Az intézmény Facebook-oldalán november 11-én közzétett jelentésben volt mérleget több mint két és fél évtizedes tevékenységéről a hírhedt román kommunista titkosszolgálat, a Securitate Archívumát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS). A közlés szerint 17104 ügynök nevét hozta nyilvánosságra az érintett személyek kérésére az intézmény 2000-ben megkezdett működése óta, közzétették továbbá 4920 tiszt és altiszt, valamint 1120 együttműködő nevét is.
Hangsúlyozták, hogy a besúgók azonosítása több tízezer akta oldalankénti átvizsgálását igényelte, mivel az intézmény nem rendelkezik olyan nyilvántartással, amely összekapcsolná az ügynökök fedőneveit a valódi személyazonosságukkal.
A testület az ügynökakta nyilvánosságot elindító 1999 decemberében elfogadott törvény alapján 2000-ben kezdte el működését. A kezdeti időszak nehézkes volt, az iratok tömeges átadása a CNSAS-nak a jelenlegi titkosszolgálatok (SRI, SIE) és a hadsereg részéről éveket késett.
Az áttörés 2005–2006-ban történt meg, amikor több mint 1,5 millió dosszié került át az intézményhez, nem függetlenül az akkoriban kirobbant Băsescu-botránytól.
Az épp hivatalban lévő államfő kapcsán 2004-ben derült ki, hogy diákként Petrov fedőnéven jelentett az állambiztonságnak. Băsescu ezt hosszú ideig tagadta, de az ő ügye nagymértékben hozzájárult a további nyitáshoz és a szabályozás módosításához.
A CNSAS friss közleményében kiemelte, hogy az ügynökök leleplezése nem pusztán a nevek közzétételét jelenti. Ez egy komplex folyamat, az archívumban található információk összegyűjtését és összevetését szükségelteti, minden személy esetében újra és újra el kell ezt végezni.
A román szabályozás szerint ugyanis egy ügynök kilétét csak akkor lehet nyilvánosságra hozni, ha van arra bizonyíték, hogy az adott személy információkat továbbított az akta nyilvánosságát kérelmezőről, és azt is bizonyítani kell, hogy az információk és a fedőnév egyértelműen hozzá köthetők.
A testület közleménye hangsúlyozta azt is, hogy a Securitate archívumának átvételi folyamata mindmáig tart. Az eddig átvett és tanulmányozott dokumentumokat fokozatosan bevitték az intézmény kutatható elektronikus nyilvántartásaiba, de ez nem teljes.
A 26 év is kevés volt a teljes nyilvánossághoz
Több, nem teljes nyilvános lista is létezik. A Securitate alkalmazottainak jegyzéke azokat a tiszteket és altiszteket tartalmazza, akiknek ellenőrzését azok a személyek kérték, akik éltek az aktákhoz való hozzáférés jogával, valamint az apparátus olyan egykori tagjainak nevét, akik azóta közméltóságok is voltak, ezért átestek a kötelező átvilágításon.
Létezik ügynöklista is, ezen is szerepelnek olyan személyek, akik közhivatalt töltöttek vagy töltenek be, és akik esetében a CNSAS fordult bírósághoz kérve annak megállapítását, hogy együttműködtek-e a Securitatéval.
Romániában 26 éve megnyílt ugyan a Securitate irattár, de soha nem lépett hatályba klasszikus értelemben vett lusztrációs törvény, amely eltiltotta volna a volt kommunista és titkosszolgálati vezetőket, vagy alacsonyabb beosztásban dolgozókat a közhivatalok viselésétől. A parlament ugyan kétszer is megszavazott ilyen jogszabályt (2010-ben és 2012-ben), a román Alkotmánybíróság azonban mindkettőt alkotmányellenesnek minősítette és megsemmisítette.
Az 1999-es törvény előírja a politikai és közéleti tisztségekre pályázók (elnök, parlamenti képviselők, miniszterek, polgármesterek, bírák, diplomaták, magas rangú egyházi vezetők, és a többi) vagy azokat betöltők kötelező átvilágítását, de az ügynökmúlt bebizonyosodása nem jár általános automatikus hivatali eltiltással.
Egy volt Securitate-ügynök is szabadon jelöltetheti magát politikai tisztségekre, a jelölteknek alá kell írniuk egy saját felelősségre kiállított nyilatkozatot.
Ha bebizonyosodik, hogy hazudtak, közokirat-hamisítás és hatóság félrevezetése miatt büntetőeljárás indulhat ellenük, ami már maga után vonhatja a tisztség elvesztését. Ha viszont a jelölt nyíltan vállalja a múltját a nyilatkozatban, elvileg indulhat a választáson – a döntés a választók kezében van.
A speciális és igazságszolgáltatási tisztségek (bírák, ügyészek), a diplomaták, a szolgálatok és hadsereg esetében azonban kizáró ok az ügynökmúlt.
Bár hivatalból senkit nem tiltottak el a hatalomtól, az ügynökmúlt nyilvánosságra hozatalát szabályozó jogszabály 1999 decembere óta több változás is történt a szabályozásban. Kezdetben a CNSAS mondta ki jogerősen, hogy valaki Securitate-együttműködő vagy -ügynök volt-e vagy sem. Ezt a gyakorlatot 2008-ban az Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek nyilvánította. Azóta a testület csak a vizsgálatot végzi el. Ha bizonyítékot talál az érintettségre, a Bukaresti Ítélőtábla mondja ki jogerősen a politikai rendőrséggel való együttműködés tényét, de ez önmagában ma sem jár automatikus eltiltással, csak nyilvánosságra hozatallal.
Hogy néz ki a román ügynökakta-nyilvánosság?
A volt kommunista állambiztonsági szolgálat (Securitate) iratait az említett tanács, a CNSAS kezeli, és az érintett személyek, azok közeli hozzátartozói, valamint az akkreditált kutatók és hivatalos szervek férhetnek hozzá az aktákhoz. Az iratok nem nyilvánosak bárki számára, és egy részük ma is titkosított.
A hozzáférési jog azonban nemcsak a román állampolgárokat illeti meg, hanem az Európai Unió és a NATO tagállamainak állampolgárait (így a magyarokat is), illetve az egykori, ma már más országban élő román állampolgárokat is. Bárki kikérheti a saját magáról vezetett megfigyelési vagy bűnügyi dossziéját.
Az érintetteknek joguk van megismerni azokat a Securitate-tisztviselőket és besúgókat (ügynököket) is, akik jelentettek róluk. Ha az érintett személy már elhunyt, az iratokba betekinthet a túlélő házastársa, a végrendeleti örököse, valamint a negyedfokú rokonságig terjedő hozzátartozói (gyermekek, unokák, testvérek, unokatestvérek).
Adatvédelmi korlátozások vannak. A kiadott másolatokból a CNSAS kitakarja a harmadik személyek magánéletére vonatkozó érzékeny adatokat.
Az érintetteken túl az irattárat történészek, egyetemi oktatók, doktoranduszok és más, akkreditált kutatók vizsgálhatják. Az akkreditációt a CNSAS Kollégiumától kell igényelni. A kutatói engedéllyel rendelkezők is csak a helyszínen, a bukaresti kutatóteremben tanulmányozhatják a dossziékat, az adatvédelmi törvények betartásáért büntetőjogi felelősséggel tartoznak.
Létezik egy nyilvános online gyűjtemény is. A CNSAS ebben általános dokumentumokat (köztük a Securitate belső képzési folyóiratait, pártiratok egy részét, valamint egyes perek és hivatalos ügynöklisták anyagait) bárki számára szabadon elérhetővé tette az interneten.
És mint jeleztük, az állami szervek és közszereplők átvilágítása kötelező, ezt hivatalból vagy kérelemre elvégzi a CNSAS, a Bukaresti Ítélőtábla pedig kimondja a jogerős ítéletet, amely ezután nyilvánossá válik.
A korlátozások azonban nem szűntek meg teljesen, titkosított akták mindmáig léteznek. Bár az iratanyag túlnyomó része (máig már több mint kétmillió kötet) átkerült a CNSAS-hoz, a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) adatai szerint még mindig több mint százezer dosszié maradt titkosítva nemzetbiztonsági okokra hivatkozva. Ezekhez sem a magánszemélyek, sem a kutatók nem férnek hozzá.
A magyar mintát követnék
A CNSAS november 11-i közleményének időzítése nem véletlen. Miután november 4-én Magyarországon több tízezer egykori ügynök nevét, adatait hozta nyilvánosságra online, bárki által kereshető formában az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára, az 1989. December 21. Egyesület nyílt levélben kérte Nicușor Dan államfőtől a román kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának teljes feloldását, digitalizálását és online közzétételét. A civil szervezet úgy érvelt, hogy bár megkezdődött a kommunista politikai rendőrség működésének feltárása, a dokumentumok nehézkes hozzáférhetősége nem teszi lehetővé, hogy a társadalom átfogó képet kapjon arról, mekkora hálózaton keresztül figyelte meg a rendszer az embereket, és milyen mértékben avatkozott be mindennapi életükbe.
Az államfő november 10-én sajtótájékoztatót tartott, ahol egy újságíró a magyarországi példára hivatkozva megkérdezte, támogatná-e a volt állambiztonsági alkalmazottak aktáinak teljes körű nyilvánosságra hozatalát.
Nicușor Dan kijelentette, hogy bár eddig nem foglalkozott közvetlenül ezzel a kérdéssel, teljes mértékben támogat minden olyan lépést, amely a közelmúlt történelmének megismerését szolgálja.
A CNSAS közleménye másnap jelent meg.
A Secu nem volt a Stasi – de a magyar szolgálat sem
A romániai átvilágítási és ügynökakta-nyilvánossági folyamat 26 éves tapasztalata sok tekintetben mérvadó lehet Magyarországon is.
Sok minden került felszínre, miniszterekről, egyházi méltóságokról, ismert írókról, színészekről, bírókról, sőt a volt államfő, Traian Băsescuról is kiderült visszamenőleg, hogy együttműködtek a politikai rendőrséggel, ezek a sikerek mégis csak az érem egyik, szebben csillogó oldalát mutatják.
Mik a legsötétebb árnyoldalai ennek a rendszernek? Mint jeleztük, minden román vagy külföldi állampolgárnak joga van kikérni a róla jelentett anyagokat. A közéleti szereplők átvilágítása kötelező, akkreditált kutatók és újságírók széles körben kutathatják az archívumokat. A CNSAS ráadásul komoly digitalizálási programot hajtott végre, és rengeteg tematikus dokumentumot, jegyzőkönyvet közvetlenül is elérhetővé tett az online felületén. Csakhogy… „a Securitate nem volt a Stasi” – amint ezt találóan jegyezte meg a romániai magyar ügynökaktákat hosszú ideje kutató Gáspárik Attila.
A romániai magyar színész-rendező-történész kutató lapunknak nyilatkozva elmondta: „ezt a területet is, mint Romániában mindent, ami bürokráciát követel, általános „slendriánság jellemzi”. A Securitate félelmetes volt ugyan, de pontos és rendszerezett biztosan nem. Nem számít egyedi esetnek, hogy egy embert több ügynök, egymástól függetlenül többször beszervezett, ugyanaz a személy különböző kódneveken szerepel.
Találkozott már olyan esettel is, hogy egy személyről három különböző Securitate-alkalmazott állított ki állítólagos beszervezési kartont, de az illető hiába szerepel három kódnéven is, egyikhez sem köthető egyetlen jelentés sem.
A romániai magyar neveket rendszerint elírták, hangzás alapján románosítva jelennek meg, azonosításuk szinte lehetetlen. De az sem ritka, hogy elírtak egy kódot, ami örökre eltemeti a dossziét.
Mindezen túl az is kérdés, mennyire teljes a kutatható aktaállomány. Számolni kell ugyanis az 1968-ban még Ceausescu által elrendelt nagyarányú iratmegsemmisítéssel, a rendszerváltást követő megsemmisítésekkel, valamint azzal is, hogy vannak máig zárolt „államérdekeket szolgáló” akták, és mostani szolgálatoknak lehetőségük van arra, hogy minden magyarázat nélkül ne adjanak át egyes dossziékat.
Nem utolsósorban létezik egy másik nagy szépséghiba is. Bár törvény szerint nem lehetne átfedés a Securitate és az új szolgálati állomány között, bizonyítható, hogy sok egykori szekus tiszt a 2000-es években a SRI-től ment nyugdíjba. Ők magukkal vitték, mert vihették, a hálózatukat is, amely nyilván nem válhatott kutathatóvá.
Ezekkel a tényezőkkel nyilván számolni kell a magyarországi ügynökakta nyilvánosság esetében is. Minden bizonnyal a magyar szolgálatok sem Stasiként működtek. De a rendszerváltás előtti és utáni szolgálati állomány kontinuitása is valószínűsíthető, mint ahogy az esetleg átvitt ügynökhálózatuk máig titkos volta. És azt sem került nyilvánosságra, van-e, marad-e „államérdekeket szolgáló okból” titkosított ügyiratállomány.
Összeér a két nyilvánosság
Már a magyar nyitás előtt sejthető volt, hogy a magyar szolgálat szervezett be a rendszerváltás előtt átmenekült olyan romániai magyarokat, akik korábban a Securitate besúgói, netán tisztjei voltak. Ez ki is derült, voltak szép számmal, a magyar szolgálat nem szalasztotta el a lehetőséget. Azt viszont még nem tudni, voltak-e kettős hálózati emberek a rendszerben. Az sem derült ki, kik figyelték meg az 1989 előtt Magyarországra menekült erdélyi magyarokat, csak a beszervezettek neve került nyilvánosságra.
Az is tisztázásra vár még, kik jelentettek azokról, akik kapcsolatot tartottak a romániai ellenzékiekkel, és kik tájékoztatták a magyar kommunista állambiztonságot az 1988-as, falurombolás elleni budapesti tüntetés szervezőiről és résztvevőiről. Mint ahogy az is, kiket küldött a magyar titkosszolgálat Erdélybe anyagokat és információkat szerezni 1989 előtt.
Kezdő újságíróként, 1990-ben találkoztam először azzal a ténnyel, hogy a rendszerváltás előtti magyarországi turistabuszok mindegyikén volt minimum egy besúgó. Jó esetben a magyar szolgálatnak jelentettek, de minden kétséget kizáróan sokan a Securitatenak.
Kolozsvári idegenvezetők egybehangzóan mondták el, hogy őket az IBUSZ-járatokkal érkező magyarországi idegenvezetők, buszsofőrök figyelmeztették, vigyázzanak mit beszélnek, mert szavaikat rövidesen a Secu tisztjei fogják olvasni.
Az akkor bevett gyakorlat szerint a budapesti román nagykövetség fizetett be egy-két utast a járatra. Ők kaptak egy ingyenutat, ennek fejében „csak egy jelentést” kellett írniuk a kirándulás során elhangzott idegenvezetői tájékoztatókról. Ezek a magyar állampolgárok nem voltak feltétlenül Secu-ügynökök, leginkább egyszer használatos hasznos idióták voltak. De minden egyes kirándulóbuszra jutott belőlük. És arról a korabeli idegenvezetők sem tudtak, hogy netalán a magyar szolgálat is velük utaztatja-e emberét.
Ez is azt mutatja, az ügynökmúlt feltárása összetett, felelősségteljes folyamat kell, hogy legyen, ellenkező esetben értelmetlen, és káros is lehet.
