újra integrálódjon. De azért ez még messze nem a korábbi Fidesz állapota. Nincs meg a központi üzenet, nincs meg a hosszú távon működő vezetés, s az sem világos, hogyan lehet politikailag integrálni a különböző fideszes és jobboldali csoportokat.

„Mozaikjobboldal.”

Így van, ami leginkább azt jelenti, hogy a centrális erőtér 2026. április 12-én megdőlt, és az orbáni ideológia egyik legfontosabb tartópillére helyett új alap kell. Ez sok, egymástól autonóm politikai szubkultúrát és szereplőt jelent, amelyek koordinálódva egy nagyobb politikai tábor részeivé válhatnak. A lényeg tehát nem egy centrum, amelybe mindenki beolvad, hanem sok különálló közösség együttműködése. Orbán pedig azt mondja: az ő feladata, hogy ezt a sokféleséget kormányzati cselekvéssé egyesítse. Vagyis sok jobboldali szervezet és gondolkodó lehet, de ő az, aki végső soron egységes politikai táborrá tudja rendezni őket. De ami miatt ez leginkább fontos: Orbán azt üzeni, hogy továbbra is számolni kell vele politikai vezetőként. 

Miben különbözik ez a mozaikjobboldal a korábbi megosztott ellenzék sokéves kálváriájától?

Egy fontos különbséget látok, az pedig a jobboldal fegyelmezettsége. Ne felejtsük el, hogy a jobboldali tábor már 1998, illetve 2002 óta sokkal szervezettebb, 2006 után pedig egyre inkább a Fidesz körüli hegemón struktúrához alkalmazkodott. Orbán 2009-ben fogalmazta meg a centrális politikai erőtér doktrínáját, amelyhez a tábor ezt követően nagyrészt igazodott. Míg a korábbi ellenzéki oldalon a „virágozzék száz, vagy akár ezer virág” elve érvényesült, közben mindenki a saját kis földjét védte, mintha a középkori Angliában sok, egymással is vetélkedő kis királyság létezne. A jobboldalon viszont soha nem volt kérdés, hogy a Fidesz ennek a konglomerátumnak a csúcsszerve, Orbán Viktorral az élén. Ezért amikor cselekvésre van szükség, a jobboldali tábor jóval könnyebben tud egységesen fellépni. Magyar Péter nagy innovációja az ellenzéki oldalon éppen az volt, hogy nem próbálta felszámolni a meglévő szereplőket, hanem mellettük kezdte felépíteni a saját centrális erőterét.

A felmérésekben mégis az látszik, hogy aki nyáron szemmel látható százalékokat erősödött, az nem a Tisza és nem a Fidesz, hanem a Mi Hazánk. 

A nyár eleje óta következetesen úgy gondolom, még nem dőlt el, hogy a Fidesz vagy a Mi Hazánk lesz-e az ellenzéki szavazók koordinátora. Ez a tábor ugyanis már nem csak fideszes vagy egykori fideszes szavazókból áll: vannak benne Mi Hazánk-szavazók, lehetnek olyanok, akik 2026-ban a Tiszától vagy a jobboldalról érkeznek, és új szavazók is. A Fidesz szavazóit a Mi Hazánknak nehéz megszólítania, mert ők tényleg fegyelmezettek. Mindenki más esetében viszont jelenleg a Mi Hazánk kártyái erősebbek, mint a Fideszéi: a Fideszen ott van a vesztes bélyege, miközben a Mi Hazánk a 2026-os választás relatív győztese. Nem csak abszolút győztesről és vesztesről lehet beszélni: a Mi Hazánk stabilizálta magát, 2022-höz képest megőrizte mandátumainak és szavazóinak arányát, így azt mondhatja: „élek és virulok”, bennem van potenciál. Ez az elmúlt hónapok parlamenti működésében is látszott: a Mi Hazánk tényleges ellenzéki erőként lépett fel, amely szükség esetén együttműködik a kormánnyal, de közben határozottan támadja is. Ezt nevezzük konstruktív ellenzékiségnek, és a magyar választó alapvetően ezt várja el: nem azt, hogy az ellenzék mindenáron megsemmisítse a kormányt, hanem, hogy amiben kell, működjön együtt vele, a nemzeti ügyeket megszavazza, és ne vonuljon ki folyamatosan a parlamentből.

Megrengetheti a Tisza hatalmát egy német AfD-szerű, vagy egy francia LePen-féle hullám? 

Az AfD előretörését Németországban és Marine Le Pen pártjának sikereit Franciaországban sem egyetlen ok magyarázza: a bevándorlás mellett a gazdasági helyzet és az ebből kibontakozó megélhetési válság is fontos tényező, amelyet a kínai export és a trumpi vámok is befolyásolnak.

Orbán Viktor pont azt ígéri, hogy ezt kell kivárniuk itt is, és újra jön a siker.

Orbán gondolkodásának az a hibája, hogy még a régi ellenzékből indul ki. A Tisza egy új kormány, amely tanult az előző ellenzék hibáiból, ezért aligha fogja ugyanazokat a hibákat elkövetni – például a Gyurcsány-kormányok megszorító politikáját –, hiszen pontosan tudja, annak milyen következményei vannak. Ráadásul az a törésvonal, amelyre az AfD építeni tudott, Magyarországon nem a Fidesz vagy a Mi Hazánk kizárólagos terepe, hanem szinte minden párté. Ahogy a bevándorlás is kevésbé megosztó kérdés: a Tisza is következetesen fenntartja a határkerítés politikáját, és ebből a napi egymillió eurós bírság ellenére sem engedett. A megélhetési válságot pedig egyelőre kezelni tudta.

A baloldali és liberális erőkről mára el is feledkeztünk. Lesz még rájuk igény valaha?

Amíg a jelenlegi választójogi törvény van, addig szerintem nem tud érdemi alternatíva létrejönni a Tisza mellett, mert ez a rendszer lényegében az egy az egy elleni küzdelemre, vagyis egy kétpárti struktúrára épül. Ha viszont megváltoztatják a rendszert, és 2030-ban már e szerint szavazunk, akkor a politikai vákuumot törvényszerűen ki fogja tölteni valaki. Márpedig a baloldalon és a liberális oldalon jelenleg ilyen vákuum van. Ezért szerintem előbb-utóbb lesz politikai értelemben vett baloldali és liberális párt – nem is feltétlenül csak egy.