A Fidesz által kézivezérelt Mandiner klubestjének vendége volt Orbán Viktor miniszterelnök, aki elárulta, „csalogatja” Donald Trumpot, hogy jöjjön el Magyarországra. „Adtam időpontokat” - mondta, hozzátéve, egyelőre arról van határozott megállapodás, amit Vlagyimir Putyinnal is megkötött, hogy ha lesz békecsúcs, akkor az Budapesten lesz.
Orbán Viktor ezt követően elkezdte magyarázni, szokta mondogatni Donald Trumpnak, hogy ők nagyon sokat szenvedtek az előző amerikai adminisztrációktól, és a helyzet, amiben vagyunk, az részint nekik köszönhető. Ezt azzal indokolta, hogy Európát szerinte a Biden-adminisztráció vitte bele abba, hogy határozottabb erőfeszítéseket tegyenek Ukrajna támogatására az oroszokkal szemben.
A miniszterelnök felidézte, hogy a liberális sajtó „epét hányt” Trumpra, eközben az Orbán-kormány végig kitartott mellette, ezért szerinte előbb-utóbb meg kellene látogatnia „a magyarokat”, hiszen csak ők tartottak ki mellette. Az egér és az elefánt hasonlatával élve azt mondta, hogy az egérnek is van élettere meg önbecsülése, ezért az amerikai elnök „tartozik azzal a gesztussal”, hogy eljöjjön Magyarországra és köszöntse a magyarokat, mondja el nekik, hogy tisztel bennünket, milyen céljai vannak az Egyesült Államoknak, miben tudunk együttműködni. „Szerintem ha belefér az életébe, ez igazán elvárható tőle” - jelentette ki Orbán Viktor, hozzátéve, van egy nyitott meghívás, időpontokról is szoktak beszélni, „aztán azok leesnek az asztalról persze, de ez mindegy”. Kitartónak kell lenni - jegyezte meg.
Az idézett rész 40:12-nél kezdődik a videófelvételen.
A hidegre tekintettel Vlagyimir Putyin egy hétig nem löveti Kijevet, Donald Trump szerint ez nagyon kedves tőleDonald Trump csak az erőből ért, szóval most Kína, Kanada és az Európai Unió is megpróbáljaOrbán Viktor február 14-én tartja évértékelőjét
