Jelentősen megváltozhat az orvosok működési engedélyének ötévenkénti megújítása, ha megvalósul az a koncepció, amelyet Álmos Péter, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöke ismertetett a Magyar Kórházszövetség kongresszusán. (Az Országgyűlés a jövő héten szavazhat az orvosok kötelező tagságának visszaállításáról szóló törvényről.) A tervek szerint a jelenlegi, jórészt adminisztratív működési nyilvántartás helyére egy folyamatosan frissülő, adatvezérelt rendszer kerülne, amelyben az orvos szakmai fejlődéséről és – szakterülethez igazítva – munkájának egyes minőségi mutatóiról rendelkezésre álló információk is szerepet kaphatnának az engedély megújításakor.
Álmos Péter ugyanakkor már előadása elején egyértelművé tette, hogy nem kész rendszert mutat be. „Ezt tekintsük úgy, mint egy ötletet vagy egy orvostársadalmi vitának az elejét” – fogalmazott. A tervezett rendszer indulását 2028. január 1-jére teszik, és a MOK elnöke szerint várhatóan akkor sem egy minden részletében elkészült modell kezdi meg működését.
Csak jövőre érkezik a többletpénz az egészségügybeA terv jelentőségét az adja, hogy az orvosi kamara szerepe a következő években túlmutathat a korábbi kamarai jogosítványok visszaadásán. Szerinte a kormányzati szándék is egy orvosi minősítési, revalidációs rendszer kialakítása, amelyben a kamarának meghatározó szerepet szánnak.
Nem csak azt tartanák nyilván, hogy valaki dolgozhat-e orvosként
Álmos Péter szerint a jelenlegi működési nyilvántartás nem alkalmas arra, hogy gyors, pontos és aktuális képet adjon akár az orvosi humán erőforrás mennyiségi helyzetéről, a szakmai minőségről pedig lényegében semmit sem mond. A mostani rendszerben ötévente megújuló nyilvántartást „bürokratikus, adminisztratív” regiszterként jellemezte. A tervezett rendszer ennél lényegesen többet tudna. A MOK egy folyamatosan frissülő orvosregisztert szeretne létrehozni, de ehhez nem egy újabb önálló adatbázist építene. Álmos Péter szerint az orvosokra vonatkozó információk jelenleg mintegy 14 különböző adatbázisban találhatók; ezeket automatizált adatkapcsolatokkal kötnék össze, hogy az orvosoknak lehetőleg ne kelljen újabb adatokat szolgáltatniuk.
A rendszerhez – amennyiben ennek jogszabályi feltételei megteremthetők – felhasználnák a már meglévő állami egészségügyi „adatvagyont”, köztük az EESZT-ben rendelkezésre álló információkat is. A MOK elnöke hangsúlyozta: olyan megoldást szeretnének, amely nem növeli tovább az orvosok adminisztratív terheit, és a lehető legkisebbre csökkenti a szubjektív értékelés szerepét.
Átalakulhatna annak értékelése is, hogyan teljesíti az orvos az ötéves ciklushoz szükséges továbbképzést. A koncepció szerint nem pusztán azt vizsgálnák, hogy megszerezte-e az előírt kreditpontokat, hanem azt is, történt-e tényleges szakmai fejlődés.
Álmos Péter példaként a továbbképzésekhez kapcsolódó teszteket említette. A tervek szerint a belépő és a későbbi tudásszint összevetésével úgynevezett tanulási görbét lehetne követni. Nem az lenne az elsődleges kérdés, hogy valaki „elhasal-e” egy vizsgán, hanem az, hogy az ötéves időszakban kimutatható-e érdemi tanulás és szakmai fejlődés.
A rendszer azonban ennél is tovább menne. A szakmai fejlődés mellett munkahelyi és – ahol értelmezhető – klinikai teljesítményadatokat is felhasználhatnának. A kamara elnöke egy a szakmákhoz külön-külön kialakított indikátorrendszerről beszélt. Egy sebészeti területen például jelezhetne az újraoperálási arány romló trendje, miközben ugyanez a mutató más szakmában értelemszerűen használhatatlan lenne. Az összehasonlításnak ezért az adott szakterületen belül kellene történnie.
Szerepet kaphatnának a betegvisszajelzések is, de ezeket szintén az adott ellátás sajátosságaihoz kellene igazítani. Álmos példaként említette, hogy egy pszichiátriai ellátásban – ahol akár kényszerintézkedésekre is sor kerülhet – a betegelégedettség nyilvánvalóan nem ugyanúgy értelmezhető, mint például egy fogászati kezelésnél.
Sokszor a betegre marad, hogy a diagnózisa után maga szervezze meg saját ellátását, Kőrösi László NEAK főigazgató-helyettes szerint ennek nem így kellene működnieA MOK elnöke által bemutatott modell szerint az orvosok nagy részénél az engedély megújítása továbbra is egyszerű folyamat maradna. Ha az összegyűjtött adatokban nincs figyelmeztető jel, a rendszer algoritmikusan jóváhagyhatná a megújítást.
Lenne ugyanakkor egy köztes kategória, ahol valamely adat miatt szükségessé válna annak áttekintése, miért jelzett a rendszer. Az előadás alapján az esetek mintegy öt százaléka juthatna el oda, hogy már emberi szakmai felülvizsgálatra, illetve testületi értékelésre legyen szükség. Ilyen helyzetet teremthetne például valamely teljesítményadat tartós romlása, a továbbképzési eredmények kedvezőtlen változása vagy a betegvisszajelzésekből kirajzolódó tendencia. Álmos Péter szerint ennek nem az lenne a célja, hogy az orvostól elvegyék a működési engedélyét. Éppen ellenkezőleg: a koncepció mentorálást és szakmai támogatást kapcsolna a feltárt problémákhoz. „A cél az, hogy az engedélyt megtartsa az orvos, nem az, hogy azt elvegyük tőle” – mondta.
A minőségbiztosítás részévé válhatna az is, hogy egyes súlyos vagy romló tendenciát jelző események után automatikusan elinduljon valamilyen szakmai esetfeldolgozás.
Álmos Péter pszichiáterként azt a példát hozta, hogy
egy beteg öngyilkossága után ma nem feltétlenül indul olyan egységes szakmai folyamat, amelyben elemzik a történteket és levonják a betegbiztonsági tanulságokat.
Hasonló jelzőpont lehetne egy adott beavatkozás után a reoperációk számának emelkedése.
A koncepció egyik legérzékenyebb eleme a munkatársi visszajelzés. Álmos Péter szerint a tartósan rossz munkahelyi légkör, a nagy fluktuáció vagy vezetési problémák olyan információk lehetnek, amelyeket nem célszerű teljesen figyelmen kívül hagyni. Ugyanakkor maga is arra figyelmeztetett, hogy a brit rendszerben alkalmazott, úgynevezett 360 fokos munkatársi értékelést Magyarországon csak nagy körültekintéssel lehetne alkalmazni.
A MOK ezért az elhangzottak alapján egyszerűbb visszajelzési megoldásban gondolkodik, amely elsősorban a tartósan rossz eredményeket vagy jelentős változásokat jelezné. Ennek pontos módszertana azonban még nincs kidolgozva.
A koncepció egyik nemzetközi mintája a brit revalidation, vagyis az orvosok szakmai alkalmasságának időszakos megerősítése. Álmos Péter azonban kifejezetten arról beszélt, hogy ezt a modellt nem akarják változtatás nélkül Magyarországra átültetni.
A brit rendszer jelentős adminisztrációval, személyes beszámolókkal, portfólióépítéssel, esettanulmányokkal, önértékeléssel és bizottsági értékeléssel jár. A magyar elképzelés ezzel szemben sokkal nagyobb mértékben támaszkodna a már rendelkezésre álló adatokra és algoritmikus értékelésre, részben azért, hogy csökkentse az orvosokra háruló adminisztrációt, részben pedig azért, hogy minél kisebb legyen a szubjektív megítélés szerepe. A részletek jelentős része azonban még kiforratlan. Álmos Péter hangsúlyozta: meg kell határozni, pontosan milyen adatokat használhatnak fel, mely szakterületen milyen indikátor tekinthető szakmailag megbízhatónak, hogyan veszik figyelembe az eltérő betegösszetételt és intézményi körülményeket, miként kezelik a beteg- és munkatársi visszajelzéseket, valamint milyen eljárás következik abból, ha az algoritmus problémát jelez.
Álmos Péter maga is szakmai vitaindítóként beszélt az elképzelésről. A terveik szerint a rendszert 2028. január 1-jétől indítanák el, de a MOK elnöke úgy véli, addig a szakmával közösen kell kialakítani annak működését.
Kincse Csongor: A fiatal orvos sokszor megfelelő felügyelet nélkül marad
Nemcsak az egyes orvosok szakmai teljesítményét, hanem azt a környezetet is érdemes vizsgálni, amelyben dolgoznak – jelezte Kincse Csongor a Magyar Kórházszövetség kongresszusán. (Ő az a fiatal orvos, aki a szegedi diplomaosztó ünnepségen elmondott megrázó beszédével szerzett országos ismertséget. Azóta a Tisza Párt országgyűlési képviselője is lett.)
Kemény rendszerkritikus beszédet tartott a frissdiplomás orvos, Takács Péter is reagáltElőadásában rezidensek tapasztalatai alapján beszélt arról, hogy a pályakezdők egy része megfelelő szakorvosi felügyelet nélkül marad, olykor a saját kompetenciaszintjét meghaladó feladatokat kénytelen ellátni. Kincse Csongor arról is beszélt, hogy a rezidensek képzési terve ugyan meghatározza, melyik szakterületen mennyi gyakorlatot kell teljesíteniük, ezt azonban egyes kórházakban nem tartják be.Előfordul, hogy a fiatal orvost a külső gyakorlat idején is rendszeresen visszarendelik eredeti osztályára, mert ott szükség van a munkájára. Így a papíron előírt több hónapos képzésből a gyakorlatban csak heti egy-egy nap valósul meg. Mint mondta: ez különösen azoknak okoz csalódást, akik széles körű, biztosan alkalmazható tudást szeretnének szerezni.
A fiatal orvos munkaerejére szükség van, de közben nem kapja meg azt a képzést, amelynek a teljesítésére a szakképzési program alapján jogosult lenne.
Kincse Csongor súlyos problémának nevezte azt is, ahogyan egyes vezetők a fiatal kollégákkal kommunikálnak. Egy vele együtt végzett orvos arról számolt be neki, hogy osztályán hónapokon keresztül fennállt egy jogsértő helyzet. A fiatalok korábban is fontolgatták, hogy jelzik a problémát, de a vezetés részéről azt az üzenetet kapták: ha kérdéseket tesznek fel vagy felszólalnak, azonnali hatállyal felmondanak nekik. Kincse Csongor ezt nem egyetlen intézmény sajátos ügyének, hanem szélesebb problémának nevezte.
A képviselő a hierarchikus munkahelyi viszonyok változását is sürgette. Szerinte a partneri kommunikációnak nemcsak az orvos és a beteg, hanem az egészségügyi dolgozók között is meg kellene jelennie. Beszélt a nemek közötti megkülönböztetésről is. Állítása szerint
vannak olyan osztályok, ahol nyíltan azt közlik, hogy nő orvosok ne jelentkezzenek, másutt pedig a férfi kollégák több műtéti vagy szakmai lehetőséget kapnak.
Ezt elfogadhatatlannak nevezte.
Kincse Csongor előadása így egy másik oldalról kapcsolódik az Álmos Péter által ismertettet minőségbiztosítási koncepcióhoz. Míg a MOK elnöke egy adatvezérelt rendszerben az orvos szakmai fejlődésének és bizonyos teljesítménymutatóinak a követéséről beszélt, Kincse arra hívta fel a figyelmet, hogy az orvos teljesítményét a képzés, a rendelkezésére álló szakmai felügyelet és a munkahelyi környezet is befolyásolja.
„Baj van” – Zéró toleranciát hirdet az OKFŐMi történik, ha már nem bízunk az egészségügyben?A vakszerencsén múlhat, hogy valaki túléli-e a gyógyítástTíz hibát talált a hatvani kórház saját vizsgálata az útközben meghalt asszony ellátásában