Most jön el a gyógyítás és a helyretétel ideje – kommentálta lapunknak Földes György történész, hogy Tarr Zoltán kulturális miniszter nemrég felmentette tisztségéből Schmidt Máriát, a Terror Háza Múzeum főigazgatóját.
A Terror Háza létrehozását Földes György szerint antikommunista érzület vezette az első Fidesz-kormány idején, az alapítók szándéka nem kis mértékben az akkor még erős baloldal sarokba szorítása volt. Márpedig egy múzeumnak normális esetben nem lehet célja, hogy napi politikai akaratot szolgáljon, hanem arra kell törekednie, hogy a maga eszközeivel hitelesen bemutassa a történelmet.
A Terror Házának – állapította meg – finoman szólva sem sikerült megközelítenie a történelmi igazságot.
A múzeum az Andrássy út 60.-ban kapott helyet, ahol a nyilasok székháza, később az ÁVH működött. Az, hogy a kiállítás próbálja a nyilasokat és a kommunistákat közös nevezőre hozni, önmagában árulkodó – kritizálta a koncepciót Földes György. Közölte: sok rosszat lehet mondani a kommunistákról, de az elítélendő tettek és az ötvenes évek sztálinista gyakorlata ellenére alapvetően mégiscsak humanista eszmék vezérelték őket. A nyilasokra ugyanez a legkevésbé sem igaz.
A Terror Házának valóban lehetne az a funkciója, hogy bemutassa a XX. századi Magyarországon elkövetett bűnöket és az elkövetőket, de oly módon, hogy mindezt a nemzeti történelem egészébe ágyazza.
A Schmidt Mária-féle múzeum ezzel szemben összemossa 1944-et 1945-tel, 1945-öt 1949-cel, 1956-ot 1968-cal. Azért ezt nem lehet büntetlenül csinálni
– jelentette ki Földes György.
Schmidt Mária szerint a Tisza-kormány szellemi és politikai elődje az SZDSZ, és ez lehet az oka a Terror Háza ideiglenes bezárásának isRáadásul a Terror Házában fordított arányosság érvényesül: a kommunista bűnök aránytalanul nagy, a nyilasok által elkövetett szörnyűségek aránytalanul kis teret kapnak. A szocializmus évtizedei után a „kommunisták” mégiscsak más országot adtak át a rendszerváltáskor a következő generációknak, mint amit a nyilasoknak „sikerült” 1945-ben – mondta a történész.
A Terror Házát nagyon nagy számban külföldiek látogatják – említett egy másik aspektust Földes György. Ezért is jó lenne, hogy az ott látható kiállítás ne szakadjon ki a magyar nemzeti történelemből és ne csak Magyarország legrosszabb arcát mutassa meg. Minden országnak, minden nép történetének van rossz arca: a tárgyilagosság érdekében különösen fontos, hogy kiegyensúlyozott, a történelmi igazságnak megfelelő tartalommal álljon elő egy múzeum.
A probléma megoldása megkezdődött azzal, hogy leváltották a Terror Háza éléről azt a Schmidt Máriát, aki sokat ártott a magyar történelemtudománynak az elmúlt évtizedekben – állapította meg. Javaslata szerint folytatásként valódi történészek és kiváló muzeológusok közreműködésével bizottságot kellene létrehozni.
Ennek a testületnek lenne a feladata olyan koncepciót alkotni, ami a reális nemzeti történelemismeret jegyében, és nem azzal szemben készül: nem tagad el semmit, de mindent a megfelelő arányokban kezel. Földes György szerint a koncepció kidolgozásához három-hat hónapra, az új kiállítás megvalósításához ugyanennyire időre van szükség. Az eredmény remélhetőleg az lesz, hogy a múlt századi magyar történelem ábrázolásakor helyére kerül a terror, ezáltal a Terror Háza is.
Hamis és álságos
Schmidt Mária egyik Facebook-bejegyzésében saját menesztését és a Terror Háza (rövid ideig tartó) bezárását a „Tisza mögött álló SZDSZ-es szellemi bázis” ténykedésének tulajdonította, amely sérelmezte a „kommunista és nyilas terror egyenlő mércével történő elítélését”. Később azt indítványozta: „Ha nem tetszik nekik a Terror Háza, csináljanak maguknak egy másikat!”
Tény, hogy azok a történészek, akik nem az Orbán-rendszer holdudvarához tartoztak, keményen bírálták a Terror Házát. Ungváry Krisztián például már 2002-ben, a Magyar Narancsban publikált elemzésében arra hívta fel a figyelmet: a kiállítás hamis és álságos koncepciója érhető tetten abban a tényben, hogy míg az antikommunista ellenállással külön szoba is foglalkozik, addig az antifasiszta ellenállás még csak nem is szerepel a múzeumban. Karsai László – akit Schmidt Mária eltávolítása után kérdezett a Klubrádió – közölte, hogy a Terror Háza nem történeti múzeum, hanem politikai propaganda, annak is a primitívebb formája.
Csunderlik Péter a közösségi oldalán tette szóvá, hogy a Terror Házában számos olyan figura szerepel az „áldozatok” között felsorolva, akik 1944-ben gyilkoltak és uszítottak, míg a kommunista „tettesek” között olyanok is, akik 1944-ben üldözöttek voltak. A történelem ugyanis bonyolult. Csunderlik felidézte azt az esetet, amikor – a hibázás elismerése nélkül – Pruck Pál arcához Dózsa László nevét „csapták oda” 2016-ban. Már ez indok lehetett volna az eddigi „szakmai vezetés” leváltására. Az viszont, hogy Schmidt Mária az Európai Uniót a Negyedik Birodalomnak nevezte, Merkelről pedig azt állította, hogy „Hitler tervét akarta megvalósítani”, és ezeket a nézeteit a magyar nyilvánosságban képviselte, önmagában alkalmatlanná teszi arra, hogy egy olyan intézményt vezessen, amelynek célja elvileg az 1944-es bűnökkel való szembenézés is.
Voltak már sokkal többen is
A Terror Háza Múzeumot a 2002-es kampány idején Orbán Viktor nyitotta meg. Az ennek apropóján meghirdetett demonstráción az akkori – kevéssel később vereséget szenvedő – miniszterelnök arról beszélt, hogy a szabadságért hozott áldozat nem volt hiábavaló: a 20. század két legkegyetlenebb rendszere fölött végül győztek a szabadság és függetlenség erői. Az akkori rendezvényen a Terror Háza honlapja szerint több tízezren vettek részt. Most vasárnap, a Schmidt Mária leváltása miatt tartott tüntetésen ennél nagyságrendileg kevesebben jöttek össze.
Erre a kormányra nem lehet egy békemenettel hatni„A Terror Háza a miénk, és meg fogjuk védeni” – A tüntetők olvasatában sem teljesen tiszta, hogy sokan vagy kevesen voltakTerror, nyakon öntve kályhaezüsttel
