Fontos, hogy a média is tudósítson a kormányzati választási csalás elleni fellépésről. Ez egyrészt tudatosítja a honfitársainkban, hogy Orbánék valójában mit tesznek, másrészt a kormány különféle jogsértéséivel szemben visszatartó erő is lehet – írja szerdai Facebook-bejegyzésében Heindl Péter. A 65 éves pécsi jogvédő most újra „munkába állt”, és ismét a kormányzati, állami plakátok átfestésével próbálja meg minél szélesebb körben tudatosítani, hogy a kormány utcai politikai hirdetései beleavatkoznak a pártok választási harcába.
A férfi határozottan kiáll amellett, hogy az állami beavatkozást tiltja a választási törvény és az Unió jogrendje is, ezért már kedden hozzálátott évek óta folytatott tevékenységéhez. Tegnap posztolt is napi penzumáról, hogy három pécsi kormányzati óriásplakátra és több kicsire is felírta azt a jogilag megalapozott tényállítást: „Az állami kampányplakát választási csalás!"
– Orbánéknak tudniuk kell: bármeddig nem mehetnek el, mert azt nem hagyjuk! És persze itt nem csak ilyen egyedi akciókról van szó, hanem pl. a tavaly betiltani szándékozott, de a tiltást magyar polgárok százezrei által figyelmen kívül hagyott budapesti és pécsi Pride-okról. Nagyon fontosak még a kormány által is legálisnak tartott, de szívósan folytatott, soha nem szűnő tiltakozó akciók is: Az olyanok, mint Hadházy Ákos budapesti, vagy az Elég volt – fehér ruhás, néma demonstrációk szervezőinek pécsi, immár közel egy éve, heti rendszerességgel tartott utcai tüntetései – fűzte hozzá mai posztjában. Továbbá arra szólított fel mindenkit, aki hasonlóan gondolkodik:
„Állj ellen, vegyél részt a tiltakozó akciókban, no és áprilisban szavazz az önkényuralmi rendszer megbuktatására, hogy mielőbb újra demokráciában élhessünk!”
A Népszava is beszámolt arról, hogy Heindl Péter 2022 óta rendszeresen átfesti az Orbán-kormány – szerinte törvénysértő – plakátjait. Ugyanakkor tavaly októberben a Pécsi Ítélőtábla megrovással büntette a jogvédőt, és felszólította, hogy hagyjon fel törvénysértő magatartásával. Heindl azonban megfogadta, hogy nem hagyja abba, már csak azért sem, mert hiába fordult többször is a választási- és a nyomozóhatóságokhoz, bíróságokhoz, és egyik jogi fórum se cáfolta érveit, mégsem tettek a törvénysértés megakadályozására.
Jogerősen is elítélték az Orbán-kormány plakátjait átfestő Heindl Pétert, de azt ígéri, nem fogja abbahagyniElítélték Heindl Pétert, a kormányplakátok pécsi rongálójátEgy pécsi férfi egyedül harcol az Orbán-kormány hazug plakátjai ellen, az ellenzék nem siet segíteni neki
