Űrbe lőtt magyar valóság – Ádám Gergővel a felszabadító fricskákról

Bevallása szerint az Ügynökaktákat a közélet okozta, önben felgyűlt feszültség levezetéseképpen kezdte írni, amikor azt már nem tudta csupán sporttal oldani. Hogy sikerült a stresszkezelés?

Az ember igyekszik már csak önvédelemből is kerülni a politikát, ám van egy pont, amikor már nem tud átlépni felette, kimegy az utcára tüntetni, elmegy szavazni – és ír egy könyvet. Annyira tele voltam már feszültséggel, muszáj volt lépnem valamit az egészségem megóvása érdekében. Terápiás jelleggel írtam a könyvet, a magam módján így dolgoztam fel a körülöttünk zajló abszurditásokat. De őszintén szólva mindez placebóként tud csak működni, és csupán addig tartott a hatása, ameddig írtam. Addig viszont tényleg működött, olyasmi volt, mintha fájdalomcsillapítót szedtem volna. Abban bízom, amíg a könyv ott van valaki kezében, ő is érzi majd ezt a placebohatást, és arra az időre el tud szórakozni mindezen.

Szórakoztató szándékkal írt tehát a minket körülvevő abszurditásokról?

Igen, de az elmúlt évek lenyomatát is rögzíteni akartam, összeszedni azokat a témákat, amelyek mélyebb sebet hagytak bennem, bennünk. Végeláthatatlanul sok ilyen abszurd és felháborító történet van, kijönne belőle több kötet is, de ebbe a könyvbe most tíz történet, tíz univerzum fért bele. És szerintem jókor fejeztem be, mert a bicskei kegyelmi ügyet már nem lehetett volna ezzel a módszerrel feldolgozni. Van, amivel nem szórakozunk.

Nem ambivalens, hogy szórakoztatni akar, miközben a történetek valóságalapja bicskanyitogató, és a mi bőrünkre megy a játék?

Ez a könyv nyilván egy álmegoldás. Nekem hobbiíróként az egyedüli lehetőségem, hogy megpróbálom az írás folyamán feldolgozni azt a tehetetlenséget, értetlenséget, fájdalmat vagy dühöt, amit akkor érzek, amikor például odamegy egy újságíró Pintér Sándorhoz vagy Varga Judithoz, hogy mi ez a Pegasus-ügy, és egyikük sem válaszol. Ahogy a gyermekbántalmazási ügyben Novák Katalin sem mondott semmit. Arra gondoltam, ha humorral kicsit felhígítom és eltávolítom mindezt, sikerülhet feloldani. Mielőtt megőrülünk, néha érdemes visszavonulni egy kicsit, és akár röhögni egyet. A dühöngéssel semmiképp nem segítünk. Mivel én nem vagyok aktivista, azzal tudok hozzátenni a dolgokhoz, hogyha valamiképp mementót állítok annak, mi történt ezekben az években. Mert fontos, hogy ne felejtsük el ezeket az ügyeket. És azért is gondolom az Ügynökaktákat korrekt címnek – amellett, hogy az én kis rajzfilmvilágomban tényleg valós politikai, közéleti ügyekben nyomoznak a szereplők –, még ha a valódi ügynökaktákról konkrétan nem is igen esik szó a könyvben, mert ezekre az esetekre is kellenek válaszok, és szeretném, ha kiderülnének az ügyek hátterei, hogy kik a felelősök, épp, mint az ügynök­akták esetében is. A könyvem címe egyfajta utalás az igaziak hiányára.

Valóban minden fejezetnek egy valódi közéleti eset, egy aktuális hír a kiindulópontja. Mit gondol, mennyire időtállók ezek?

Inkább egyfajta időkapszulának mondanám a könyvet. Van benne specifikus, kevéssé „időtálló” téma. Ilyen felfoghatatlan eset, hogy a megyékből vármegyék lettek, ami azzal is járt, hogy le kellett cserélni a bélyegzőket, a nyomtatványokat, a megyetáblákat, a programban át kellett írni mindent. Ez eszetlen sok pénz, eszetlen munka. És igen jó üzlet valakinek. De persze vannak időtálló ügyek is. A természetre, helyi közösségekre gyakorolt tartós hatásuk miatt ilyenek az akkumulátorgyárak. A gödi gyárral kapcsolatban kiderült, hogy betemették a mérőkutakat, ezért nincsenek is mérések és mérési eredmények. Fel nem fogható, hogyan történhetett ilyen. Nincsenek válaszok. Ezért kreáltam álválaszokat ezekben az álvilágokban, hogy legalább magamnak valamilyen feleletet adjak, ha már a felelősöktől nem kapunk.

És ezért is kellett elemelni ezeket a sci-fi és a rajzfilmek világába, menekülési útként? Még az űrbe is kilövi a magyar valóság darabjait.

Igen, ez egyfajta miniegérút ebből az „Abszurdisztán”-ból, bár nyilván csak egy fiktív kiút. Úgy teszek, mintha ezek az ügyek nem is itt lennének velünk, hanem egy sci-fiben vagy az űrben. Utóbbi esetében, csak most gondolok bele, mennyire megelőzte ez is a valót, hiszen azóta Kapu Tibor odakint járt. Szinte bevonzottam a valóságot. (nevet) Ugyanakkor pici lezárást is tehettem minden történetuniverzumom végére. És fricskát tenni e sztorik végére, seggbe rúgni azt, akinek sok van a rovásán, felszabadító volt.

Ha csak az alaphíreket nézzük, már azok is annyira nonszenszek, hogy szinte nem is kell eltúlozni őket. Mennyire volt nehéz plusz­abszurditást adni hozzájuk?

Ez felmerült a Family Guy és a South Park kapcsán is. Mit kezd magával a sorozat, ha már ennyire abszurd a valóság? Nekem is megvolt ez a dilemmám, ezért megpróbáltam minél elrugaszkodottabb, agyamentebb dolgot kitalálni.

Így vegyül az alapnak tekinthető Rick és Morty sorozattal a Dűne, a Mad Max, az Alien és a Jurassic Park. Mi alapján választotta és keverte ezeket a magyar valóságba?

A Covid-járvány alatt többször újranéztem a Rick és Morty sorozatot. Az, hogy ezen felül milyen könyveket, filmeket használtam fel, nagyon változó volt. Ajándékba kaptam az Álmodnak-e az androidok elektronikus bárányokkal? című Philip K. Dick-regényt. Annyira tetszett a könyv világa, hogy eldöntöttem, felhasználom egy saját történethez. Így született a Krumponyász univerzum. A Micimackóra rímel a Kokainmedve, a vármegye engedi behozni a sárkányt, és már ott is vagyunk Süsünél meg Radics Petinél a Százholdas Vármegye univerzumban. A Jurassic Parkot rengetegszer láttam, az Alient nagyon szeretem, ezek behozatala is abszolút tisztelgés. A Dűne és a Mad Max pedig nagyon is rímel az akkumulátorgyáras sztorira. Általában a sötét tónusú, apokaliptikus, vitriolos kedvenceimet választottam, ezeket akartam remixelni. Ezek segítettek abban, hogy jobban érezzem magam ebben a stresszgeneráló környezetben, amiben élünk. Ám ha nem ismeri az olvasó ezeket az opusokat, szerintem akkor sem hullik szét a regény. Ez inkább egy extra csavar annak, aki felismeri az utalásokat. Nekem ez a mix jó recept volt ahhoz a bizonyos fájdalomcsillapitóhoz. Felszeleteltem mindent, bedobtam a turmixba, aztán hadd szóljon! Csináltam egy jó kis smoothie-t, váljék mindenki egészségére!

A borítón egy fekete macska egyik szeme látható, amihez most olyan szelfiket gyűjt, amin ezt a macskapofát az olvasó a saját arcával egészíti ki. Koncepció szerint ehhez az őrülethez, ami minket körülvesz, mi is kellettünk? A macska szeme mellé a mi szemünk is kell, ami mindent lát, és mégis elnéz?

Én inkább azt gondolom, hogy a másik szem azért nincs ott, mert azt valaki befogja. Ezért nem tudsz a dolgok mögé nézni, nem látod a valóságot. Próbálnak vakon tartani minket.

A regényben csak erőszakkal lehet a hatalmat elvenni a regnálóktól. Ez kevéssé nevezhető optimista forgatókönyvnek.

Az erőszak csak az én hozzáadott elemem. Igyekeztem azért kreatív és okos megoldásokat is beletenni – Rick és Morty mintájára – arról, hogyan jár túl a két főszereplőm, Erik és Máté az emberek vagy a politikai szereplők eszén.

Az Ügynökaktákban mindenesetre a sok kis probléma végül oda fut ki, hogy sürgősen kezdeni kell már valamit.

Méghozzá tényleg nagyon sürgősen, mert már nemigen lehet tovább elemelni a szórakoztatás irányába, ami van. Még placebóként sem. Az óra pedig ketyeg.