vendégmunkások;Iváncsa;akkumulátorgyár;

Fekáliával kenték össze az összes mosdót az elbocsátott iváncsai vendégmunkások

Nem értékelték a döntést.

Nem örültek túlzottan az elbocsátásukról szóló döntésnek az iváncsai akkumulátorgyárban alkalmazott vendégmunkások. „A vendégmunkások, megköszönve a bejelentést, fekáliával kenték össze az összes mosdót” – érzékeltette az elbocsátások utáni indulatokat a Magyar Hangnak nyilatkozva a Vegyipari Dolgozók Szakszervezetének elnöke, Székely Tamás.

Mint beszámoltunk róla, még csak tesztüzemben működik, de máris több mint ezer munkavállalót bocsátott el a dél-koreai SK on Hungary az iváncsai akkumulátorgyárából pénteken. A történteket Székely Tamás pillanatnyi állapotnak nevezte és már azt is komoly eredménynek tartja, hogy legalább nem magyar munkavállalókat küldtek el, hanem harmadik országbelieket. Az elbocsátások hátterében egyértelműen az elektromos autók iránti nyugat-európai igény drasztikus csökkenését, a megrendelések számának megcsappanását látja. A megelőző héten folyó bértárgyalásokon már tudni lehetett, hogy Iváncsán lesznek elbocsátások, ám azt nem, hogy mikor, és azt sem, hogy hány dolgozónak bontják fel a munkaszerződését.

Magyarországon jelenleg Iváncsán és a gödi Samsung gyárban állítanak elő akkumulátort, utóbbi vállalatnál a szakszervezet tudomása szerint nem terveznek elbocsátásokat. Székely Tamás szerint a nem elektromos autók esetében is piaci visszaesés tapasztalható, így aztán egyelőre teljes a bizonytalanság a piaci kilátásokkal kapcsolatban. Nem lát más megoldást, szerinte állami támogatásra lenne szükség, hogy lendítsenek az elektromos autók piacán.

„Középtávon elértük az üvegplafont a villanyautó-kereskedelem szempontjából, mert a technológia nem alkalmas arra, hogy teljesen kiváltsa a belső égésű technológiát. Olyan szempontok, mint az infrastruktúra hiánya, sokak számára egyszerűen nem teszik lehetővé azt, hogy kompromisszummentesen váltsanak elektromos autóra” – mondta a Magyar Hangnak Várkonyi Gábor autópiaci szakértő. Ennek ellenére ez szerinte nem jelenti azt, hogy ne kellene az elektromobilitásba fektetni, és hogy Magyarország „rossz lóra tett” volna az ehhez kapcsolódó beruházásokkal, azt viszont be kellene látni, hogy a tisztán elektromos autóipar támogatása nem oldja meg a fennálló problémákat - közölte.