oktatás;egészségügy;Orbán-kormány;nyugdíj;jogállam;rendeleti kormányzás;

Amíg Orbán Viktor hatalmon van, lesz nyugdíjunk, orvosunk, oktatás, csak sokan éheznek majd, funkcionális analfabéták maradnak, és még többen belehalnak

A magyar miniszterelnököt a jog nem érdekli, hiszen megoldotta, hogy rajta semmi nem számonkérhető itthon, mivel a magyar jogrendszer minden ágának vezetője lekötelezettje, hű alattvalója.

Amíg Orbán Viktor hatalmon van, addig tudhatjuk, hogy mindig is lesz nyugdíjunk, továbbá lesz oktatás, sőt lesz orvosunk is, csak legfeljebb sokan éheznek majd, funkcionális analfabéták maradnak, és még többen belehalnak! Orbán és szakértői csapatának stratégiája az életünk legfontosabb területein könnyen kiismerhető, megérthető, de egyben elborzasztó is.

Nézzük meg a három területet!

Nyugdíj

Ha csak feleannyi forrás marad a nyugdíjkasszában, mint amennyire a hatályos törvények szerinti kifizetésekhez szükség lenne, mert kilopták a befizetések javát, a kasszában még mindig lesz valamennyi pénz. A kormánynak nem kell mást tennie, mint valamelyik vészhelyzeti szabályozás kihirdetése mellett, rendelettel felemelni 3-4 évvel a nyugdíjkorhatárt, és a hiányzó pénz 60 százaléka már meg is van. További 10-20 százalék könnyedén megoldható a számukra, ha rendelettel kicsit átpofozzák a nyugdíjszámítás rendszerét úgy, hogy azt halandó sosem fogja megérteni. Újabb 10 százalékot megtakaríthatnak, ha a NER-média által azt propagálják, hogy az Orbán-kormánynak ismét sikerült az inflációnak megfelelően felemelnie a nyugdíjakat, s ezzel megőriznie azok vásárlóerejét, miközben a tényleges nyugdíjemelés legalább 5-8 százalékkal alatta marad a valós inflációnak. És ha még mindig szükséges,

akkor Orbán bejelenti, hogy ún. nyugdíjvédelmi alapot hoz létre a kormány, és kijelöli, hogy oda kiknek és mennyit kell befizetni.

Orbán azonban nem hagyhatja ki azt a lehetőséget sem, hogy plakátokon, új nemzeti konzultációs kérdésként felvesse: „Egyetért-e Ön azzal, hogy az Unió jogsértő módon tartja vissza a magyar munkavállalók által, az életük során kiérdemelt nyugdíjaik kifizetéséhez szükséges, Magyarországnak járó pénzeket?”.

Oktatás

Ha már csak fele annyi tanár marad a pedagógusi pályán, mint amennyi a diákok oktatásához szükséges, az orbáni jogalkotás azonnal rendelkezésre áll, hogy kezelje az Orbán és Pintér Sándor szerint csak a baloldal által gerjesztett, de a valójában nem is létező problémát. Tény ugyanis, hogy mindig marad valamennyi pedagógus, akik valamely okból, de nem tudják elhagyni a pályát.

2011-ben már 18-ról 16 évre csökkentették Magyarországon a tankötelezettség korhatárát. Így ma is rendelkezésére áll Orbánnak a tankötelezettség korhatárának további csökkentése, mondjuk 14 éves korra, ami további 15-20 százalékos diákszám-csökkenést eredményezne.

Orbán ezután rendelettel megemelheti akár 20-30 százalékkal is a tanárok kötelező óraszámát, ami már ma is a legmagasabb az Európai Unióban: heti 22-26 óra! Ettől azonban a 40 órás köztudatban élő munkahét még mindig nagyon messze van! Az emberek túlnyomó többsége úgysem érti, hogy mi a különbség az oktatásban a kötelező óraszám, és az ehhez szükséges tényleges munkavégzéssel töltött idő illetve az általános 40 órás munkaidő között. Így a magasabb kötelező óraszám „eladása” a nagyközönség számára nem túl bonyolult kommunikációs feladat lenne a NER-média számára.

Végül, de nem példa nélküliként Orbán rendeletbe foglalhatná,

hogy akik nem szeretnék elveszíteni a pedagógusi diplomájukat, de most más területen dolgoznak, azok kötelesek lesznek havi húsz órát tanítani az állami és/vagy egyházi iskolákban, és ott a pedagógusok elrettentő jogállása szerinti munkaviszonyt is létesíteni.

Orbán számára persze az sem lenne ördögtől való, az sem zavarná őt, hogy oktatási vészhelyzetet hirdetve elrendelje: minden Magyarországon diplomát szerzett, és jelenleg Magyarországon dolgozó személynek mondjuk havi húszórás kötelező oktatást kellene tartania a végzettségéhez illeszthető tantárgyak valamelyikében, az iskola szerinti tankerület utasításának megfelelő helyen az országban. Az oktatás terén nemzeti konzultációt már nem is kellene tartani, mert az Európai Unió felelősségét 2022-ben Orbán tízmilliárdos hirdetései már körbejárták.

Egészségügy

Ha már csak fele annyi orvos maradna az orvosi pályán, mint amennyire szükség lenne a lakosság elvárható egészségügyi ellátásához, az orbáni jogalkotás itt is azonnal rendelkezésre áll, és kezelni tudja az Orbán és Pintér szerint csak a baloldal által gerjesztett, de valójában nem is létező problémát.

Igaz, hogy a magyar háziorvosi rendszer eddigi mintegy ötezer praxisában sem volt ritka a sorban állás, de egyre szemet szúróbb, hogy a praxisok 10-20 százalékában nincsen orvos, csak időszakos helyettesítés. Ha azonban Orbán rendelettel megkétszerezi az egy-egy praxis által lefedni köteles körzetet, máris minden praxishoz hozzá lehet rendelni egy orvost, mindenkinek van kijelölt háziorvosi rendelője. Sőt, még akkor is marad „feleslegessé” váló háziorvos,

ha a feltételek tarthatatlansága okán számos mai háziorvos, korára tekintettel élni fog a nyugdíjba vonulásának eddig is fennálló lehetőségével, más pedig külföldre megy vagy elhagyja a pályát. 

A minden elemében jogsértő aljasság arra is felkészült, hogy mi legyen azokkal az orvosokkal, akik emiatt elhagyják az állami egészségügyet, és magánorvosként igyekeznek a továbbiakban boldogulni.

Orbánnak természetesen ez sem jelentene gondot. Korábban felmondási tilalmat tartott fenn éveken át, most pedig rendeleti kormányzással kötelezi a magánszektorban foglalkoztatottakat arra, hogy csak akkor végezhetik a hivatásukat, ha havi húsz órát az állami egészségügyben is dolgoznak; ott az állam által diktált, megalázó szerződéses viszonyt létesítenek, és elfogadják a diktált honoráriumot is a munkájukért. Azt állítom, hogy e rendeletnek nincsen olyan mondata, előírása, amely bármely jogállamban megállna, alkalmazható lenne, ideértve a magyar jogrendszert is, bár nálunk jogállamról már régen nem lehet beszélni.

***

Ha a kedves olvasó azt gondolná, hogy e példák csak a rossz viccek széles körét gyarapítják, és a felesleges rémálmaink gyümölcsei, akkor bizony nagyon is téved. Orbán erkölcstelensége, hatalmi mámora és tudatvesztése mindezt már a magyar reálfolyamatok részévé tette.

A nyugdíjak esetében Orbán a 2010-es hatalomváltást követően, az első intézkedései között mindeddig következmény nélkül egyszer már meglépte ezek többségét. Első lépésként ellentételezés nélkül mintegy 3000 milliárd forintnyi magánnyugdíj-megtakarítás „önkéntes” átadására kényszerítette az embereket. Ellenszolgáltatásra ígéretet ugyan tett, ami az orbáni Alkotmánybíróságot azonnal ki is elégítette, de ezeket az ígéreteket ma már szinte senki nem emlegeti, hiszen annyi más ígéretéhez hasonlóan, szinte már természetesen ezt sem teljesítette. 2014-ben már megemelték a nyugdíjkorhatárt és folyamatosan azt szivárogtatja a kormány, hogy egy-két éven belül újabb emelésre lehet számítanunk. 2011-ben úgy változtatták meg a nyugdíjszámítás módját,

hogy tíz év elteltével, mára két havi nyugdíjjal többet kellene kapnia a nyugdíjasainknak, ha a nyugdíjszámítás megmaradt volna korábbi rendszerben.

A pedagógusain kötelező óraszámát Orbán már egyszer megemelte. 2023-ban a pedagógusaink 22,5 százalékos infláció mellett, 10 százalékos béremelés helyett munkabérnek nem minősülő bérpótlékot kapnak majd, azaz az eddigi szégyenletes bérüknek további 10-12 százalékos csökkenésével kell számolniuk. Brüsszel felelősségének hamis felvetésére Orbán több tízmilliárd forintot szánt sikerrel, a milliárdossá vált Rogán Antal miniszter aktív közreműködésével.

Orbán legújabb vészhelyzeti rendeletében közreadott förmedvényével az orvosainknak kell január elseje óta szembenézniük. Bár az eddig megismerhetővé vált, alkalmazhatatlan részletszabályok ma még teljes körben nem elemezhetőek, de az orbáni cél, hogy akár fele annyi orvossal is kommunikálható legyen, hogy mindenkinek biztosított a teljes egészségügyi hozzáférés valahol és valamikor, megvalósulni látszik. Azaz

a NER kommunikációs rendszere működik, legfeljebb a betegségeinkbe vagy azok kései ellátása miatt a szövődményeikbe belehalunk! De ez Magyarországon már igazoltan nem veri ki a biztosítékot, és még a nyugdíjkassza terhe is jelentősen lecsökken.

Orbán egészségügyi intézkedései oly könnyen voltak eladhatóak a Covid-19 járvánnyal összefüggésben, hogy annak sikerként való kommunikálását a 2022-es országgyűlési választáson a kormány a saját kampánya részévé tette. Sikerré tette azt a kampányát, amelyben a kormányfő és a NER okkal feltételezhetően ezer milliárdokkal gazdagodhatott, miközben egy városnyi, mintegy harmincezer olyan áldozata lett a kabinet intézkedéseinek, akik ma is köztünk élhetnének. Többségük nyugdíjas volt, így a nyugdíjkassza 1,2 százalékos megtakarításra tett szert, mi pedig harmincezer szerettünket veszítettük el értelmetlenül.

De mit mond erről a jog!

Orbánt, aki önkényuralmi vezetőként kizárólagos hatalmat gyakorol a jogrendszerünk felett, a jog nem érdekli. Az sem, hogy az írásomban felsorolt intézkedéseinek egyike sem állja ki sem az Emberi Jogok és Szabadságok Egyezményének, sem az Európai Unió jogrendszerének a nemzeti jogban is kötelezően alkalmazandó előírásait, de még Magyarország Alaptörvényének elvárásait sem. Miért is érdekelné, ha megoldotta, hogy rajta semmi nem számonkérhető itthon, mivel a magyar jogrendszer minden ágának vezetője Orbán lekötelezettje, hű alattvalója.

Ezért itt csak példaként említem meg, hogy a nemzeti jogrendszer említett alappillérei egyértelműen tartalmazzák a munkához való jogot. Vagyis a munkához, a munkavégzéshez kapcsolódó alapvető jog csak valamely más, fontosabb alapjog érvényesülése érdekében, ha másként nem oldható meg, és akkor is csak a feltétlenül szükséges mértékig lenne korlátozható. Ugyanez vonatkozik az orvosok végzettségéhez, diplomájához, a tudásuk gyakorlásához való jogra is.

Nem ismeretlen – más területeken is létezik –, hogy egy végzettséget, az azzal járó munka kiemelt társadalmi jelentősége (itt gyógyítás) miatt, igazoltan karban kell tartani. Azaz nem kifogásolható, ha az orvosoktól egy társadalom elvárja, hogy például 3-5 évente igazolniuk kell, hogy a tudásuk „nem fáradt, nem avult el”. A jog azonban csak azt teszi e körben lehetővé, hogy ezt észszerű időközönként kelljen csak igazolniuk, azaz nem minden hónapban, és nem havi 20 órában. A jogszerűség azt is elvárja, hogy az igazolás mikéntje, feltételei szakszerűek és életszerűek legyenek, beleértve azt is, 

hogy a jogszabály kizárólag azokat az indokolt személyi és technikai feltételeket írhatja csak elő, amelynek meg kell felelnie azon intézményeknek, ahol az érintettek a naprakész tudásukról számot adhatnak.

Nyilván e jogi feltételek egyikének sem felel meg az a rendelet, amely kiköti, hogy a napra kész tudás bizonyítása csak állami kórházakban, egészségügyi intézményekben végezhető akkor is, ha az orvos praktizálásának helye többnyire magasabb technikai eszközparkkal és képzettebb humán erőforrással rendelkezik, mint az a kórház, ahová kirendelik. Ha nem lenne szomorú és egyben ijesztő is, hogy 2023-ban Európa közepén egy hatalommániás vezető ilyen rendeleteket alkothat kénye-kedve szerint, esetleg a szabadsága alatt Katarban, a futballvilágbajnokság valamelyik mérkőzése közben, akkor elmorfondírozhatnánk egy-két különös esetről. Így például arról,

hogy felszerelés és képzett személyzet hiányában miként adhat számot az élenjáró tudással bíró orvos, az általa már tíz éve nem alkalmazott elavult eljárásokról, mivel az általa elsajátított modern tudás bemutathatósága a kirendelt állami intézményben lehetetlen.

Régi visszatérő értetlenségem, hogy az érintettek miért nem élnek a jog által adott lehetőségeikkel, miközben tény, hogy ma minden magyar állampolgár egyben az Európai Unió állampolgára is. Ez viszont azt is jelenti, hogy az Unió joganyaga által rájuk rótt kötelmek mellett megilleti őket az EU jogvédelme is, amit vélhetően meg is kapnának. Orbán rendeleti kormányzásának semmilyen joghatása nincsen sem a luxembourgi Európai Unió Bíróságon, sem a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságán, sem az Európai Bizottságnál. Ugyanakkor a tévhitekkel szemben mindhárom fórum hivatalosan is megkereshető anélkül, hogy a nemzeti jogi utat az érintettek végigjárnák olyan esetekben, ahol az állam jogalkotással sérti meg a jogaikat – hiszen a nemzeti bíróságok kötve vannak (ez sem igaz teljesen) a nemzeti joghoz.