Előfizetés

Magyar Nemzet: Kilép a Fidesz az Európai Néppárt frakciójából

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2021.03.03. 10:46

Fotó: JOHN THYS / AFP or licensors
A konzervatív pártcsalád alapszabályzatának módosítása a „casus belli”.
A Fidesz szerdán elhagyja az Európai Néppárt (EPP) európai parlamenti frakcióját – írja a Magyar Nemzet. Értesüléseik szerint a távozásra azután kerülhet sor, ha a frakció még délelőtt megszavazza alapszabályzatának módosítását. A módosítás, teszik hozzá, gyakorlatilag előirányozná a kormánypárti delegáció felfüggesztéséről szóló voksolás kiírását.
„Ezúton tájékoztatom frakcióvezető urat, hogy amennyiben az elnökség és a nemzeti delegációvezetők február 26-i találkozóján elfogadott rendelkezéseket szavazásra bocsátják, és meg is szavazzák, úgy a Fidesz elhagyja a képviselőcsoportot”

– idézték Orbán Viktort.

A miniszterelnök, egyben a Fidesz elnöke ugyanis az Európai Néppárt európai parlamenti frakcióvezetőjének, Manfred Webernek küldött, vasárnapi keltezésű levelében jelezte: elfogadhatatlannak tartják az alapszabályzat „jogilag visszás” módosítását.  Amint azt a Népszava megírta, széles többség alakult ki az EPP-ben a képviselőcsoportok és nemzeti delegációk eltávolítását lehetővé tevő szabálymódosítás mellett. A módosítás lehetővé tenné a csoportos kizárást és felfüggesztést, amelyre jelenleg nincs mód. A drasztikus döntésekhez általában nem a tagok egyszerű többségének, hanem a kétharmadának a szavazata lenne szükséges.
Kivétel lenne ez alól, ha egy olyan párt tagjairól kéne dönteni, amelyet már vagy kizárt, vagy felfüggesztett a pártcsalád. Ebben az esetben a határozathozatalhoz elegendő lenne a szavazatok egyszerű többsége. Épp ilyen párt a Fidesz, amelynek a tagságát az EPP ernyőszervezete két éve felfüggesztette.

Bár néppárti politikusok hangoztatják, hogy a szabályzat megváltoztatására nem egy párt vagy pártcsoport kipenderítése, megregulázása miatt van szükség, a módosítást az Orbán-rendszert következetesen bíráló EPP-s képviselők kezdeményezték tavaly. Az események azután gyorsultak fel, hogy Deutsch Tamás megsértette Manfred Weber frakcióvezetőt, mert egyik megjegyzését a Gestapó szlogenjéhez hasonlította.

Kásler nem zavartatja magát a pályaelhagyók tömegeitől, szerinte történelmi előrelépés történt az egészségügyben

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2021.03.03. 10:21

Fotó: Facebook/Kásler Miklós
Az emberi erőforrások minisztere csupa jó dolgot lát a kormányzati átalakításában.
Jelentősen emelkednek az orvosi és szakdolgozó bérek, kivezetésre kerül a hálapénz valamint különválik a magán és az állami ellátás – sorolja Facebook-oldalán büszkén Kásler Miklós. Az emberi erőforrások minisztere ennek alapján ki is jelentette:
„A fokozódó járványhelyzet ellenére is történelmi előrelépés valósul meg a magyar egészségügyben.”

A tárcavezető megjegyezte orvostársairól, hogy „eközben a kollégák, akik már lassan egy esztendeje küzdenek a frontvonalban a koronavírus-fertőzött betegekért, továbbra is példaértékűen helytállnak”.
„Ugyanakkor számukra is csak az emberek nagyarányú átoltottsága hozhat valódi enyhülést a kimerítő szellemi és fizikai terhelés tekintetében. Hazánkban ahogy az oltási hajlandóság, úgy a beoltottak száma és aránya is, egyaránt kedvezően alakult az utóbbi hetekben”

– dicsérte ekképp a fokozódva is alakuló helyzetet.

Kásler Miklós azt is hozzáfűzte, hogy „minden egyes beadott oltással életet mentünk, az ellátórendszert és az egészségügyi dolgozókat pedig tehermentesítjük”. Az emberi erőforrások miniszterének örömködése közepette az első becslések szerint 5500 szakképzett dolgozó tűnt el hétfőn éjjel a magyar egészségügyből. Ők azok, akik a rájuk kényszerített határidőig nem írták alá az új munkaszerződéseket, miszerint a jövőben egészségügyi szolgálati jogviszonyban dolgoznak. Ezzel az ágazatban a munkaerőhiány a másfélszeresére nőhetett.

Leállt a Szent Imre Kórház kardiológiai szubintenzív osztálya

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2021.03.03. 09:49

Fotó: Pavel Bogolepov / Népszava
A hivatalos nyugtatgatások ellenére a munkaerőhiány miatt válsághelyzet alakult ki a szívbetegek ellátásában.
A Szent Imre Egyetemi Oktatókórház Kardiológia Szakági Szubintenzív részlegén humánerőforrás hiány miatt 2021. március 1-én 19 órától beteget fogadni és ellátni nem képes – derült ki Kunetz Zsombor orvos Facebook-bejegyzéséből.
A bejegyzésben közzétett dokumentum szerint keddtől már a meglévő szabad kapacitás terhére a Szent Margit Kórházat, a Betegápoló Irgalmas Rendet, a Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézetet és az Uzsoki Utcai Kórházat jelölték ki és kötelezték a szubintenzív ellátást igénylő betegek ellátására.

Kunetz Zsombor a többi között a Népszavában is megjelent országos kórház-főigazgatói nyilatkozatot idézi, amely szerint az egészségügyben nincs baj, mert  a dolgozók több mint 95 százaléka aláírta az új szerződését.  Jenei Zoltán ugyanis úgy vélekedett:
„Teljes garanciát lehet adni arra, hogy a járvány alatt is biztosított az egészségügyi ellátás.”

Ezzel szemben éppen a valóságot, azaz ellátás ellehetetlenülését támasztja alá a Facebookon közzétett Bedros J. Róbert főigazgató elektronikus levele a Szent Imre Egyetemi Oktatókórház kardiológiai osztályán történt leállásról.