kiskereskedelem;infláció;árrés;árcsökkenés;Zsigó Róbert;árrésstop;

Az Orbán-kormány szerint átlagosan 17,7 százalékkal csökkent az árrésstopos élelmiszerek ára

Arra számítanak, hogy az áprilisi inflációs adatban lehet majd számokban kimutatható hatása az intézkedésnek.

Az árrésstop egy hete lépett életbe, az érintett élelmiszereknek átlagosan 17,7 százalékkal csökkent az ára – mondta Zsigó Róbert, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) parlamenti államtitkára kedden az M1 aktuális csatorna műsorában.

Az intézkedéssel ezer termékből 874-nek csökkent az ára a kedd reggeli adatok alapján. Van közöttük 27 olyan termék, amelynek közel a felére – ismertette. Az államtitkár értékelése szerint az intézkedés működik, nagyjából betartják a kereskedelmi láncok az előírásokat. 

Ugyanakkor példaként említette, hogy nagyjából 70 termék ára nőtt, ezeket megvizsgálják.

A kormány várakozása szerint az áprilisi inflációs adatban lehet majd számokban kimutatható hatása az intézkedésnek. Május végén döntenek majd arról, hogy szükség van-e még erre vagy más intézkedésekre. Az államtitkár hangsúlyozta, a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság, valamint a Gazdasági Versenyhivatal folyamatosan ellenőrzi, hogy betartják-e az előírásokat a kereskedők, illetve azt is, hogy a kieső profitot ne más termékeken keressék meg.

Meg fogják büntetni azokat, akik nem tartják be az árréscsökkentést, a büntetés termékkategóriánként 5 millió forint – jelentette ki Zsigó. A Kossuth rádióban pedig azt állította, minden termékből van kellő mennyiség a boltokban, nincsen ellátási probléma.

Miután Magyarországon újból elszabadult az infláció, Orbán Viktor miniszterelnök március 11-én bejelentette, hogy a kormány az „indokolatlan és túlzó áremelések” megfékezése érdekében intézkedéseket vezet be a kereskedelemre. A hatósági beavatkozás értelében március közepétől a 30 alapvető élelmiszer esetében a kereskedők árrése nem haladhatja meg a 10 százalékot. Ha más termékek árát növelik a boltok, az ellen is fel akar lépni a kormány, de az árstop ismételt bevezetését sem zárta ki korábban. 

Legalábbis erre utal, hogy Szijjártó Péter a kis, gyorsan megépíthető és üzembe állítható atomerőművekről tárgyalt USA-ban.