De miért siet ennyire Donald Trump és Vlagyimir Putyin?

A nemzetközi kapcsolatok szinte minden frontján rendkívüli módon vibrálóvá váltak az események. Ukrajna esetében ez még érthető is. De a háború befejezésére tett erőfeszítések nem hagyták unalomba süllyedni a karácsonyi ünnepekre hangolódó Európát sem. Sokaknak csak mostanra kezd világossá válni, hogy miről szól ez a vérengzés a keleti szomszédunknál. A heteken belül ötödik évébe lépő háború nem két szláv testvér marakodása, nem néhány vitatott terület megszerzéséért indított harc. Még csak nem is kizárólag Ukrajna túlélése a tét.

Nem lehet elégszer megismételni, hogy mindaz amiről beszélünk, annak a következménye, hogy Oroszország minden nemzetközi kötelezettségvállalását, aláírt szerződését felrúgva agressziót követett el Ukrajna ellen. Ezt fontos nem elfelejteni, ahogyan azt sem, hogy a háború első éveiben a Putyin-rezsim igyekezett jelentéktelen, gyorsan rendeződő lokális akciónak beállítani a történéseket. Határozottan ez volt a célja az orosz elnöknek a belföldi fogyasztásra szánt kommunikációjával. Az információs buborék, amelybe sikerült zárni az orosz társadalmat, tökéletesen bevált és az elnyomást nem is leplező erőszakszervezeteknek köszönhetően hibátlanul működik. Semmi szabad sajtó, semmi civil szerveződés, semmi független jogrend – a ma Oroszországa a totális elnyomó diktatúrák mintaállama.

Ami könnyen ment az országon belül, azt próbálta Vlagyimir Putyin csiszoltabb, kozmetikázottabb módon, díszletek mögé rejtetten eladni Európa, és a nyugati világ felé. Ám a gigantikus titkosszolgálati és kommunikációs gépezet világszerte költségkorlátok nélkül kifejtett erőfeszítései komoly ellenállásba ütköztek, így a sikerek is csak részlegesek lehettek. A háború kegyetlen valósága mára lecsupaszította nem csak az agresszor valós szándékait, de pontosan megmutatta, hogy kik a szövetségesei a nyugati világban. Ezzel el is jutottunk oda, hogy mi köze van mindennek a látványosan felpörgött diplomáciai erőfeszítésekhez, az önjelölt „békeharcosok” mindenkit siettető harsányságához.

Oroszország vezetője, Vlagyimir Putyin olyan új világrendben gondolkodik, amiben a néhai Szovjetunió birodalmi akaratának megfelelően visszarendeződnek az államhatárok, befolyási övezetek. Európa meggyengülve visszahúzódik a kontinens nyugati felére, kiszolgálva a jövőben az új világpolitikai érdekszövetséget alkotó amerikai–orosz párost. Nagyon vadul hangzik? Őrült fantáziálásnak? Pedig egyáltalán nem az. Elég tényszerűen egymás mellé tenni Vlagyimir Putyin nagy nyilvánosság előtt nem egyszer megfogalmazott gondolatait, követeléseit és megtett lépéseit, valamint mindazt, amit az Egyesült Államok jelenlegi elnöke képvisel.

Donald Trump gondolatairól nehéz beszélni, mivel az általa megfogalmazottak az esetek többségében összefüggéstelen, mind nyelvezetükben, mind tartalmukban nehezen megfejthető kinyilatkoztatások. Ezért esetében a valós célok nem a közléseiből, hanem a tetteiből, a már megtett lépéseiből válnak fokozatosan világossá. Többen arra figyelmeztettek, hogy a két elnöknek félelmetesen hasonlóak a vágyai. Mindketten olyan világot képzelnek el maguknak, amiben a lehető legkevesebb zavaró tényező korlátozza az ő érdekeik szerint módosított új világrend felállítását.

Létezne egy megcsonkított, szuverenitását elvesztett, minden szempontból Oroszországnak alárendelt bábállam. Egy olyan Belarusz 2.0 projekt, amely Moszkva és Minszk duettjéhez csatlakozva tökéletes terepe lenne Vlagyimir Putyin eredeti tervének folytatásához.

Ne feledjük, a MAGA-mágusok egyik legfontosabb alapvetése, hogy Donald Trump Amerikája húzódjon vissza a II. világháborút követő szerepéből. Magyarán, ne bajlódjon a világ demokráciáit fenyegető erőkkel, ne tekintsen Európára, mint biztonságpolitikai és világgazdasági szövetségesre.

Bár az elnök stábjának tagjai minden alkalommal hevesen tagadják, de a valóság, a megtett lépések azt jelzik, hogy Donald Trump második elnöki időszakában sorra megvalósítja a szélsőségesen konzervatív Heritage Foundation ajánlásait. A washingtoni székhelyű szervezet Project 2025 című dokumentumát több amerikai és európai elemzés is a fennálló demokratikus jogrend lebontásának programjaként értékelték. Nem kevesebbet állítanak a leginkább demokrata párti véleményt megfogalmazók, hogy ha megvalósulnának a Project 2025 főbb pontjai, az felérne egy alkotmányos puccsal. Talán meglepő, de ma már több republikánus, a párt reagani szárnyához tartozó politikus is azzal vádolja Trumpot, hogy lépéseivel sorra törvényt sért, és ha így folytatja, nem kerülheti el a felelősségre vonást.

Ezzel elérkeztünk a mostani történések miértjéhez, ahhoz, hogy kiknek és miért annyira sürgős Ukrajna, és vele együtt Európa megtörése.

Az eredetileg 28 pontból álló úgynevezett amerikai béketervről ismeretlen szivárogtatóknak köszönhetően kiderült, hogy gyakorlatilag Moszkvában írták. A benne foglaltak Ukrajna kapitulációját jelentették volna. Zavarba ejtő volt az a hevesség, amellyel Donald Trump tárgyalói próbálták rávenni Volodimir Zelenszkijt az aláírásra. Az első, a Fehér Házban lezajlott emlékezetes, Amerika- és világszerte döbbent felháborodást kiváltó kísérlet az ukrán elnök politikai kivégzésére pontosan megmutatta, hogy milyenek is ők valójában. Donald Trump és alelnöke, J. D. Vance megtette a szívességet és bemutatkozott, majd több alkalommal is igazolta, hogy egyáltalán nem egyszeri botlásról volt szó.

Később, leleplezve magukat többször magyarázkodni kényszerültek, és ahogyan a Kremllel egyeztetett menetrend felborult, jöttek az újabb hibák, a kapkodás. Pedig gondoljunk csak bele. Donald Trump azzal, hogy seftes üzlettársára, Steve Witkoffra és a saját vejére, Jared Kushnerre bízta a béketárgyalásokat, lényegében kizárta a hivatalos amerikai adminisztrációt a világ sorsát eldöntő folyamatból. Az egyértelműen állami szintű korrupcióval, maffiaszerű zsarolással és nem kevés hazudozással átitatott folyamatot Ukrajna és az európai szövetségesek kitartó együttműködésének köszönhetően sikerült visszaterelni az elfogadható békemegállapodás felé mutató mederbe.

A mindenáron vágyott békemegállapodás eredeti, orosz-amerikai verziója csak a Kremlnek és a Fehér Háznak volt sietős. Vlagyimir Putyinnak azért, mert akkor úgy tűnt, hogy az amerikai barátja el tudja fogadtatni az orosz feltételeket. Vagyis a lassan kivéreztetett Oroszország győzelmet hirdetve, a szankcióktól megszabadulva kezdhette volna hadereje újjáépítését.

Donald Trump ukránokkal szembeni agresszivitását az váltotta ki, hogy a hírhedt februári tárgyalási stílus kudarca után az idő múlásával elkezdett fogyni a levegő a Fehér Ház ura körül. Az első elnöki év botrányai, a nem teljesülő gazdasági ígéretek és a sikereknek hazudott nemzetközi kudarcok a mélybe taszították Trump és a republikánusok támogatottságát. A demokraták sorra nyerték az összes létező választást.

amely többség jelenleg azt biztosítja, hogy eddig elkerülhette a közjogi felelősségre vonást.

Így fordulhatott elő, hogy kudarccal végződött a békemissziónak álcázott kényszerítés. Európa rendezte sorait, erőt mutatott, ahogyan Ukrajna is.

A washingtoni kongresszus és sze­nátus republikánus honatyái példátlanul fenyegető nyomást gyakorolnak az elnökre, akit minden lehetséges eszközzel igyekeznek rávenni arra, hogy térjen vissza a republikánusok hagyományos értékeihez. Az év végi ünnepek megadják a lehetőséget Donald Trumpnak, hogy a floridai birtokára visszavonulva kitalálja, az újévi koccintás után milyen választ adjon a Kreml soron következő elutasító válaszára.