korrupció;MOL;alapítvány; NER;MOL Új Európa Alapítvány;

2021-04-01 16:42:59

Csak Mol- és Richter-papírokból közel ezermilliárdnyi közpénzt játszik át Orbán a haverjainak

Az állam és a Mol az olajcég kétszázmilliárd forint értékű papírjaiból új alapítványt hoz létre, mely ködös, de feltétlen nemes célú költéseiről a csak kétharmados parlamenti döntéssel szétzavarható, egyelőre ismeretlen összetételű kuratórium dönthet.

Mol – Új Európa néven új, közös alapítványt hoz létre az állam és a Mol – derül ki az olajcég közleményéből, valamint a parlament elé tegnap benyújtott kormányjavaslatból.

A Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes jegyezte irat nem sok szót fecsérel az alapítvány céljaira, működési kereteire, vezetőire. A lépés érzékelhetően lényegi eleme inkább, hogy a magyar állam mint társalapító a szervezet rendelkezésére bocsátja az – eddigi két hasonló „kialapítványozás” után még megmaradt – összes Mol-papírját. Ez 42,98 millió darab részvény, ami az olajcég alaptőkéjének 5,24 százaléka. A csomag összértéke a tegnapi tőzsdei árfolyamon közel 94 milliárd forint. A tervezet szerint a vagyonátadás ingyenes, sőt a kabinet rögtön át is adja az alapítói jogokat a majdani kuratóriumnak. A kormány e törvény keretén belül csak annyit vár el az új szerveződéstől, hogy az „értékteremtő”, „társadalmilag hasznos”, „közérdekű közfeladatot” lásson el. Ehhez képest részletesen nyomatékosítják, hogy a kuratórium gazdálkodhat a részvények után járó osztalékkal. Ennek várható mértéke – ha a Mol fizet a tulajdonosainak - évente általában milliárdos-tízmilliárdos nagyságrend.

A szervezeti forma rafinált, „közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítvány”. Ez pont az a típus, amelynek „függetlensége” érdekében tavaly év végén kilencedik alkalommal is módosították az Alaptörvényt. Eszerint az ilyen alapítványok legfontosabb jellemzői – így például a kuratórium összetétele – csak kétharmaddal módosítható. Magyarán az Orbán-kormány az Alaptörvényt is átírta azért, hogy saját maga és utódja hivatalos csatornákon keresztül a lehető legkevésbé szólhasson bele eme, hatalmas közvagyonnal kistafírozott, ám az alapítványi működés mögé búvó szervezetek életébe. Az Orbán-kormány az eddigi, hasonló közpénzkiszervezések kapcsán is előszeretettel hangsúlyozta, hogy az alapítványok immár teljességgel függetlenek tőle, azokra ráhatása nincs. Olyannyira, hogy a céges közgyűléseken is önálló, államfüggetlen részvényesként szavazhatnak, miközben a kuratóriumokban lényegében csak állami és molos tisztségviselők, illetve hozzájuk kötődő személyiségek ülnek. A módszer elemzők szerint az ilyen testületekbe ültetett kurzusközeli káderek, illeve az általuk kezelt, közpénz-jellegüket elvesztő vagyonok kormányváltás utáni túlélését hivatott biztosítani.

A Mol a magyar államhoz hasonlóan 42,98 millió darab saját részvénnyel járul hozzá az alapítványhoz – derül ki az olajcég közleményéből. A Mol célja az alapítvánnyal eddigi „társadalmi felelősségvállalása”, illetve „támogatási feladatai” hatékony megújítása és kibővítése. Így kiemelten segítenék a sportot, a kultúrát, az egészségügyet, a környezetvédelmet, az egyének boldogulását és a közösségek gyarapodását. „Rendkívül széleskörű és átfogó” támogatási rendszert hoznának létre a tehetséggondozás, a környezetvédelem, a nemzetközi kapcsolatok ápolása, a nevelés-oktatás, a kutatás, valamint a karitatív, kulturális és sporttevékenység támogatása érdekében.

Szavaik szerint az olajcég – például a Mol Alapítványon keresztül - eddig is milliárdokkal segítette a sportolókat, művészeket, a hátrányos helyzetű csoportokat, a helyi közösségeket, illetve a „térségi közérdekű célokat”. Tavaly 2,2 milliárdot adományoztak szociális, kulturális, oktatási és környezetvédelmi ügyekre, Magyarország mellett Szlovákiában, Horvátországban, Romániában és Csehországban. A Mol Alapítvány pályázatokon keresztül több mint százmilliót fordított gyermekegészségügyre, fiatal sportolók, művészek és tanárok megsegítésére. Emellett 2014-2017 között a Kösz!, 2018-tól pedig a Helyi Érték Program keretében a helyi közösségekre és az önkéntességre is figyelmet fordítottak. Az új alapítvány támogatásai e feladatok jelentős része mellett kiterjednének más oktatási, tudományos, művészeti és fejlesztési programokra is. A Mol várakozásai szerint az alapítvány a törvény elfogadása esetén az év második-harmadik negyedében jöhet létre.