Harminchat év! Ízlelgessük egy kicsit a távlatot, az évek számát. Komolyan, ennyi időnek kellett eltelnie a rendszerváltás óta ahhoz, hogy Magyarországon törvénybe foglaljuk azt az egyébként magától értetődő elvárást: aki közhatalmat gyakorol, közpénzekről dönt, annak vagyongyarapodását az adóhatóság kiemelt figyelemmel kövesse?
Hogy nézzék meg, honnan lett a ház, a föld, a részvény, vagy a kúria falán lógó sokmilliós festmény, amely egy videón látszik, a kanapén pöffeszkedő politikus feje felett. Sőt, még profánabbul: maga a pénz, és mindez összhangban áll-e az illető adózott jövedelmével.
Nemcsak az az igazán érdekes a most társadalmi egyeztetésre bocsátott törvénytervezetben, hogy kellően szigorú-e, hanem az is: miért csak 2026 őszére jutottunk el idáig.
Ha a magyarok az elmúlt három és fél évtizedben valóban egy modern, társadalmilag érzékeny, progresszív, európai országot akartak építeni – márpedig abban aligha lehet nagy vita, hogy tisztességesebb és átláthatóbb államot szeretnénk –, akkor ennek nem valamiféle forradalmi újításnak, hanem a demokratikus minimum részének kellett volna lennie.
A tervezet egyébként komoly eszközöket adna a NAV kezébe. A hatóság egyedi kockázatelemzést végezne az országgyűlési képviselőknél, politikai vezetőknél és közigazgatási államtitkároknál, valamint hozzátartozóiknál. Megismerhetné a nem nyilvános vagyonnyilatkozatokat, szükség esetén banktitokhoz és értékpapírtitokhoz férhetne hozzá, az ingatlanadatokat pedig évekre visszamenően vizsgálhatná. Ha adózási visszaélésre utaló jelet talál, akkor adóellenőrzés következhet, bűncselekmény gyanújánál pedig már nyomozás indulhat.
Ez mind rendben van. De a kérdés csak kérdés marad: miért kellett erre harminchat évet várni? Persze ott az öröm a másik oldalon, legalább most van ilyen tervezet.
Ám ne szaladjunk előre ezzel a „legalább most van” válasszal. Ha már egyszer a közbizalom helyreállításáról beszélünk, érdemes volna a mércét is magasra tenni, piszok magasra. A tervezet szerint az érintett politikus akkor kerülne fel a NAV nyilvános listájára, ha legalább ötmillió forint adóhiányt állapítanak meg nála.
Politikusok családtagjai és bizalmasai sem ússzák meg a vagyonvizsgálatotNem az a kérdés, miért „fér bele” 4,99 millió – mert nem fér bele –, hanem hogy miért nem tartozik a 4,99 milliós adótartozás is a nyilvánosságra egy olyan embernél, aki közhatalmat gyakorol.
Ezen a ponton hangsúlyozandó: a közvagyon fölött őrködő emberrel szemben nem ugyanaz a társadalmi elvárás, mint „bárki mással” szemben. Aki törvényeket alkot, adókról dönt, közpénzek sorsát befolyásolja, vagy az államot irányítja, annak nem azért kell tisztességesen elszámolnia a jövedelmével és a vagyonával, mert különben felkerül egy listára. Hanem azért, mert ez a tisztségével jár, és amit tesz, például szolgál mindannyiunk számára.
A közteherviselés bizalmi rendszer. És nehéz hitelesen elmagyarázni egy alkalmazottnak, mindennapi megélhetésért kaparó vállalkozónak vagy akár egy küszködő nyugdíjasnak, hogy minden egyes forint után pontosan számoljon el az állammal, ha azt látja, hogy azok esetében, akik magát az államot működtetik, ennél alacsonyabban van a mérce. A hal ugyanis, ahogy mondani szokás, a fejétől bűzlik.
Az adómorált nemcsak ellenőrzéssel lehet javítani, hanem bizony példamutatással is.
Azt se felejtsük el, hogy ez a probléma nem tegnap került az asztalra. Az Európa Tanács korrupcióellenes szerve, a GRECO már évekkel ezelőtt súlyos fenntartásokat fogalmazott meg a magyar vagyonnyilatkozati rendszer ellenőrzésével kapcsolatban, és hiányolta a felső politikai vezetők nyilatkozatainak szisztematikus kontrollját, ha úgy tetszik, megbízhatóságát.
Magyar Péter: bevezetik a politikusok vagyonosodási vizsgálatátÉppen ezért – olvasva a pontokat – nehéz maradéktalanul örülni annak, hogy harminchat év után végre van egy ilyen tervezet. Sokkal inkább az a kérdés, hogy ha már végre van, miért nem irgalmatlanul szigorú? Miért marad benne akár még egy picinynek mondható menekülőút is?
Lehet erre azt mondani, hogy az 5 millió forintos határ igencsak alacsony. Fontos pontosítani azt is, hogy ez nem valamiféle büntetlenségi vagy következményküszöb: az 5 millió forint a nyilvános NAV-listára, ha úgy tetszik, egyfajta szégyenlistára kerülés határa. Csakhogy éppen ez a lényeg. Nem pusztán adójogról és toleranciaküszöbökről beszélünk, hanem sokkal többről: közbizalomról.
Ha egy közvagyon fölött őrködő embernél 4,99 millió forint adóhiányt állapítanak meg, miért ne tartozna ez is a nyilvánosságra? Miért kell egyáltalán bármilyen összeghatár? A társadalom széles rétegeinek nagyon is elege lehet az ilyen küszöbökből, kiskapukból, aprócska menekülőutakból. Ha valóban a közbizalom helyreállítása a kormány célja – és nincs okunk feltételezni, hogy más lenne –, akkor ezen a ponton nem centizni kellene. Egy centi menekülőút sem kell.