oktatás;ösztöndíj;pedagógusok;

Hiába a tiltakozások, a kérdésre továbbra sincs válasz

- Béremelés helyett 75 ezer forintos ösztöndíjprogramot ajánl a tanároknak az Orbán-kormány

A pályázatokról a kulturális és innovációs miniszter hoz döntést.

Havi nettó 75 ezer forintos ösztöndíjra pályázhatnak a tanárok a kormány által most meghirdetett Köbüki programban – közölte Hornung Ágnes családügyi államtitkár a kormánypárti Magyar Nemzetnek adott interjújában.

Hornung Ágnes azt mondta, hogy a pedagógusoknak a pluszpénzért nem kell pluszmunkát vállalniuk. „Azok jelentkezhetnek, akik már legalább három éve középfokú köznevelési intézményben tanítanak és kiemelkedő tehetséggondozó tevékenységet folytatnak. Ezek a pedagógusok a tehetségek fejlesztésében eddig is példaértékű eredményeket értek el, és mi azt szeretnénk, hogy ezt a munkát tovább folytassák” – jelentette ki.

Hozzátette, hogy

az oktatók nyílt pályázati rendszerben jelentkezhetnek, és a nyertes pályázók tíz hónapon át havi nettó 75 ezer forint támogatást kaphatnak.

A pályázat benyújtására egy hónapig van lehetőség, az eredményhirdetés októberben lesz.

A beadott pályázatokat „objektív pontozási rendszer alapján” bizottság értékeli majd, amelybe egy tagot a Belügyminisztérium, egyet a Kulturális és Innovációs Minisztérium, egyet pedig a Nemzeti Pedagógus Kar delegál. Ők készítik elő a döntést, amelyet végül a kulturális és innovációs miniszter hoz meg.

„A pályázat független attól, hogy a jelentkező melyik középfokú oktatási intézményben dolgozik. A forrás rendelkezésünkre áll, a most kezdődő tanévben több mint 1600 pedagógus részesülhet a támogatásban, amelyre több mint 1,2 milliárd forintot különítettünk el” – mondta Hornung Ágnes.

A szélsőjobboldali amerikai televíziós személyiség a Mathias Corvinus Collegium és a Mandiner közös eseményén fejtegette, hogy miért utálják az amerikai vezetők Magyarországot, és miért nem lehet Orbán Viktor miniszterelnök Vlagyimir Putyin orosz elnök seggnyalója.