Egyetlen év alatt átlagosan 38 százalékkal emelkedett a panellakások ára Budapesten - derül ki az Otthon Centrum méréséből, amelynek eredményeiről közleményt juttattak el szerkesztőségünkhöz.
A beszámoló szerint a cég mindhárom használtlakás-szegmensben áremelkedést mért a tavalyi év azonos időszakához képest: a legkevésbé a családi házak négyzetméterára emelkedett, míg a házgyári technológiával épült lakások iránti kereslet kiugróan megnőtt a fővárosban.
Soóki-Tóth Gábor, az Otthon Centrum elemzési vezetőjének harmadik negyedéves mérlege szerint Budapesten az év első kilenc hónapjában 1,36 millió forintos átlagos négyzetméteráron keltek el a téglalakások, míg a panellakásokért 1,14 milliót, a házakért 815 ezer forintot fizettek a vevők négyzetméterenként. Mindhárom szegmens felülmúlja a tavalyi év azonos időszakában mért átlagot - állapította meg.
Tovább tuningolják az Otthon StartotA szakember szerint a panelek újrapozícionálták helyüket a fővárosi használt lakáspiacon, az 1,14 milliós négyzetméterár ugyanis jól mutatja a panellakások iránti megélénkült keresletet. A legmagasabb fajlagos árat a XI. kerületben mérte az Otthon Centrum 1,27 millió forinttal, amit szorosan követ a XIII. kerület 1,22 millió forintos négyzetméterenkénti átlaggal. A belvárosi és a budai lakótelepek többségében is az egymillió forint feletti négyzetméterár a jellemző, a III., IV., VIII. és XIV. kerületek átlagos négyzetméterára 1,1 millió forint körül alakul. Ez alatt csak a külső pesti kerületekben lehet vásárolni, ahol 900 ezer és 1 millió forint között mozog a fajlagos átlagár - áll a lapunknak megküldött közleményben.
A beszámoló hangsúlyozza, hogy az emelkedés mértéke minden kerületben kétszámjegyű volt. Az Otthon Centrum a legtöbb kerületben 35-45 százalék közötti drágulást jelzett, hozzátéve, jellemzően az olcsóbb lakótelepek drágultak nagyobb mértékben, például a X. és a XX. kerületben.
„A panelek eddig is a leginkább elérhető ingatlantípusnak számítottak a városi lakáspiacon, ezért folyamatosan erős kereslet mutatkozott irántuk. Az Otthon Start Program kínálta kedvező hitelfelvételi lehetőség azonban már nyáron sok leendő vásárlót terelt a panel felé, ami tovább élénkítette a keresletet. Ez is hozzájárult a vizsgált időszakban tapasztalt jelentős áremelkedéshez”
- emelte ki Soóki-Tóth Gábor.
A mérés eredménye szerint a társasházi téglalakások átlagos négyzetméterára az év első kilenc hónapjában 1,36 millió forint volt. A legdrágább az I. kerület, ahol az átlagár az 1,8 millió forintot is elérte négyzetméterenként. Hasonlóan drágának bizonyult az V. kerület 1,78 millió forintos átlagos négyzetméterárral, amelyet a XIII. kerület 1,67 millió, majd a II. kerület 1,59 millió forinttal követ. A budai és a belvárosi kerületek többsége a VIII. kerület kivételével már meghaladja az egymillió forintos négyzetméterárat, több budai városrészben pedig megközelíti másfél millió forintot is. A VI., IX. és XIV. kerületekben átlagosan 1,3 millió forintért cserélnek gazdát a lakások, míg a legkedvezőbb négyzetméterárakat a VIII. kerület kínálja 1,04 millió forinttal - írták. A közlemény úgy folytatja, ennél jóval alacsonyabb árak főváros peremkerületeiben jellemzők, a külső pesti kerületek közül a IV. kerület emelkedik ki 1,07 millió forinttal, a többi külső városrészben pedig többségében 900 ezer forint körül alakulnak a négyzetméterárak. A legkedvezőbb áron a XVIII. kerületben lehetett téglalakáshoz jutni, ahol az eladók átlagosan 807 ezer forintot kérnek egy négyzetméterért - derül ki a jelentésből.
Lecsengett az Otthon Start Program első keresleti hulláma a lakáspiacon, de hamarosan újabb élénkülés jönTermészetesen a téglalakások ára is nagy mértékben emelkedett az előző év azonos időszakához képest, átlagosan 23,3 százalékkal lőttek ki. Az I. és a XIX. kerületben kiugró az áremelkedés, több mint 35 százalékos ebben a szegmensben. A legtöbb városrészben ugyancsak kétszámjegyű a százalékos áremelkedés, csak a XVII. és a XVIII. kerület számít kivételnek ez alól.
A használt házak átlagosan 815 ezer forintos négyzetméteráron cseréltek tulajdonost az év első kilenc hónapjában Budapesten. Budán többnyire egymillió forint feletti négyzetméterár az irányadó, a III. kerületben például 1,16 millió forint az átlag érték. A XXII. kerületben ennél némileg kedvezőbb a helyzet, ott 946 ezer az átlagos négyzetméterár a használt házakért. A külső pesti városrészekben lényegesen alacsonyabb árak a jellemzők, átlagosan 738 ezer forint körül alakul a négyzetméterenkénti ár. Az átlagnál a dél-pesti kerületek bizonyultak jóval olcsóbbnak, a XX. kerületben például 575 ezer, a XVIII., XXI. és XXIII. kerületekben pedig kevéssel több mint 600 ezer forint a négyzetméterár ebben a szegmensben. A használt házak tekintetében az árak átlagosan 10 százalékkal múlják felül az előző év azonos időszakában mért értéket, de persze itt is nagyok a különbségek: a pesti oldalon 25 százalékos áremelkedés az irányadó, míg a budai oldalon az árak gyakorlatilag nem változtak egy év alatt, ami a magas árszintre és a szűkebb keresletre vezethető vissza - derül ki a jelentésből.
Beindult a panelcunami, Magyarországon néhány hónap alatt a háromszorosára duzzadt az eladó lakások száma
