Ha az Egyesült Államok védővámokat vet ki a brazil termékekre, akkor Brazília is így fog eljárni az amerikai árukkal szemben – jelentette ki a brazil elnök csütörtöki sajtótájékoztatóján.
Luiz Inácio Lula da Silva hozzátette: reméli, hogy a két ország közötti kapcsolat inkább javulni fog, és amint a múltban, úgy a jövőben is a „kölcsönös tiszteleten” alapszik majd. Elmondta, hogy megválasztása után levélben gratulált Donald Trump elnöknek, és
bár egyelőre nincs tervben köztük személyes találkozó, biztos abban, hogy erre hamarosan sor kerül egy többoldalú, nemzetközi politikai eseményen.
Az idén novemberben a brazíliai Belémben megtartandó COP30 nemzetközi klímakonferenciával kapcsolatos kérdésekre válaszolva a brazil elnök bírálta Trumpot amiatt, hogy kiléptette országát a párizsi klímaegyezményből és az Egészségügyi Világszervezetből (WHO), valamint felhagyott utóbbi anyagi finanszírozásával. Ezek a lépések a brazil elnök szerint „visszalépést jelentenek az emberiség számára”.
A nemrég hivatalba lépett amerikai elnöknek a Grönland megvásárlását kilátásba helyező, valamint a Mexikói-öböl Amerikai-öböllé való átnevezésével kapcsolatos kijelentéseire reagálva pedig Lula azt mondta,
„az amerikai elnöknek tiszteletben kell tartania a különböző országok szuverenitását”.
Egy hét elején megjelent brazíliai közvélemény-kutatás szerint a brazil elnök hazai elutasítottsága nemcsak nőtt, hanem már meg is haladja a támogatottságát, amire nem volt még példa két évvel ezelőtti hivatalba lépése óta. A brazil élelmiszer-infláció enyhítését célzó, tervbe vett intézkedéseivel kapcsolatos kérdésekre kitérve Lula kizárta, hogy olyan lépéseket tenne, amelyek feketepiac kialakulásához vezethetnének.
„Amit ezzel tehetünk, az az, hogy minden árucikkünknek növeljük a termelését, amennyire csak tudjuk”
– mondta.
Az Egyesült Államok Brazília második legfontosabb kereskedelmi partnerének számít, ahová iparcikkeket exportál elsősorban.
Az európaiak szinte egyedül gyászolják Donald Trump megválasztását, a világ többi része inkább örül