sztrájk;Színház- és Filmművészeti Egyetem;SZFE;

2020-10-02 15:33:06

Külsős helyszínen kezdett dolgozni az SZFE új vezetése, mivel az épületbe nem léphetnek be

Az új kancellár azt mondta, hogy a helyzetet nem próbálják meg erőszakkal megoldani.

Megkezdte a munkát a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) új vezetése, miközben a hallgatók elbarikádozták a bejáratot és a dolgozók sztrájkolnak – erről Szarka Gábor, az SZFE újonnan kinevezett kancellárja beszélt pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Mint a műsorban elhangzott, az új vezető első alkalommal nem tudott bejutni az SZFE Vas utcai épületébe, azóta a hallgatók az egyetem Szentkirályi utcai épületét is blokád alá vették.

Szarka Gábor arról beszélt, hogy a helyzet nem egyszerű, de természetesen megkezdte a munkát, ahogyan a két rektorhelyettes is. Már megtartotta az első eligazítást a közvetlen beosztottjainak egy külső helyszínen. Belépett az egyetem levelezési rendszerébe is, tehát tud kapcsolatot tartani a bent lévőkkel.

Elmondta: a helyzetet nem próbálják meg erőszakkal megoldani, külső helyszínről igyekeznek végezni a munkát, információhoz jutni, döntéseket hozni.

– Célszerűbb lenne tárgyalni a bent lévőkkel, de erre kevés lehetőség van. Azért amit tudunk, megteszünk – jegyezte meg.

Amivel igen, az a fizetésemelési igény, ezt meg is emelték, a kért 10 százalék helyett 15 százalékos bérfejlesztést határoztak meg januártól. Ennek ellenére a sztrájkbizottság nem fogadta el feltételeiket.

Elmondta: a sztrájkbizottsággal kapcsolatban állnak, e-mailen kommunikálnak. 

Szarka Gábor szerint van egy masszív többség, amely nyugalmat, békét szeretne, valamint azt, ha az egyetemen elindulna a normális élet.

Emlékeztetett arra, hogy csütörtökön Gulyás Gergely miniszter bejelentette, hogy jövő évre megduplázódik az egyetem költségvetése. 

Mint mondta, az új vezetés és a kuratórium mindent elkövet, hogy a helyzetet párbeszéddel megoldja, de erre most nincs fogadókészség.

– Azt gondolom, hogy előbb-utóbb a mérsékelt és a kompromisszumkészséggel párbeszédre nyitott embereknek, munkavállalóknak, tanároknak hallatni kellene a hangjukat, annak érdekében, hogy legyen kivel egyáltalán, az agresszivitást és a blokádot félretéve, értelmesen tárgyalni – mondta.

Az SZFE belsős oktatóinak 60 százaléka és sok egyetemi munkavállaló csütörtök reggel 8 órakor sztrájkba lépett. Közben az intézmény új kinevezett vezetősége váratlanul közleményt adott ki, ami szerint teljesítik a sztrájkoló egyetemi oktatók és munkavállalók két követelését. Mi több, nemcsak az elvárt 10 százalékos béremelést adják meg, hanem januártól 15 százalékkal emelik meg a fizetéseket. Csató Kata mesteroktató, a sztrájkbizottság tagja ugyanakkor a Népszavának elmondta, hogy erre jogszabály kötelezi az összes modellváltó intézményt, a lépés tehát nem a dolgozók követelésének teljesítése.

Az a héten derült ki, hogy a kuratórium kezdeményezésére távozott az egyetem eddigi kancellárja, Vonderviszt Lajos, helyére pedig Szarka Gábor ezredes, a honvédelmi miniszter korábbi kabinetfőnöke került. Vidnyánszky Attila kuratóriumi elnök szerdán bejelentette, hogy az egyetem általános rektorhelyettese Novák Emil filmrendező lesz, míg Zalán János színész, producer oktatási rektorhelyettesként dolgozik csütörtöktől.

A tüntető hallgatók kedden nem engedték be Szarkát az épületbe.