Kossuth tér;elnökválasztás;tüntetés;ellenzéki;

2024-02-25 17:15:00

„A szégyen nemzeti alapélménnyé vált” – Összefoglaló a vasárnapi gyermekvédelmi tüntetésről

Ellenzéki felhívásra több ezer ember jelent meg a budapesti Kossuth téren. 

Több ezer ember gyűlt össze az Országház előtt a budapesti Kossuth téren arra a vasárnap délután 3 órakor kezdődött tüntetésre, amelyet a közvetlen elnökválasztás követelésével hirdetett meg az ellenzéki pártok, a Demokratikus Koalíció, a Momentum Mozgalom, az MSZP és a Párbeszéd – Zöldek. Esett az eső, a téren leginkább DK- s és MSZP-s zászlókat és transzparenseket látni.

– Miénk a legszebb országház, de belül rohad. Pedofilok és bűntásaik férkőztek be a legfelsőbb körökbe – kezdte bevezetőjét a rendezvény műsorvezetője, aki szerint a pedofilügyben a Fiodesz úgy eldobta a köztársasági elnököt.

Dobrev Klára, a DK árnyékkormányának a vezetője a csillogó szemű gyermekekről beszél, akiket meg kell védeni kedvességgel, de az életét akár egy rossz gesztussal tönkre lehet tenni. – Vannak szörnyek, akik azzal foglalkoznak, hogy tönkre tegyenek gyermekeket, csakhogy kielégítsék perverz vágyaikat.  A bicskei gyermekotthonban élő gyermekeket senki sem védte meg, akik megvédhették volna, azok az undorító bűnösöket, a hatalmukat védték. Az egész orbáni pedofilhálózat a felelős, nem csak a lemondott köztársasági elnök és a távozott volt igazságügyi miniszter, mindenki, aki Orbán Viktor hatalmát és undorító hálózatát, Böjtével, Kaletával és még ki tudja kivel együtt, hatalmon tartsa.

– emelte ki Dobrev Klára.

A DK-s EP képviselő szerint 2010 óta száz alkalmuk volt, hogy megvédjék a gyermekeket, ehelyett a pedofihálózatot fedezik a mai napig. – Orbán takarodj! Mocskos Fidesz! – zúgja a tömeg a Kossuth téren.

Dobrev Klára szerint ezt a „szörnyű” hálózatot nem lehet csupán jogszabály-módosítással felszámolni, az Orbán-rendszert kell megszüntetni. – Amíg ez az ember az ország miniszterelnöke, addig ez nem lehetséges, ki kell mondani: Orbánnak mennie kell! – fogalmazott, majd hozzáfűzte, most egy köztársasági elnöknek látszó személyt akarnak megválasztatni hétfőn, egy mamelukot, aki az Alkotmánybíróság élén már bizonyította a hűségét az orbáni rendszernek. A DK-s politikus szerint a parlementben elnökválasztási puccs készül, miközben Orbán Viktor retteg, joggal, mert a magyar néptől van félnivalója. Felhívta a figyelmet, hogy az új elnök nem lesz köztársasági elnöke az országnak, a népnek, de még csak a parlamentnek sem. Szerinte az elmúlt napokban az emberek igenis sikereket értek el, hogy sokaknak felnyitották a szemét.

– 105 nap múlva be tudjuk bizonyítani, hogy igenis van félni valója a Fidesznek, a szavazólapokon a Fidesz és szatellitpártjai mellett a demokratikus pártok fognak szerepelni. Nincs más út, döntenie kell mindenkinek: vagy ők, vagy mi – fogalmazott Dobrev Klára, aki arra szólított fel, hogy a kampányban a rengeteg összegyűlt dühöt, alakítsák át tetté, cselekvésé. Így szerinte az emberek ke4ressék meg a hozzájuk legközelebb álló pártot, és azt segítség, és így legyőzik az orbáni rendszert, a hálózatot. 

A jövőről a DK-s politikus azt emelte ki, a legnehezebb, hogy visszanyerjék az emberek, de leginkább a gyermekek bizalmát, hogy igenis az állam feladata, hogy megvédje őket. Nem úgy, mint a jelenlegi gonosz, velejéig korrupt mocskos rendszer, a „szörnyállam”. 

Az igazi felelős

Szabó Tímea, a Párbeszéd-Zöldek ügyvezető társelnöke szerint ma a szabadságot fenyegeti, hogy megengedhetővé vált, hogy köztörvényes bűnözőket kihozzanak a börtönből. Ezt Orbán Viktor mondta 2002-ben, amikor egy színpadon állt a pedofil Vásárhelyi Jánossal, miközben tudta, hogy egy pedofilhálózatot véd. Ma Orbán Viktor az, akik köztörvényes bűnözőket hoz ki a börtönből.

– Szégyellje magát a pedofilmosdató Fidesz-kormány és Orbán Viktor – emelte ki az ellenzéki politikus. Szerinte Orbán Viktor nem mond ma sem igazat, amikor arról beszélt, hogy a pedofíliára nincs bocsánat, amikor van, ez volt a kegyelem. Miközben Novák Katalinnak élete végéig luxusnyugdíj és számtalan ellátás jár, ez lenne a büntetés. – Az igazi felelős Orbán Viktor – hangsúlyozta Szabó Tímea, aki szerint a kormányfő ma is a saját hatalmi rendszerét védi, de elvesztette végképp a hitelét. Az orbáni kormányzásban a gyermekek ma sem számíthatnak a védelemre, amikor az általa felvetett törvényekről beszélt, az ellenzéknek kínált kapaszkodást, miközben ő ragaszkodik görcsösen a hatalmához.

Szabó Tímea szerint az új törvényjavaslat megint átverés lesz, miközben a Kúria elnöke felfüggesztette a pedofilhálózatot lebuktató folyóirat megjelenését. – Embertelen pedofilmosdató banda, szégyelljék magukat – fogalmazott az ellenzéki politikus, aki szerint lehet közösen egy olyan országot teremteni, ahol megvédik a gyermekeket, az egészségügy az embereket meggyógyítja. Kitért arra is, hogy micsoda szégyenletes dolog az is, hogy Deutsch Tamásnak a sokszínűségről a hányás jut eszébe.

Az ellenzék számára egy átfogó gyermekvédelmi javaslatcsomag benyújtását szorgalmazza, több pénzt akar a gyermekvédelemre, több pénzt a szakmában dolgozóknak. Ő maga képviselőként újra bejárja majd a gyermekotthonokat, és mindenről be fog számolni.

A szégyen nemzeti alapélménnyé vált

Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke azt mondta, meggyőzni jött az embereket. – Szabó Tímea volt az, aki a gyermekvédelemre először felhívta a figyelmet a parlamentben, amire „keresztény” gúnyolódást kapott Rétvári Bence államtitkártól. Nagyon súlyos morális és erkölcsi válságban vagyunk, ma a szégyen nemzeti alapélménnyé vált. Amikor hallgatom Balog Zoltánt és a fideszes kereszténydemokrata politikusokat, amikor a szörnyű pedofil bűncselekmények védelmezését ki nem kényszerített hibaként állítják be, ki kell monda: ami itt van az valójában „a fideszes szörnyállam”, amely megengedte, hogy amikor kiderült a bűncselekmény, még öt évig engedte, hogy a pedofil bűnöző még öt évig nyúlkáljon kisgyermekek bugyijában.

Ki hiszi el, hogy minderről Orbán Viktor nem tudott? Most ugyan lecserélik a politika kopórétegét, de valódi felelősök rejtve maradnak – mondta Kunhalmi Ágnes.

Az MSZP társelnöke szerinte meg kell győzni mindenkit, baloldali, liberálist, zöldet, konzervatívot, demokratát, párt nélkülieket, mindenkit, aki itt van, hogy igenis az ellenzék tudna, jobban tudna kormányozni. – Egy a nemzetünk, egy az országunk, és ha nem tudunk közös nevezőre jutni, Orbán Viktort fogja gyermekek millióinak a jövőjét meghatározni – tette hozzá, márpedig ezt nem akarja. Mint hangsúlyozta, ez egyedül nem megy, és az ellenzék megosztottsága éppen a gyermekeket hagyhatja magára. Kunhalmi Ágnes közös változtatásra, összefogásra buzdít, nem az ellenzéki pártok versenyére, ami egy féldiktatúrában luxus. Együtt indulásra buzdította az ellenzéki pártokat az EP-választáson és az önkormányzati voksoláson is, különösen a fővárosban, hogy Orbán Viktor ne nyerjen nagyot, mert a Fidesz szerinte igenis megverhető, legyőzhető.

Nincs lezárva ez az ügy

Bedő Dávid, a Momentum frakcióvezető-helyettese arra hívta el a figyelmet, hogy több mint két hete lemondott Novák Katalin és Varga Judit, de ma sem világos, miért kapott kegyelmet egy pedofil bűnsegédje. Ki kérte ezt, ma sem tudni. – Nincs lezárva ez az ügy, mert akik lemondta, azért mondtak le, mert lebuktak. A gyermekvédelem számukra egy üres politikai termék volt, aljas hazugság.

– Az ellenzéknek felelősséget kell vállalnia, cselekednie kell, igazságot kell adnia a bántalmazottaknak, a bántalmazások túlélőinek. Követeljük a hatalom és Orbán Viktor bocsánatkérését. Évente húszezer gyerek válik az állami intézményekben áldozattá, és ez csak azok az esetek, amelyekre fény derült. A gyermekek, a család nekik csak szavazatharácsolásra kell, holott a gyermekek ma az egész országban potenciális bántalmazottak az intézményekben – fogalmazott Bedő Dávid. Hozzátette, új gyermekvédelem, új felügyelet kell, átlátható folyamatok kellenek, visszamenőleges átvilágításra van szükség. Mint mondta, ezért kezdeményezi a Momentum egy európai gyermekvédelmi hatóság felállítását.

Új rendszerváltásra van szükségünk

Iványi Gábor, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség elnöke civil felszólalóként azzal kezdte, mi lesz a jövőnkkel, a gyermekeinkkel. – Ez a kérdés, miközben Balog Zoltán még mindig bízik abban, aki a pedofil bűnözőt mentegette. Jézus azt mondja, aki megbotránkoztatja a kicsiket, annak, malomkövet kellene tenni a nyakába, és próbálkozzon a tengerben – idézte fel, majd leszögezte: – Új rendszerváltásra van szükségünk. Fel kel szólítani Orbán Viktort: távozzon, mert megcsúfolta mind azt, amiben korábban közösen hittünk. Volt köztársasági elnök, akinek személyében korábban egyetértettünk: Göncz Árpád, Isten áldja az emlékét!

– Két éve, hogy központunkat megrohamozta a NAV, elvitték az iratainkat – emlékeztetett a lelkész, ahogyan arra is, Donáth Annát, a Momentum elnökét, aki többekkel együtt kiállt mellette, most bíróság elé akarják állítani az MSZP-s Gurmai Zitával együtt, ahogy megtették a szintén momentumos Fekete-Győr Andrással és a DK-s Varju Lászlóval. Ezért most Iványi Gábor is összefogásra buzdította az ellenzéket.

A színpadra ezt követően az érintettek közül Fekete-Győr András és Varju László lépett. Az ellenzéki politikusok hangsúlyozták, hogy ugyan nem követtek el bűncselekményt, mégis börtönnel fenyegetik őket, mert a hatalom le akar számolni velük, politikai ellenfeleikkel. Fekete-Győr András egészen elképesztőnek, örkényi paradoxonnak nevezete, hogy egy momentumos aktivistájuk ellen a fideszes frakcióülés helyszínén azért indítottak eljárást a gyülekezési törvény megsértése ellen, mert egyedül gyülekezett egy padon és hangosan hallgatta Magyar Péter interjúját. 

Nem a rendszer hibája, hanem a rendszer maga

– Reménytelen helyzetben lévő emberek dolgával a kormány nem foglalkozik – erről a mondatról lehet majd emlékezni a Fideszre – mondta a rendezvény utolsó felszólalója, Karácsony Gergely. Ugyan ezt a mondatot az Orbán-kormány illetékesei másra értették, de a budapesti főpolgármester szerint a bicskei gyermekotthon áldozataira is ugyanúgy vonatkozik. Hozzátette, ami történt, az nem a rendszer hibája, hanem a rendszer maga, a nihilizmust meghosszabbították Bicskéig. 

– Legfeljebb akkor beszél veled Orbán Viktor, ha brüsszeli gazda vagy, de ha áldozat, ha gyermek, ha tanár, ha diák, ha család, ha szegény, ha beteg, a kormány nem foglalkozik veled. A kormány ugyanis elvesztette a képességét, hogy hatalomgyakorlásának bármilyen erkölcsi célja lenne, a mi feladatunk lesz, hogy azt helyreállítsuk – fogalmazott Budapest vezetője. Mint hozzáfűzte, jó, hogy egyre több civil, egyre több bátor ember áll ki az elesettek, a bántalmazottak mellett, de szükség van a pártokra is, mert bár, itt, ezen a tüntetésen kevesebben vannak, mint a múlt hét pénteken, a választásokon, több mint száz nap múlva nekik kell kiállniuk.

– Köztársaság – ezzel az egy szóval is elmondhatjuk, mit akarunk. Bár kivették az ország nevéből, eltüntették a mindennapjainkból, a köztársaság ott van a diákmozgalmakban, a civil kezdeményezésekben, az önkormányzatokban, és igen az ellenzéki pártokban is – emelte ki Karácsony Gergely, majd hozzáfűzte:

A hatalom emberei helyett jöjjön az emberek hatalma! Ha megőrizzük ezt a várost szabadnak és zöldnek, Budapest a jövőben is köztársaság lesz. Ezután is a nemzet fővárosa mered, de ebből a rendszerből kiiratkozik, és foglalkozik a reménytelen helyzetben lévő emberekkel is. Budapest azért köztársaság, hogy egyszer az egész ország köztársaság legyen – tette hozzá a főpolgármester, aki végül megemlékezett az orosz ellenzéki mártírról, a Putyin börtönében elpusztított Alekszej Navalnijról.

Az ellenzéki pártok tüntetése végén a felszólalók mindegyike felment a színpadra, majd közösen elénekelték a Himnuszt.

Nehéz lesz elérni

A Döntsenek az emberek a köztársasági elnökről! címet viselő, az „orbáni pedofilhálózat” kisöprését célzó tüntetés Facebook-eseménye szerint eredetileg ezernégyszázan jelezték, hogy biztosan részt vesznek a demonstráción, négyezren pedig azt, hogy érdekli őket az esemény. 

Mint megírtuk, a közvetlen elnökválasztás hiú ábránd, és nemcsak azért, mert  a Fidesz részéről Kocsis Máté és Gulyás Gergely gyors egymásutánban kizárta, hogy megszavaznák. Egy nép által választott államfőnek erősebb  jogosítványokat is kellene adni, mint amilyenekkel most a parlament által választott, protokolláris feladatokat ellátó köztársasági elnök.

Ettől függetlenül az MSP alkotmánymódosítást nyújtott be a közvetlen elnökválasztás érdekében, a Demokratikus Koalíció pedig petíciót indított, amelyet eddig több mint 38 ezer ember írt alá.

Az Ungár Péter vezette LMP távol marad a demonstrációtól, mondván, a közvetlen elnökválasztás csak egy üres szlogen.