Moszkva helyett Brüsszeltől félti az Orbán-kormány a szuverenitást

A törvényszöveg, illetve az egymásnak is ellentmondó kormánypolitikusi megnyilatkozások után megérkezett a harmadik fontos információcsomag a szuverenitásvédelminek nevezett hivatal majdani működéséről, amikor a leendő vezető, Lánczi Tamás körvonalazta a szervezet feladatait a közmédiában. Az egyik legfontosabb kérdésre, hogy a médiára is kiterjed-e a hivatal hatósugara, továbbra sem kaptunk választ, az ugyanakkor kiderült, hogy az intézményesült szuverenitásvédelem a belpolitika mellett a külpolitikában is új konfliktusokat generál majd – nagy valószínűséggel anélkül, hogy ezek bármilyen pozitív hatást gyakorolnának az ország tényleges önállóságára.

Amikor Lánczi úgy fogalmazott, hogy a nyilvánosság lesz a „nem hatóság” Szuverenitásvédelmi Hivatal legfontosabb fegyvere, éppen azt erősítette meg, amit az új intézmény opponensei a legvitathatóbbnak tartanak: a szervezet bárkit megvádolhat, lejárathat, idegen ügynöknek bélyegezhet, érdemi jogorvoslati lehetőség nélkül. Ez az opció ugyanúgy új fejezetet nyit majd a jogállamisági vitában, mint az, hogy a hivatal az eddig elhangzottak szerint csupa olyan cselekmény ellen tervez föllépni az ellenzéki térfélen – a külföldről elfogadott támogatásoktól az átláthatatlanul működő szatellitszervezetekhez kiszervezett kampányokig –, amit a Fidesz is üzemszerűen gyakorol, amikor éppen rá van szorulva.

Hogy a Lánczi-csapattól mennyire várható pártatlan működés ebben az egyébként demonstratívan elfogulatlan hozzáállást igényló feladatkörben, azzal kapcsolatban éppen Lánczi Tamás ébresztett kételyeket, amikor az állami tévének nyilatkozva a „guruló dollárokat” – amelyek ügyében eddig semmilyen jogi elmarasztalás sem történt, és ilyesmire amúgy a Szuverenitásvédelmi Hivatalnak sem lesz jogköre – hangsúlyosan beszélt anélkül, hogy a kormányoldal hasonló ügyeit megemlítette volt. Így nem szólt például a német pártalapítványoktól érkezett Fidesz-pénzekről, a kiterjesztett kampánycsapatként működő Megafon- és CÖF-finanszírozásról, az Oroszországból pénzelt közösségimédia-felületeken felbukkanó magyar kormánykommunikációs üzenetekről.

Lánczi szavai az EU különféle szerveivel, mindenekelőtt az Európai Bizottsággal megvívandó újabb csatákat is előrevetítettek. A leendő elnök szerint az Unió rendszeresen túlterjeszkedik a saját hatáskörén, sértve a magyar szuverenitást, és ilyen esetekben a jövőben a hivatal vizsgálatokat kezdeményez majd. Csakhogy a hasonló jogviták rendezésére az EU-nak már megvan a kialakult eljárásrendje a megfelelő fórumokkal; az Orbán-kormány is többször vitte már az uniós bíróság elé ezeket az ügyeket. Az pedig mindenképpen feszültségteli helyzeteket eredményez majd,

Ha a hazai intézmény rendre ugyanúgy ítél, mint az uniós testület, akkor fölvetődik a kérdés, hogy az előbbire mi szükség van. Ha viszont ugyanazt az esetet különféleképpen ítélik meg, az komoly indulatokat ébreszthet, érdemi változtatási esély nélkül. Az európai jog ugyanis hatásköri kérdésekben semmilyen beleszólási lehetőséget nem ad a Szuverenitásvédelmi Hivatalnak, amelyről ráadásul a magyar törvény is azt mondja ki, hogy még csak nem is hatóság – ami megint amellett szól,

Lánczi Tamás szerint a szuverenitásvédelem „magyar modellje” a romániai dezinformációellenes hivatal gyakorlatához áll a legközelebb. Ezzel az állítással szintén az a fő baj, hogy kilóg mögüle a politikai lóláb. A hazai dezinformációnak ugyanis egyrészt a kormány, illetve annak évi több tucat helyreigazítási pert veszítő médiája a fő forrása – annak pedig kicsi a valószínűsége, hogy ez ellen egy olyan hivatal lépne fel, amelynek vezetője a kormányfő szűk bizalmi köréből kerül ki. Másrészt pedig a már említett Oroszország, amely láthatóan hatékonyan képes befolyásolni a Fidesz-közeli magyar sajtó szerkesztését, a kormánybarát hírportálok címadási és tartalomközlési gyakorlatát, illetve számos hazai és külhoni szakértő szerint magának az Orbán-kormánynak a politikáját is – utóbbira egyebek mellett épp az orosz mintájú szuverenitásvédelmi törvény a példa.

Nagyon más az uniós „minta”

Lánczi Tamás, a Szuverenitásvédelmi Hivatal kijelölt vezetője szerint az új intézmény „az Európai Unió Brüsszelben működő, az unión kívülről érkező befolyásolási kísérleteket kiszűrő hivatalához hasonlít a legjobban.” Lánczi valószínűleg az EU stratégiai kommunikációs munkacsoportjára (East Stratcom) gondolhatott, amelyet az állam- és kormányfők kérésére 2015-ben hoztak létre az Európai Külügyi Szolgálaton belül. Az egység feladatává tették, hogy kezelje és reagáljon Oroszország folyamatos dezinformációs kampányaira, amelyek az Európai Uniót, annak tagállamait és a szomszédságában fekvő országokat – az utóbbi két évben főként Ukrajnát – veszik célba.

A munkacsoport adatelemzéssel és médiafigyeléssel foglalkozik: azonosítja, összeállítja és leleplezi a Kreml propagandamédiája által terjesztett hazugságokat és csúsztatásokat. A hírhamisítás eseteit az interneten mindenki által elérhető EUvsDisinfo nevű adatbázisban gyűjti össze, amely jelenleg több mint 16 ezer üzenetet tartalmaz.

Néhány cikk az elmúlt hetek orosz propagandasajtójából, amelyeket a csoport fontosnak tartott megcáfolni:

• „Lengyelország népszavazást akar tartani Nyugat-Ukrajna bekebelezéséről.” 

• „A neonáci ukrán menekültek nemi betegségeket terjesztenek Európában.” 

• „A Vatikán által támogatott új osztrák-magyar szövetség szétzilálja az EU-t.”

Az alig másfél tucat, Brüsszelbe delegált nemzeti szakértőből álló egység – mint a honlapján olvasható – nem vitatkozik véleményekkel és nem próbál senkit feketelistára tenni, pusztán ellenőrzi a tényeket és azonosítja az orosz állam által fenntartott médiából érkező dezinformációs üzeneteket.

Az egység mellett működik egy nagyjából negyven fős osztály is az Európai Külügyi Szolgálat égisze alatt, amely a Kínából és máshonnan származó félretájékoztatással foglalkozik.

Halmai Katalin (Brüsszel)