Orbán-kormány;január;rezsicsökkentés;Energiaügyi Minisztérium;2026;

Azoknál, akik a gázt csak főzésre használják, nincs rezsidiszkont

Elég bonyolult a kormányzati rezsistop, az Orbán-kormány bedobott még néhány előzetest

Azoknál, akik a gázt csak fűtésre használhatják, nincs rezsidiszkont.

A diktálósok a következő számlában, az egyenletes és az időjárás-jelleggörbés részszámlások pedig az évi egyszeri mérőleolvasás utáni első (leggyakrabban az évi elszámoló-) számlában kapják meg a januárra eső gázfogyasztásuk 30 százalékának megfelelő mennyiségi levonást – mondta egy keddi sajtóbeszélgetésen az estére ígért írásos rezsistop-szabályok előzeteseként Czepek Gábor, az Energiaügyi Minisztérium (EM) miniszterhelyettese. (Lapunk ilyen eseményre a szaktárca négy éves fennállása óta most először kapott meghívást.) Diktálás esetén a januári fogyasztást az MVM két közölt mérőállásból számítja ki, és azt csökkenti 30 százalékkal. A másik két esetben a legutóbbi elszámolószámla alapján tavaly januárra számított fogyasztás 30 százalékkal emelt szintjéből vonnak le 30 százalékot. Azoknál viszont, akik tavaly nem lépték át a rezsicsökkentett díjak legalább évi 1729 köbméteres határát, ez idén sem történhet meg, így ők akár nagyobb kedvezményben is részesülhetnek.

Távhőfogyasztók januárra 30 százalékos díjcsökkentést kapnak. A levonás a házközponti fűtéseseknek is jár, ám ez esetben a lakásonkénti mértékről a társasházkezelő dönt. A tűzhelyátalányosoknál ellenben, tehát azoknál, akik a gázt csak fűtésre használhatják, nincs rezsidiszkont. (E kör ugyanakkor főleg távhős, ami után viszont már jár a kedvezmény.) Azok a háztartások, amelyek inkább egy árammérőjük januári fogyasztása 30 százalékát igényelnék jóváírásként, ezt április 30-ig az MVM-nél írásban kell jelezzék. Mivel a levonás csak egy közmű után jár, ha e kör netán addig már kapott gáz- vagy fűtéskedvezményt, utóbbit a szolgáltató sztornózza és kiszámlázza. Az MVM a könyvelés átalakítási szükséglete miatt a május 15-ig az esedékes elszámolószámlákat is csak azután küldi ki. Az előre fizető áram- és gázfogyasztók 30 százalék helyett 7-7 ezer forint jóváírást kapnak, amit március 31-ig személyesen kell az MVM ügyfélszolgálatán igényelniük. Bár az MVM a kikapcsolási moratóriumot február végéig meghosszabbította, a lakossági rezsiszámlák két héttel ezelőtti befizetési stopját a múlt héten már feloldották. Így újfent minden csekket határidőre be kell fizetni.

Czepek Gábor a gyakorlati tudnivalókon kívül hitet tett a 2013 óta tartó rezsivédelmi rendszer helytállósága és a (az EU által 2027 végével EU-szerte betiltott) orosz energiavásárlások szükségessége mellett, illetve a Tisza és a DK védettsáv-emelési javaslata ellen. Felvetésünkre, miszerint ha az Orbán-kormány folytathatja az áprilisi választás után is, hasonló időjárás esetén hasonló intézkedéseket hoz-e, a miniszterhelyettes kifejtte: a mostani kedvezményről több körülmény együttállása miatt döntöttek. A parlamenti választást Czepek Gábor ezek között nem említette.

Emiatt az év második felében dől el a magyar gazdaság idei teljesítménye.