Karácsony Gergely;kormányrendelet;fővárosi önkormányzat;kerületek;ellehetetlenítés;kátyúk;ellenállás;Hadházy Ákos;

Korábbi felvétel

Hadházy Ákos: Karácsony Gergelynek azt javaslom, végre ne csak szavakban, hanem tettekben is kezdje el az ellenállást

Az ellenzéki politikus szerint a kormány elvonásai miatt Budapest útjai Románia ceausescui korszakát idézik. Azt javasolja, hogy a főváros helyett is a kerületek kátyúzzanak. 

„Őrület. Miközben sok helyen már nem beszélhetünk szilárd útburkolatról, Orbánék egy laza csuklómozdulattal háborúra hivatkozva hoztak egy rendeletet: ezentúl a főváros nem támadhatja meg bíróságon, ha törvénytelenül einstandolnak tőle milliárdokat. Értik? A bíróságok többször Budapest mellett döntöttek a törvénytelen elvonások miatt, ezért Orbán egy rendelettel megszüntette a per lehetőségét” – kommentálta Facebook-oldalán Hadházy Ákos azt kedden meghozott kormányrendeletet, amely szerint a szolidaritási hozzájárulás ellen az önkormányzatokat nem illeti meg jogvédelem.

– A miniszter urak nem saját autóval rohangásznak a budapesti utakon és pláne nem a külső kerületekben, de a budapestiek többsége tudja, hogy a szétfagyott utakért elsősorban az önkormányzatok pénzügyi kivéreztetése a felelős. A nagyobb utakat a fővárosnak, a kisebbeket a kerületeknek kellene javítania, de a sorozatos elvonások miatt lassan úgy néz ki az úthálózat, mint Ceausescu idején a román városokban – foglalta össze a kialakult helyzetet a független országgyűlési képviselő.

Az ellenzéki politikus a szerinte összefüggő ügyekben Budapest és választókerülete, Zugló vezetőihez fordult:

  • 1.) Karácsony Gergelynek azt javaslom, végre ne csak szavakban, hanem tettekben is kezdje el az ellenállást.

  • 2.) Rózsa András polgármesternek pedig azt javasoltam (ígérete szerint így is fog eljárni), hogy a legsürgetőbb javításokkal ne várjon a fővárosra a fővárosi fenntartású nagyobb utakon, hanem oldja meg a kerület akkor is, ha a kormányhivatal prüszkölne emiatt.

Hadházy Ákos szerint a fő felelősség akkor is a kormányé, ha nem lehet kizárni – írta –, hogy korábban ellenzéki vezetésű önkormányzatok is lophattak a kátyúzásból. Itt Kispestet és Zuglót említette, de utóbbi városrészben a 2024-es önkormányzati választáson leváltották a sokat bírált baloldali vezetőket.

Úgy, hogy alapból is volt már több tízezer. Ráadásul a hidegben csak feltölteni tudják a lyukakat.