Mintha csökkent volna a feszültség az utóbbi napokban Irán és az Egyesült Államok között. Teheráni források szerint a Washington és a perzsa állam közötti konfliktus tárgyalásainak „keretrendszerét” várhatóan a következő napokban véglegesítik. Az iráni külügyminisztérium hétfőn bejelentette, „a diplomáciai folyamat részleteit "véglegesítik”. Már pénteken találkozhat egymással Steve Witkoff amerikai különmegbízott az iráni diplomácia vezetőjével Isztambulban. Az Egyesült Államok és Irán négy évtizede nem tart fenn diplomáciai kapcsolatot. Donald Trump amerikai elnök és az iráni vezetés is jelezte tárgyalási hajlandóságát a hétvégén, egyúttal azonban kölcsönösen is megfenyegették egymást.
Valódi áttörésről egyelőre tehát nincs szó. Három héttel a január 8–9-i iráni mészárlások után az ország még mindig a gyász és a bénultság állapotában tengődik. A rezsim erői a beszámolók szerint több tízezer embert öltek meg, a túlélők pedig a kétségbeesés és a remény között ingadoznak. Az utcákon elhaltak a tüntetések, de a félelem nem csökkent: a letartóztatások folytatódnak, a börtönök megteltek, a hatalom drónokkal és arcfelismerő kamerákkal vadászik azokra, akik részt vettek a megmozdulásokban. Ebben a helyzetben Irán szinte egésze az Egyesült Államokra és mindenekelőtt Donald Trump döntéseire figyel.
Donald Trump törölte a tárgyalásait Iránnal, szerinte már úton van a segítség a rendszerellenes tüntetőknekDonald Trump kezdetben nyíltan támogatást ígért a tüntetőknek, majd gyors váltással a teheráni vezetéssel való megállapodás lehetőségét kezdte hangsúlyozni, elsősorban az iráni nukleáris program felszámolásának reményében.
Ez az ingadozás – fenyegetés, majd tárgyalási ajánlat, végül újabb figyelmeztetés – mély zavart keltett az iráni társadalomban.
Sokak számára úgy tűnik, mintha Washington milliók sorsával játszana. Miközben a USS Abraham Lincoln repülőgép-hordozó megérkezett a Közel-Keletre, az amerikai katonai beavatkozás lehetősége újra és újra felmerül anélkül, hogy világos lenne: mi a cél, és mi következne utána. Egyes feltételezések szerint ha Donald Trump nem mutatna erőt, attól tartana, belpolitikailag meggyengülne, és egyes republikánusok túl puhánynak tartanák. A kérdés az, ha mégis a támadás mellett döntene, miket vehet célba.
Donald Trump elsődlegesen az iráni nukleáris program katonai megsemmisítésére törekedhet. Ez illeszkedne Trump korábbi stratégiájához, amely a nyomásgyakorlást és az erődemonstrációt részesíti előnyben. Egy korlátozott légicsapás az atomlétesítmények ellen azonban aligha válaszolna az irániak legfőbb kérdésére: megszűnne-e a belső elnyomás? Ráadásul egy ilyen akció könnyen regionális eszkalációhoz vezethetne, válaszcsapásokkal és a Hormuzi-szoros destabilizálásával.
A második forgatókönyv a rezsim lefejezése: a legfőbb vezető vagy a hatalom kemény magjának kiiktatása. Ez sok iráni szemében vonzó megoldás lenne, ugyanakkor rendkívül kockázatos. Az Iszlám Köztársaság intézményrendszere nem egyetlen személy köré épül, hanem szorosan összefonódó biztonsági és vallási struktúrákra. Egy célzott likvidálás nem feltétlenül vezetne a rendszer összeomlásához, ellenben káoszt és véres hatalmi harcot indíthatna el.
Nem kizárt, hogy az Egyesült Államok vagy Izrael beavatkozik Iránban, de a teheráni vezetést nem lehet úgy lefejezni, mint a venezuelait vagy a szíriaitA harmadik opció a Forradalmi Gárda katonai meggyengítése. Ez a testület a rezsim ütőereje, amely nemcsak Iránon belül, hanem regionálisan is meghatározó szereplő. Egy ellene irányuló amerikai akció közvetlenül érintené Irakot, Szíriát, Libanont és a Perzsa-öböl térségét. Nem véletlen, hogy a környező arab országok rendkívül óvatosak. Bár sokan közülük stratégiai riválisként tekintenek Teheránra, egy nyílt amerikai támadás belső feszültségeket és utcai tiltakozásokat válthatna ki saját társadalmaikban is. Szaúd-Arábia és az Öböl menti monarchiák inkább csendes nyomásgyakorlást és amerikai elrettentést szeretnének, nem pedig látványos háborút.
Izrael helyzete más. Jeruzsálem számára az iráni nukleáris program egzisztenciális fenyegetés, ezért egy amerikai csapás stratégiai szempontból kedvező lenne. Ugyanakkor Izrael is tisztában van azzal, hogy egy regionális háború első számú célpontjává válhatna.
Az iráni társadalom mindeközben tragikus dilemmával küzd. Sokan pontosan tudják, hogy a demokrácia ritkán születik bombák árnyékában – elég Irakra vagy Afganisztánra gondolni. Mégis egyre többen érzik úgy, hogy puszta kézzel nincs esélyük a fegyveres apparátussal szemben. A Trumpra való várakozás, a csapások reménye mind a kétségbeesés jelei. Az a félelem vezérli őket: ha Amerika nem lép, a rezsim ezt hallgatólagos felhatalmazásként értelmezi egy újabb vérengzéshez.
Alternatív nyomásgyakorlási eszközök is léteznek: szigorúbb szankciók, vagyonbefagyasztások, diplomáciai elszigetelés, független nemzetközi vizsgálatok.
Donald Trump előtt tehát ott áll a lehetőség és a felelősség. Beavatkozni anélkül, hogy világos politikai célt és „másnapra” szóló tervet határozna meg, súlyos következményekkel járhat. Nem beavatkozni viszont sok iráni számára egyet jelent azzal, hogy magukra hagyták őket. Iránnal kapcsolatban minden amerikai döntés – vagy döntésképtelenség – életek tízezreinek sorsát befolyásolhatja, és az egész Közel-Kelet jövőjére kihat.
Regionális fékek és kételyek
Az amerikai beavatkozás kérdésében a térség kulcsszereplői közül különösen beszédes Szaúd-Arábia és Izrael magatartása. Mindkét ország Irán történelmi ellenfele, mégis mindkettő látványosan óvatos, sőt, visszafogott hangot üt meg egy esetleges amerikai katonai akció kapcsán. Ez önmagában is jelzi: a konfliktus már rég túlnőtt a klasszikus „ellenség–szövetséges” felosztáson, és sokkal inkább a regionális stabilitásról, illetve a következmények kezeléséről szól.
Szaúd-Arábia évtizedek óta stratégiai riválisként tekint Iránra. A két ország proxyháborúkat vívott Jemenben, Szíriában és Libanonban, vallási és geopolitikai versengésük pedig a Közel-Kelet egyik meghatározó törésvonala. Ennek ellenére Rijád egyértelműen jelezte: nem járul hozzá ahhoz, hogy légterét egy amerikai támadás során felhasználják. Ez a döntés nem technikai kérdés – az Egyesült Államoknak valójában nincs is szüksége szaúdi légtérre –, hanem politikai üzenet. A királyság világossá tette, hogy nem kíván egy nyílt háború részévé válni, még közvetett módon sem.
A szaúdi óvatosság mögött több tényező húzódik meg. Egyrészt Rijád az elmúlt években – kínai közvetítéssel – tett gesztusokat Teheránnak, elsősorban a regionális feszültségek csökkentése érdekében. Másrészt a szaúdi vezetés pontosan látja: egy amerikai csapás Irán ellen szinte biztosan válaszlépéseket váltana ki, még ha közvetett formában is.
Az iráni rakéták vagy drónok nem feltétlenül amerikai bázisokat, hanem olajlétesítményeket, tengeri útvonalakat vagy éppen a szaúdi infrastruktúrát vennék célba – ahogy azt a korábbi, Aramco elleni támadásoknál már láthattuk.
Szaúd-Arábia számára a gazdasági stabilitás, az olajexport biztonsága és a belső reformprogramok zavartalansága ma fontosabb, mint egy látványos geopolitikai leszámolás Iránnal.
Izrael helyzete látszólag egyszerűbb, valójában azonban legalább ennyire összetett. Benjamin Netanjahu kormánya évek óta egzisztenciális fenyegetésként kezeli az iráni nukleáris programot, és retorikai szinten következetesen az iráni rezsim elleni kemény fellépést sürgeti. Mégis, a jelenlegi helyzetben Jeruzsálem meglepően visszafogott. Az izraeli vezetés tisztában van azzal, hogy egy amerikai támadás Irán ellen automatikusan aktiválná Teherán regionális hálózatát: az egyébként rendkívüli módon meggyengült Hezbollahot Libanonban, továbbá a Hamászt és más fegyveres csoportokat, amelyek ismét agresszívebben léphetnek fel Izrael ellen.
Netanjahu számára ez kettős csapda. Egyfelől stratégiai érdeke fűződik ahhoz, hogy Irán ne jusson atomfegyverhez, másfelől egy regionális háború belpolitikai és katonai szempontból is rendkívül kockázatos lenne. Az izraeli társadalom jelenleg is megosztott, a hadsereg több fronton túlterhelt, és egy Irán által inspirált, többirányú konfliktus könnyen olyan helyzetet teremthetne, amelyet Izrael már nem tud egyedül kontrollálni.
Ezért Izrael ma inkább csendes diplomáciát folytat: Washingtonnak jelzi, hogy érti az amerikai nyomásgyakorlás logikáját, de nem sürget egy azonnali, nyílt katonai csapást. Inkább a célzott műveletek, a titkosszolgálati eszközök és a nemzetközi nyomás fokozása tűnik elfogadható útnak. Ez az óvatosság éles ellentétben áll az iráni társadalom kétségbeesett várakozásával, amely sokszor egy amerikai–izraeli katonai fellépésben látja az egyetlen esélyt a rezsim megingatására.
Terrorszervezetnek nyilvánította az iráni Forradalmi Gárdát az Európai UnióNetanjahu számára ez kettős csapda. Egyfelől stratégiai érdeke fűződik ahhoz, hogy Irán ne jusson atomfegyverhez, másfelől egy regionális háború belpolitikai és katonai szempontból is rendkívül kockázatos lenne. Az izraeli társadalom jelenleg is megosztott, a hadsereg több fronton túlterhelt, és egy Irán által inspirált, többirányú konfliktus könnyen olyan helyzetet teremthetne, amelyet Izrael már nem tud egyedül kontrollálni.
Ezért Izrael ma inkább csendes diplomáciát folytat: Washingtonnak jelzi, hogy érti az amerikai nyomásgyakorlás logikáját, de nem sürget egy azonnali, nyílt katonai csapást. Inkább a célzott műveletek, a titkosszolgálati eszközök és a nemzetközi nyomás fokozása tűnik elfogadható útnak. Ez az óvatosság éles ellentétben áll az iráni társadalom kétségbeesett várakozásával, amely sokszor egy amerikai–izraeli katonai fellépésben látja az egyetlen esélyt a rezsim megingatására.
Szintlépés az Európai Unió döntése
Hosszú évek vitái és halogatása után az Európai Unió végül felvette az iráni Forradalmi Gárda szervezetét a terrorista csoportok listájára. A döntés fordulópontot jelent az EU Irán-politikájában: először ismeri el intézményes formában, hogy a rezsim legfontosabb fegyveres pillére nemcsak belső elnyomó apparátus, hanem nemzetközi destabilizáló szereplő is. A minősítés gyakorlati következményekkel jár: vagyonbefagyasztás, utazási tilalom és célzott szankciók sújtják a gárda kulcsfiguráit és kapcsolódó hálózatait. Szimbolikus üzenete azonban talán még erősebb. Az EU ezzel kimondta, hogy az iráni tüntetők elleni vérengzések, a politikai foglyok kínzása, valamint a közel-keleti proxyháborúk nem „belső ügyek”, hanem a nemzetközi biztonságot érintő cselekmények. Irán válaszul hétfőn behívta az uniós országok nagyköveteit.
