Az otthonfelújítási programra több mint 40 ezer igénylő nyújtotta be utólagos támogatási igényét, közülük 18 ezren nyugdíjasok – ez derült ki abból a korábbi Facebook posztból, melyet Nemzetgazdasági Minisztérium küldött kérdéseinkre.
Csaknem egy éve jelentette be Orbán Viktor, hogy a kormány döntéseit az idősek iránti tisztelet és az elismerés motiválja, ennek egyik eleme az a 3 millió forint vissza nem térítendő támogatás, melyet az 5000 főnél kisebb településen élő gyermekeket nevelők mellett már a nyugdíjasok, nyugdíjszerű ellátásból élők is igényelhetnek. A teljes összeg igénylésének 3 millió önrész is feltétele, így lehet kifizetni a 6 millió forintos beruházást, a támogatás összege a lakás felújítására fordított költségeknek legfeljebb az 50 százaléka, maximum 3 millió forint lehet.
Orbán Viktor: A nyugdíjasoknak is elérhetővé válik a vidéki otthonfelújítási programMivel a támogatás utófinanszírozású, a nyugdíjasnak rendelkeznie kell 6 millió forinttal ahhoz, hogy a munka végeztével a 3 millió forintot visszaigényelje. Aki ennyi pénzből nem tudja fedezni a költségeket, 6 millió forint kedvezményes hitelt is felvehet. Az átlagnyugdíj összege idén 255 ezer forint, a legutolsó statisztikai adatok szerint 2 millió 2 ezer fő részesült saját jogú nyugdíjban vagy nyugdíjszerű ellátásban,
ebből több mint 1 millióan vannak, akiknek a havi ellátása nem éri el a 200 ezer forintot sem.
A támogatás bejelentésekor szakértők jelezték, a körülbelül 2880 települést érintő támogatás nem jelent valódi segítséget, Juhász László, a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsának alapító elnöke például lapunknak azt mondta, kevesen tudják majd kihasználni, hiszen a támogatás utólagos, sok nyugdíjas nem tudja előteremteni önerőt. A program lehetővé teszi kedvezményes hitel felvételét is, de szerinte a 70 feletti nyugdíjasoknak veszélyes hitelt felvenni, így ez a megoldás nem is jelent valódi lehetőséget.
A Human Rights Watch arra figyelmeztet, hogy nem biztosítja az idősek megfelelő életszínvonalhoz való jogát a magyar államSzerettük volna megtudni a nyugdíjasok helyzetét ismerők félelmei beigazolódtak, vagy nem volt indokolt a kételkedés, és milyen tapasztalata van csaknem egy év távlatából a kormánynak. Miután a támogatást már csak június 30-ig lehet igénybe venni, megkérdeztük vármegyénként hány idős igényelte és kapta meg, illetve, milyen munkálatokhoz, beruházásokhoz, felújításokhoz kérték a segítséget.
Kérdéseinket elküldtük a kérvényeket kezelő és a támogatást utaló Magyar Államkincstárnak, illetve a Nemzetgazdasági Minisztériumnak is. Ám előző válaszra sem méltatta lapunkat, utóbbi pedig szóvivőjük Facebook-posztját továbbította válaszként, ebből derültek ki a már ismertetett adatok. Noha Palóc André közösségi média felületén népszerű megoldásról és óriási sikerről számolt be, a számok nem ezt igazolják.
A miniszterelnök ugyanis egy éve azt mondta, 420 ezer háztartásban csaknem 600 ezer idősnek nyújthat anyagi támogatást „az immár nyugdíjasoknak is elérhető Vidéki Otthonfelújítási Program”, „két év alatt 90 milliárd forint kimegy vidéki nyugdíjasokhoz.
Ehhez képest a 18 ezer igénylő igen csekély arány, a tervezettnek mindössze 3 százaléka.
Ahhoz, hogy a miniszterelnök jóslata beváljon, a következő öt hónapban 588 ezer nyugdíjasnak, özvegyi nyugdíjasnak, rokkantsági- vagy rehabilitációs ellátásból élőnek kell benyújtania az igénylést. A kifizetett összeg pedig valamivel több, mint 24 milliárd forint, a tervezett negyede.
Elkészült a felmérés, a fideszes nyugdíjasok fele is részben politikai szlogennek tekinti a 14. havi nyugdíjat
