Jelenleg az egészségügyi intézményekben hagyott újszülöttek létszáma mintegy 260 – ezt válaszolta lapunk Belügyminisztériumnak küldött kérdésére az Országos Kórházi Főigazgatóság az „illetékességi körébe tartozó” témában. Hozzátette azt is: az egyes kórházakban az el- és otthagyott kicsik létszáma folyamatosan változik, ahogyan az is, mikor kerültek az intézménybe.
Miután a Belügyminisztérium szeptemberben azt közölte – és erről elsőként a Népszava számolt be -, hogy országos szinten 280-300 olyan csecsemő él kórházban, akiket nem akartak, vagy nem tudtak hazavinni szüleik, és a most közölt szám ennél alig 20-40-nel kevesebb, rákérdeztünk arra, miként sikerült csökkenteni a létszámot, hogyan oldották meg a kisbabák helyzetét, és közülük hányat sikerült örökbe adni. Erre azonban már nem kaptunk választ. Ez a kérdés azért is aktuális, mert tavaly július 1-jén lépett hatályba az az új szabály, amely kimondja: a jövőben az örökbe adáshoz nincs szükség annak a szülőnek a hozzájárulására, aki gyermekét közvetlenül a születést követően az egészségügyi intézményben hagyja, és a zárójelentés kézhezvételétől számított hat héten belül ő vagy a gyermek más hozzátartozója nem jelentkezik a csecsemőért. Akkor is ez a helyzet, ha írásban vagy jegyzőkönyvbe foglalva nem tesz külön nyilatkozatot az egészségügyi intézmény felé, hogy a gyermeket onnan szándékában áll elvinni.
Előre figyelmeztették az Orbán-kormányt, hogy tömegesen ragadhatnak kórházban az elhagyott kisbabák, de hiábaTöbb száz elhagyott csecsemő vár kórházban nevelőszülőre, mert a magyar gyermekvédelem nem tud gondoskodni rólukEgyházi szereplőkkel bővítené a nevelőszülői hálózatot az Orbán-kormány, csak épp az egyházak nem tudnak errőlRétvári Bence, a Belügyminisztérium államtitkára még novemberben beszél arról, hogy megtörténtek az ehhez a szabályhoz köthető első gyorsított örökbefogadások a kórházban hagyott csecsemőknél. Szeptember 30-ig 31, kórházban hagyott gyermeket nyilvánítottak örökbefogadhatónak, október 24-ig pedig 7 gyermek örökbefogadási eljárása már lezárult, tíz gyermek örökbefogadása folyamatban van. Arra akkor nem tért ki, hogy miért kell a sorsuk alakulását eldöntő hat, vagy még több hetet a kórházban kivárniuk a babáknak, és mi lesz azokkal, akiket nem fogadnak örökbe. Őket ugyanis az örökbefogadás lezárásáig speciális nevelőszülőknél kellene elhelyezni, ahogy erre Katonáné Pehr Erika, a Gyermekjogi Civil Koalíció alapító-vezetőségi tagja korábban felhívta lapunk figyelmét. Egy egészséges csecsemő ellátása, gondozása ugyanis nem az egészségügy feladata. Ám hatalmas a kapacitáshiány, legkevesebb 2000 nevelőszülő hiányzik a rendszerből. Számukat nem sikerült érdemben növelni az elmúlt 14 évben. Míg, 2010-ben 5416-an, 2023-ban 5811-en voltak, ám tavaly a kifogástalan életvitel ellenőrzése miatt több, mint 100-an távoztak.
Összeomlóban a gyermekvédelem, több mint száz nevelőszülő felmondott az átvilágítás miattCsak idén a gyermekvédelmi dolgozók egyharmada távozott a szakellátási intézményekbőlAz új örökbefogadási szabályozás eredményéről nem sokat tudni. Noha a belügyi államtitkár beszélt a témában, a minisztérium decemberben mégis azt írta lapunknak: annak a kérdésnek a megválaszolása, hogy az új szabályozás óta hány elhagyott kisbaba örökbefogadása kezdődött meg, illetve zárult le, nem a belügyi, hanem a Kulturális és Innovációs Minisztérium hatáskörébe tartozik. Ez utóbbi tárca többszöri megkeresésünkre sem reagált. Szerettük volna azt is megtudni, hogy miután 2021 óta egyedülálló szülők csak miniszteri engedéllyel fogadhatnak örökbe gyereket, hányan élhettek ezzel a lehetőséggel. De válasz erre a kérdésünkre sem érkezett.
A Központi Statisztika Hivatal ezzel összefüggő legutolsó adata 2023-as, akkor 1998 örökbefogadható gyerek volt, ebből 3 év alatti 553, az engedélyezett örökbefogadások száma 1229, és 2733 örökbefogadásra alkalmas személyt tartottak nyilván.
„Vérmes reményeik nem nagyon lehetnek” – Az Orbán-kormány félrenéz, nem lesz érdemi változás a közeljövőben a szociális szférábanSzemélyiségi jogokra hivatkoztak
Miután Bajáki Zsanett, a kecskeméti kecsup.hu főszerkesztője a Klubrádiónak azt mondta, Kecskeméten 1,5 éves az a legidősebb kisbaba, aki újszülöttként ragadt ott, és azóta sem tudják őt elhelyezni, megkérdeztük azt is, ezt az információt meg tudja-e erősíteni a gyermekvédelemért felelős Belügyminisztérium. A tárca ugyanis korábban azt közölte, a kisbabák három hét és tizenkét hónap közötti ideig élnek a kórházakban. Szerettük volna azt is megtudni, valójában hány hónapos az egészségügyi intézményben lakó, ott- vagy elhagyott legidősebb kisbaba. Erre a felvetésre is a kórházi főigazgatóság válaszolt, de mindössze annyit írt, hogy „a jelenleg legidősebb kórházban hagyott gyermekről, a személyiségi jogaira való tekintettel nem adhat tájékoztatást”.