kiskereskedelem;Tesco;árrés;árrésstop;

Korábbi felvétel

A Tesco-vezér szerint eljött az ideje az árrésstopok kivezetésének

Pálinkás Zsolt úgy véli, most lenne a legkisebb hatása a fogyasztói árakra, ha kivezetnék.

Eljött az árrésstop kivezetésének ideális pillanata – jelentette ki az Indexnek adott interjújában Pálinkás Zsolt, a Tesco Magyarország vezérigazgatója.

A cégvezető a lapnak többek közt arról beszélt, hogy a kiskereskedelmi szektort jelenleg visszafogott fogyasztói magatartás jellemzi, miközben az árréssapkák és különadók megnehezítik a hosszú távú tervezést. A Tesco-vezér szerint az elmúlt két évben a kiskereskedelmi szektor több tízmilliárd forintos mínuszt realizált, ami a beruházások ütemét és a fejlesztési terveket is visszafogta. A bevezetett, majd 14 termékre kiterjesztett árréssapka azonnali árcsökkenést hozott ezekben a kategóriákban, ugyanakkor jelentős bevételkiesést okozott, amelyet más területeken kellett ellensúlyozni – tette hozzá.

Elmondta azt is, hogy tovább csökkent a fogyasztói árindex, ezen belül kifejezetten alacsony az élelmiszerek vendéglátási szolgáltatások nélkül számított inflációs adat. Az árréstop kivezetésének véleménye szerint eljött az ideális pillanat, mert a csökkenő világpiaci árak mellett annak most lenne a legkisebb hatása a fogyasztói árakra. Pálinkás Zsolt úgy látja, a Tesco az elmúlt évek válságaiban ellenállóbbá vált, de közben kiszámíthatatlanabb környezetben működik, ahol egyetlen kormányzati döntés vagy külső piaci sokk is komoly pénzügyi következményekkel járhat.

Az Országos Kereskedelmi Szövetség már tavaly októberi állásfoglalásában azzal érvelt, hogy tartós inflációfékező hatást csak a szabad, adminisztratív beavatkozásoktól mentes verseny tud kiváltani. Hozzátették, ennek eléréséhez ki kell vezetni a rendszerből az árrésstopot, és haladéktalanul felül kell vizsgálni mindazokat tényezőket (adók, díjak, egyéb gazdaságpolitikai intézkedések), amelyek rontják a hazai beszállítók versenyképességét. A Publicus Intézet Népszava számára készített korábbi közvélemény-kutatása pedig megállapította, hogy magyarok többsége szerint az immár sokadszor – legutóbb 2026. február 28-ig – meghosszabbított árrésstop valójában választási eszköz, és nem jelent hosszú távú megoldást az infláció letörésére.

Azoknál, akik a gázt csak főzésre használhatják, nincs rezsidiszkont.