KSH;infláció;március;Nagy Márton;troll;

Nagy Márton a 25,2 százalékos márciusi drágulásról azt mondta, hogy jó úton haladunk az egy számjegyű inflációhoz

Bár megemlítette a kormányzati célkitűzést, miszerint az év végéig egy számjegyűre akarják lefaragni, a márciusi 25,2 százalékos infláció alapján kétséges a siker. Mint mondta, megállapodott Varga Judittal, új fogyasztóvédelmi lépések jönnek, létrejön egy fogyasztóvédelmi adatbázis is. 

– Megállapodtam Varga Judit miniszterrel is, hogy új fogyasztóvédelmi lépések is jönnek, létrejön egy fogyasztóvédelmi adatbázis, amely segíti, hogy a lakosság a legjobb áron tudja megvásárolni a termékeket – mondta Nagy Márton. Az Orbán-kormány pedig folyamatosan vizsgálja, hogy milyen további termékkörökre terjeszthetők ki az ellenőrzések, mely termékek szerepeljenek kiemelten az árfigyelő rendszerekben – tette hozzá.

A A gazdaságfejlesztési miniszter a  Világgazdaságnak adott interjúban beszélt erről, Közlése szerint a a márciusi inflációs adatok teljes összhangban vannak a kormányzat várakozásaival.

– Jó úton haladunk, hiszen ahogy azt a kormányzat várta és előzetesen jelezte, az év elején, azaz januárban már tetőzött az infláció, ezt követően pedig elindult egy mérséklődés – reagált a Világgazdaságnak Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter a KSH legújabb márciusi adataira.

Mint arról a Népszava is beszámolt, márciusban 25,2 százalék volt az infláció, ami a februári adathoz képest mindössze 0,2 százalékpontos, a januári 25,7 százalékos tetőzéshez képest pedig csak 0,5 százalékpontos csökkenést jelent. – A javulás tehát mérsékelt, de folyamatos és trendszerű – nyilatkozta erről a politikus.

Természetesen nem maradhattak el a szokásos szólamok, így annak megemlítése sem, hogy a kabinet számára a legfontosabb szempont a családok, a nyugdíjasok, a teljes foglalkoztatottság és a rezsicsökkentés megvédése (de csak az átlagfogyasztás erejéig), továbbá az, hogy kivédjék a recessziót, és az év végére egy számjegyűre csökkentsék az inflációt. Az eddigi adatok alapján ez igencsak kérdésesnek látszik, mindazonáltal Nagy azt mondta, ennek érdekében hamarosan kapcsolatba lépnek a kiskereskedelmi láncok képviselőivel is.

A tárcavezető beszámolt arról is, hogy a fogyasztóvédelmi hatóság az árstoprazzia keretében több mint 400 jogszabálysértést állapított meg, és közel 350 millió forint bírságot szabott ki. Ezzel kapcsolatban kiemelte,

az Orbán-kormány itt nem áll meg, a Gazdasági Versenyhivatallal közösen létrehoz egy online árfigyelő rendszert, az előkészítést végző munkacsoport már meg is kezdte munkáját. 

– Megállapodtam Varga Judit miniszterrel is, hogy új fogyasztóvédelmi lépések is jönnek, létrejön egy fogyasztóvédelmi adatbázis, amely segíti, hogy a lakosság a legjobb áron tudja megvásárolni a termékeket – mondta.

A kormány pedig folyamatosan vizsgálja, hogy milyen további termékkörökre terjeszthetők ki az ellenőrzések, mely termékek szerepeljenek kiemelten az árfigyelő rendszerekben – tette hozzá.