Lungo Drom;önkormányzati választás;indulás;2024;

Farkas Flórián nem száll ki, a Lungo Drom migránsozva jelentette be, hogy indul a választáson

Az utóbbi időben ez korántsem volt egyértelmű.

„A Lungo Drom üdvözli a kormánypárti képviselők által kezdeményezett, a terrorizmus elítéléséről és az áldozatok melletti kiállásáról szóló országgyűlési politikai nyilatkozat elfogadását” – így kezdődött a közlemény, amely ezt követően bekezdéseken keresztül azzal foglalkozott, hogy a migráció milyen „fenyegetést jelent a társadalomra és azon belül is különösen a cigányságra”.

A Lungo Drom felmondta a kormányzati propagandát, majd a migráció apropóján hangsúlyozta, hogy „jobboldali, a romák érdekeinek érvényesítésére képes” Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) létrehozására van szükség 2024-ben. Farkas Flórián szervezete végezetül közölte: ennek szellemében készül a nemzetiségi önkormányzati választásra. (A nemzetiségi választásokat jövő év júniusában, a települési önkormányzati választásokkal együtt tartják.)

A közlemény a Fidesz iránti hűségnyilatkozatként is értékelhető. Ennek a korábbi években semmiféle hírértéke nem lett volna, egy ideje azonban meglehetősen hűvös a viszony a Lungo Drom és a kormánypárt között. Farkas Flórián – aki miniszterelnöki biztos is volt – a 2022-es választás után kikerült a parlamentből, helyét Sztojka Attila romaügyi kormánybiztos vette át.

Tavaly év elején cikksorozatban ismertettük azokat a titokban készült hangfelvételeket, amelyek egyebek mellett arról tanúskodtak, hogy Sztojka kézivezérléssel szeretné irányítani az ORÖ-t. Aztán kormánybiztos létére roma civil szervezetet gründolt: ez a Cigány Közösségek Szövetsége (CiKöSz). A Sztojka Attila elnökletével működő szövetség is indulni fog a roma választáson, azzal a bevallott céllal, hogy átvegye a hatalmat az ORÖ-ben.

Bár a Fidesz honlapján még ma is a Lungo Drom szerepel a kormánypárt szövetségesei között, a Fidesz újabban inkább a CiKöSzt preferálja. Erről tanúskodik, hogy Gulyás Gergely miniszter nemrég a hivatalában fogadta Sztojka Attilát és a CiKöSz elnökségét.

Ilyen körülmények között fordulhatott elő az a szinte példátlan eset, amelyről lapunk nyár elején számolt be: a Lungo Drom elnöke – miközben Sztojka Attilával szemben védelmébe vette az ORÖ-t – a kormányt és annak romapolitikáját bírálta. Van itt több százezer cigány munka nélkül, csak nem tudnak róla, vagy nem akarnak tudni róla – mondta a közönség soraiban ülő Farkas Flórián egy szolnoki konferencián, ahol a kormányzat több képviselője is jelen volt.

A Lungo Drom belső gondjait mutatja, hogy néhányan – közöttük ORÖ-s képviselők – tavaly a szervezet feloszlatását kezdeményezték. A lapunkhoz eljutott információk szerint a pénzhiány miatt az is felvetődött, hogy a Lungo Drom egyáltalán elinduljon-e a nemzetiségi választáson. A mostani közlemény alapján úgy tűnik: a kérdés eldőlt.