Gulyás Gergely;kormányinfó;

2021-04-08 11:27:46

Gulyás: 5-6 napon belül újabb lazítás jöhet, április végéig a teraszokra is ki lehet ülni

Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter elmondta: a tegnapi kormányülésen az oltási programot értékelte a kormány. 2,608 millió ember kapta már meg az oltást Magyarországon.

A kormány az operatív törzzsel egyeztetve hetekkel ezelőtt meghozta azt a döntést, hogy az újranyitás az oltásprogram haladásától függ majd.

Az újraindítás első lépései a 2,5 millió oltáshoz voltak kötve. Ezek érdemi enyhítést nem jelentettek, mert legalább annyi volt az enyhítés, mint a szigorítás. A kormány próbálta a tömeget mérsékelni, például a 10 négyzetméteres szabályokkal. A kijárási korlátozás este 10-re módosult, részben a tavaszi időszak miatt, részben pedig a vásárlói korlátok miatt. Az üzletek fél 10-ig lehetnek nyitva.

Március 18-án 1 millió oltott volt, a szigorításról, kevesebb mint egy hónap alatt 2,5x-ösére sikerült növelni. Remélhetőleg még ebben a hónapban 4 millió fölött lesz az oltottak száma.

3 millió 950 ezer ember regisztrált eddig oltásra Magyarországon - mondta el Gulyás Gergely. 4,2 millió ember van, aki regisztrált vagy oltást kapott, az egészségügyi dolgozókat regisztráció nélkül oltották. Gulyás Gergely mindenkit arra kért, hogy regisztráljon. A nyugdíjasok levelet is kaptak Müller Cecília nevében. Remélhetőleg ettől jelentősen nő majd a regisztráltak száma.

A pedagógusok oltása is halad: a pedagógusok közül 34 ezren kaptak az oltási programot megelőzően is. Már az első oltás esetén is keletkezik védettség: a Pfizer már 80%-ban véd ilyenkor is, ez a vakcináknál rendkívül magas védettséget jelent - mondta el Gulyás Gergely, aki arra kérte a tanárokat, hogy vegyék fel az oltást.

Az üzletek és szolgáltatások meghatározott köre újranyithatott, de a bértámogatás április egész hónapra megilleti őket. A hoteleknek és vendéglátóknak továbbra is jár a bértámogatás. 69 milliárd forintnyi támogatást igényeltek az érintettek, 66 milliárd forint ebből már kifizetésre került.

Gulyás Gergely arról is beszélt, hogy az idősek soron kívül megkapják már az oltást és a fiatalok oltatását is elkezdték. Arra kért mindenkit, hogy regisztráljon. Hozzátette: a hónapban mindenki várhatóan be lesz oltva, aki regisztrált.

Az AstraZenecával kapcsolatosan Gulyás Gergely elmondta: a vakcinával az Egyesült Királyságban 18 millió embert oltottak be, az oltás biztonságos, minden oltás biztonságosabb, mint az oltás hiánya. Arra kért mindenkit, hogy mivel a gyógyszergyárak konfliktusai okozzák részben a vakcinákkal kapcsolatos dilemmákat, ezeknek ne dőljön be a lakosság. Hozzátette: az AstraZeneca biztonságos, bevizsgált és védettséget ad.

Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő elmondta: tavasszal vállalkozás-újraindítási program indul a magyar falu program keretein belül, melynek első körében összesen 25 milliárd forintos támogatási keretösszegre pályázhatnak a kistelepüléseken működő, 10 fő alatti kisvállalkozások első körben. 2-10 millió forintos összegben kaphatnak majd támogatást a vállalkozások. Kombinálható a 10 millió forintos gyorskölcsönnel, amit korábban bejelentett a kormány.

A 2-10 millió forint nem visszatérítendő, 70%-át tudja átvállalni a beruházási költségeknek az állam, fel lehet használni majd gépbeszerzésre, fejlesztésekre és képzésekre is. Legalább 1 lezárt üzleti évvel kell rendelkeznie az érintett vállalkozásoknak.

A pedagógusok soron kívüli oltásának első köre során minden pedagógust beoltottak, aki regisztrált, de még nem oltottak be. 78 ezer meghívó ment ki, 66 ezer pedagógus jelent meg az oltásokon. Korábban az oltási sorrendben korukra tekintettel már 34 ezer tanár. Április 30-ig több mint 100 ezer tanárt sikerült beoltani. 

Gulyás Gergely elmondta: egyértelműen a harmadik hullám csúcsán túl vagyunk. 

Mint mondta, szerinte április végéig a teraszokra ki lehet majd ülni.

A fitnesztermek még nem nyithatnak.

A sportrendezvényeken majd csak védettségi igazolvánnyal lehet részt venni - mondta Gulyás Gergely. Várhatóan a nyáron már meg lehet rendezni az ilyen eseményeket.

Júniusra remélhetőleg a járvány mögöttünk lesz - tette hozzá.

Az április 19-ei nyitásnál nem látnak komoly kockázatot - mondta el Gulyás Gergely.

Májusban valószínűleg írásbeli érettségik lesznek, júniusig várhatóan mindenkit be lehet oltani, még a fiatalokat is. A hatóság hamarosan dönt majd arról, hogy lehet-e 18 év alatt oltani. A 16 és 18 évesek oltásának tekintetében az NNK még nem hozott döntést. Az világosan látszik, hogy ez a korosztály veszélyeztetettsége csekély, de nem teljesen veszélytelen.  

Gulyás Gergely kiállt Petry Zsolt migrációval kapcsolatos véleménye mellett. Hozzátette: jogállamban a szólásszabadság által engedett véleménynyilvánítás miatt nem szabadna megbüntetni senkit, ha ilyen előfordul, a hatóságoknak kellene fellépnie. Azt is elmondta, hogy a XX. században Németországból autokratikus rendszerek indultak ki, reméli, hogy most erre nem kerül sor.

Arról is beszélt, hogy minden jobboldali frakció meghívta a Fideszt, miután a párt kilépett a néppárti frakcióból, de még nem döntötték el, melyikhez csatlakoznak. Azt szeretnék, ha a konzervatív keresztény politikának is legyen élettere az unióban.

Még egyszer elmondta Gulyás Gergely újságírói kérdésre: az AstraZeneca biztonságos és arra buzdított mindenkit, hogy vegyék fel az oltást. A 12 hetes két oltás közti időszakot nem csökkentik. A protokoll bevezetése nem az volt, hogy kevés oltás volt, hanem hogy az EU-s gyógyszerhatóság szerint így lehet a legnagyobb védettség - mondta el Gulyás Gergely. 

A nyitásról azt mondta Gulyás Gergely, hogy nem elhamarkodott a döntés, a tudományos konszenzus szerint. Hozzátette: a balliberális sajtó is azt írja, hogy az első oltás után is magas a védettség, a megfertőződés és a súlyos tünetek kockázatát is csökkenti az első oltás. Nem hibás Gulyás Gergely szerint az első oltásra alapozni a nyitási stratégiát.

A boltnyitásról elmondta: a kijárási tilalom kitolása 10-re még csökkenti is a tömegeket a boltokban, ami csökkenti a járvány terjedését.

Gulyás Gergely arról is beszélt, hogy továbbra is regisztráció alapú lesz majd az oltás Magyarországon, illetve a SZÉP-kártyák felhasználási ideje nem lesz időhöz kötve. 

A KRESZ-módosításokkal kapcsolatosan Gulyás Gergely elmondta: Budapesten az új városvezetés miatt több dugó van, szemét és hajléktalan. Gulyás szerint olyan szabályokat kell hozni, amelyek nem hátrányosak az autósokra nézve, de előnyösek a kerékpárosok számára.

A CanSino és a Covishield vakcinák engedélyeztetése zajlik, az NNK munkatársai jártak a gyárban is, de még a határozat nem született meg - mondta Gulyás.

Gulyás Gergely elmondta: nem tervezik a felsőoktatási intézmények kiszervezését valamilyen vagyonkezelő alapítványnak.