Debrecen;MÁV;Lázár János;pályaudvarok;HÉV;Közlekedési Múzeum;KözlekedésInfó;

- Lázár János „múzeumi ezreléket” szedne az autógyártóktól

Ezt az elért eredmény után kellene fizetni a cégeknek.

„Új közlekedési múzeum építését Debrecenben vagy másutt akkor látom megvalósíthatónak, ha a külföldi autóipari szereplők megfinanszírozzák azt és hozzájárulnak az üzemeltetéséhez is” – jelentette ki sajtótájékoztatóján a Népszava kérdésére válaszolva Lázár János építési és közlekedési miniszter. Külföldi példák nyomán – létezik Porsche és Mercedes múzeum is – arra tett javaslatot a kormánynak, hogy vezessenek be e célból egy kulturális járulékot a járműgyártóknak. A „múzeumi ezreléket” az elért eredmény után kellene fizetni a cégeknek.

Az így befolyt, évi 10 milliárdosra becsült összegből egy alapot hoznának létre, amelyhez a magyar kormány is hozzájárulna akár 50 százalékos arányban. Ezzel megteremthető lenne a múzeumépítés és működtetés pénzügyi forrása, de nem szegnék meg a Magyarországon megtelepült autógyártóknak tett kormányígéreteket. A miniszter szerint Orbán Viktornak tetszett az ötlet.

Ahogy arról elsőként a Népszava beszámolt: a semmi közepén, a Debrecen közelében épülő BMW-gyár sarkánál építené fel az új közlekedési múzeumot Lázár János. A város külterületén fekvő, az M35-ös autópálya és az autógyárhoz vezető lehajtó által határolt 6,5 hektáros területen húznák fel a 14 ezer négyzetméteres múzeumot is tartalmazó létesítményt. Már egy ötletpályázatot is lebonyolítottak, amelyen egy debreceni építésziroda tervét találták a legjobbnak. A miniszter egyébként korábban 150 milliárd forint építési költséggel számolt.

Lázár novemberi parlamenti hozzászólásában azt is kijelentette, hogy 2030-ig felújítják a szentendrei, a csepeli, a ráckevei HÉV-vonalak pályáit, megállóit és új járműveket is vesznek ezekre a vonalakra. A fejlesztési program összköltségét 400 milliárd forintra tette. Akkor úgy gondolta, hogy 2025-ben kezdődnek a munkák. Most azt mondta, hogy a közel 60 éves járművek lecserélésére és a pályafelújításra uniós forrás képzelhető el. Ám ahhoz, hogy ezeket a forrásokat felhasználhassák, még az idén ki kell kiírni a járműtendert és 2026-ban el is kell kezdeni a beruházást. Csakhogy a közlekedésre fordítható uniós források felét blokkolta az Európai Tanács, így nincs mire kiírni a tendereket.

Terézváros önkormányzat még be sem adta ajánlatát a MÁV pályaudvar-tenderére, de úgy tűnik, már el is bukott. (A kormány 99 évre magánkézbe adná a pályaudvarokon lévő történelmi csarnokokat, illetve a mögöttük elterülő fejlesztési területet). Lázár János ugyanis egyetlen kerületet sem érez kellőképpen tőkeerősnek ahhoz, hogy átvegye egy pályaudvar fejlesztését. Terézváros – a Népszava által korábban ismertetett - tervét ugyan ismeri és tárgyalópartner abban, hogy park vagy játszótér legyen. Minden kerülettel egyeztetni fog - ígérte. Igaz, ezt ígérték Rákosrendező ügyében is, amelyen arab befektetők készülnek új városnegyedet építeni.

A közlekedési miniszter többször is elismételte a tájékoztatón, hogy nem kótyavetyélnek el semmit, csupán részesedni akarnak a főpályaudvarok fejlesztéséből származó javakból. Lázár újfent a Westendet hozta fel érvként: ha a MÁV nem eladja a telket 3 millió euróért, hanem beviszi egy közös vállalkozásba, ahogy most tervezik, akkor a vasúttársaságnak most 25 százaléka lehetne az évente tízmillió eurókat termelő vállalkozásban. A mostani pályázat nyerteseivel létrehozandó fejlesztő társaságokban 25 százalékos tulajdonrésze marad a MÁV-nak. (Egy decemberi törvénymódosítás 10 százalékot is lehetővé tesz.)

A miniszter hangsúlyozta: a pályaudvarok 25-30 százalékára van szükség a vasút működtetéséhez, 70 százalékuk használaton kívül áll, ezeken a területeken a magánbefektető üzletet létesíthet, és kereskedelmi egységet hívhat be. A „top 10 ingatlanfejlesztő” már bejelentkezett - mondta. A Népszava kérdésére kiderült, 

hogy a Déli pályaudvar jelenlegi épülete nem bontható el teljes egészében, a többi pályaudvaron a műemléki épületek rekonstrukcióját várják a fejlesztőtől.

Masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árulnak.