Márton László: A dunai patrióta

Jászi Oszkárt Hanák Péter nevezte dunai patriótának. Kende Péter láncszemnek Eötvös József és Bibó István között, Faludy György pedig márványembernek. Borsody István a kor eszmei vezérének, Ady Endre izgága Jézusnak. 

Jászi Oszkár

Szenvedélyes szabadgondolkodó (50 éve hunyt el Kende Zsigmond, a Galilei Kör egyik alapítója)

Kende Zsigmond bízott abban, hogy műveléssel termővé lehet tenni a „magyar ugart”.

„Cselekedjél úgy, mintha sorsdöntő tényező volnál!” - Jászi Oszkár és a polgári radikalizmus

Jászi igaza

Már száz éve rohanunk a forradalomba

Kelet-Közép-Európában aki a jelenen uralkodik, a régmúltat – éppen úgy, mint a közelmúltat – saját tulajdonának tekinti. Az istenadta nép annyit tudhat és csak azt, amit a hatalom a fülébe harsog.

Kácsor Zsolt: Az árulók koronája

Mi is történt azon a száz évvel ezelőtti napon? Röviden álljon itt a nép követelése: követelték a sokat szenvedett magyar katonák hazahívását a frontról, követelték a háború befejezését, azzal együtt Magyarország állami függetlenségét, az állampolgárok egyesülési és gyülekezési szabadságát, általános, egyenlő és titkos választójogát.

  • Reflektor
  • Visszhang
  • Szép Szó
  • Vélemény
  • Népszava-videó
  • Belföld - Archív
  • Gazdaság - Archív
  • Külföld - Archív
  • Kultúra - Archív
  • Fotógaléria - Archív
  • Nyitott mondat - Archív
  • Sport - Archív
  • Mozaik - Archív
  • Napi Visszhang - Archív