Több európai ország, köztük Franciaország, Németország, Svédország és Norvégia katonái indultak Grönlandra a Dániához tartozó sziget biztonságának megerősítése céljából csütörtökön induló, Arctic Endurance (Sarkvidéki Állóképesség) nevű, Dániával közös hadgyakorlatra. Az európai katonák érkezésére azután kerül sor, hogy Donald Trump amerikai elnök jelezte: továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy megszerezze a az Északi-sarkvidéken fekvő szigetet.
A kontingenseket egy nappal az amerikai, a dán és a grönlandi külügyminiszter washingtoni tárgyalása után indították útnak Grönlandra. Párizs, Stockholm, Berlin és Oslo szerdán jelentette be, hogy – felderítőműveletek céljából – katonákat küld a térségbe, Emmanuel Macron francia államfő pedig az X-en hozzátette, hogy további kontingensek mozgósítását tervezi.
Francia hatóságok azt közölték, már mintegy 15 francia katona tartózkodik a szigeten, Franciaország sarkvidékekért és tengeri ügyekért felelős nagykövete pedig újságíróknak erős üzenetnek nevezte a műveletet. „Azt mondták, Európa lassan mozdul, de azért mégsem olyan lassú” – szögezte le Olivier Poivre d'Arvor.
A lépéssel az országok – mint arról a német védelmi tárca tájékoztatott – Dániának kívánnak segítséget nyújtani a régiós biztonság mélyítésében, beleértve a tengeri megfigyelési képességeket. A minisztérium hozzátette, hogy művelet csütörtöktől szombatig tart és 13, elsősorban felderítésre specializálódott német katona vesz részt benne.
Donald Trump továbbra is ragaszkodik Grönlandhoz, hiába tiltakozik DániaMint arról beszámoltunk, nem mérséklődtek Donald Trump amerikai elnök Grönland megszerzésére irányuló törekvései azt követően, hogy szerdán egyeztetést folytattak egymással az Egyesült Államok vezető tisztségviselői, valamint Dánia és Grönland külügyminiszterei. A Fehér Házban zajló tárgyaláson részt vett Lars Løkke Rasmussen dán külügyminiszter, grönlandi kollégája, Vivian Motzfeldt, valamint JD Vance alelnök és Marco Rubio külügyminiszter. Rasmussen a találkozót követően közölte: az Egyesült Államok és Dánia munkacsoportot hoz létre a dán tengerentúli területet érintő, széles körű kérdések megvitatására.
Nagyjából 700 milliárd dollárba kerülne Grönland megvásárlásaUgyanakkor egyértelművé tette, hogy Washington nem változtatott azon az álláspontján, miszerint meg kell szereznie Grönlandot – amit Rasmussen és Motzfeldt egyaránt a szuverenitás elfogadhatatlan megsértéseként értékelt. A dán külügyminiszter kijelentette, nem sikerült változtatni az amerikai állásponton, és egyértelmű, hogy az Egyesült Államok elnökének célja Grönland megszerzése.
Grönland kormányfője szerint Dániát választanák az Egyesült Államok helyettDonald Trump: Ha Grönland megszerzése nem megy szépen, akkor majd megy nehezebb módon
