Zugló;Budapest;Lázár János;Angyalföld;maxi-Dubaj;

Dubaj Budapesten: Zugló nemet mondott a gigaberuházásra, Angyalföld feltételeket szab

A XIV. kerület nemet mond a rákosrendezői arab óriásberuházásra, a XIII. kerület pedig már az egyik részmunka támogatását is tíz feltételhez köti.

Sürgősséggel tárgyalta, majd határozatban utasította el a zuglói képviselő-testület a Rákosrendező területére tervezett gigaberuházást. Azzal érvelnek, hogy Zugló Budapest egyik legzöldebb kerülete, ahol nincs helye egy felhőkarcolókkal tűzdelt városrésznek. A közigazgatásilag a kerülethez tartozó volt vasútüzemi területen elsősorban zöld dominanciájú, a közlekedési infrastruktúra és a környéken élők életminőségének fejlesztését szolgáló beruházásokat tartanának kívánatosnak – válaszolták a Népszava kérdésére. Mint írták, az önkormányzat támogatja a magánberuházásokat, de azt nem, hogy a zuglóiak és az önkormányzat megkérdezése nélkül építsenek betonmonstrumokat a kerületben.

Mint arról többször írtunk, egy arab befektető új városnegyedet építene a rákosrendezői pályaudvar térségében, a maxi-Dubajként ismertté vált komplexum 5 milliárd euróért épülne fel, és mintegy 130 hektárt érintene.

A képviselő-testület felhatalmazása alapján Horváth Csaba zuglói polgármester – mint az óriásberuházásban érintett egyik kerület vezetője – levélben kereste meg Lázár János építési és közlekedési minisztert. Ebben azt kérte, hogy az ügyben ne szülessen döntés a zuglóiak feje fölött, az önkormányzattal való tárgyalás nélkül. Horváth Csaba személyes találkozót kért a minisztertől annak érdekében, hogy a kormány bemutassa a Rákosrendezővel kapcsolatos terveit, illetve az önkormányzat ismertethesse az álláspontját.

A kerületnek építéshatósági jogköre ugyan nincs az érintett területtel kapcsolatban, ezt a jogkört ugyanis az állam elvette a településektől, de a területre jelenleg a kerület szabályozási rendeletének előírásai vonatkoznak. Ha azonban a kormány kiemelt státust biztosít a beruházásnak – ahogyan ez az elmúlt időszakban számos alkalommal történt – Zuglónak nem sok eszköze marad.

„A terület beépítésével, hasznosításával kapcsolatban nem történt egyeztetés, a XIII. kerületi önkormányzathoz ilyen megkeresés nem érkezett. Az egyeztetéseket ugyanakkor azt megelőzően tartjuk szükségesnek, mielőtt bármilyen döntés születik Rákosrendező jövőjével kapcsolatban” 

– szögezte le a volt vasúti terület másik oldalán lévő XIII. kerületi önkormányzat. A Népszava kérdésére azt is tisztázták, hogy a kerületnek nincs szabályozási jogköre az érintett területen, csupán véleményezési joguk van a XIV. kerületi építési szabályzat készítése, módosítása esetén.

Azt ugyanakkor fontosnak tartották hozzátenni, hogy a Szegedi úti átkötéssel kapcsolatban a XIII. kerületi képviselő-testület már 2022 januárjában állást foglalt, miszerint az átkötés továbbtervezését 10 szempont együttes teljesülése esetén tudja csak támogatni, melyek közül az egyik a következő: „Az infrastruktúra-fejlesztésekhez a Rákosrendező területére vonatkozó városfejlesztési, urbanisztikai tanulmány elkészítése szükséges.” Ezt az állásfoglalást továbbra is fenntartják.

Ahogy a Népszava korábban megírta, Rákosrendező magántőke bevonásával történő fejlesztésre kiszemelt 130 hektárja „jelentős változással érintett területként” szerepel a fővárosi rendezési tervekben. Erő Zoltán budapesti főépítész a Népszavának ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott: „aki ott akar építkezni, annak előbb tárgyalnia kell a fővárossal és a kerülettel”. Budapest egyébként már 2019-ben elkészítette az érintett rozsdaterület hasznosítási tanulmányát. Ebben a kompakt város filozófiáját követve nagyjából 10 ezer lakásból álló szellős, emberléptékű, természetközeli városnegyedet képzeltek ide, közösségi és szolgáltató létesítményekkel és sok zölddel – mondta hétfőn Lázár bejelentésére reagálva Karácsony Gergely főpolgármester.

Egy Népszava birtokába került dokumentum szerint a kormány menetrendjében szerepel a zuglói építési szabályzat módosítása, illetve a Lázár által új millenniumi városközpontként emlegetett projekt kiemelt beruházássá nyilvánítása.