Donald Trump csak az erőből ért, szóval most Kína, Kanada és az Európai Unió is megpróbálja

Nemzetközi szempontból Donald Trump második elnöki ciklusának eddigi legfontosabb tapasztalata az, hogy a washingtoni kormányzat csak akkor hajlandó visszakozni, amikor erővel, gazdasági nyomással és határozott fellépéssel találja szemben magát. A davosi Világgazdasági Fórum (WEF) eseményei egyértelműen megmutatták, hogy Európa, végre felismerte ezt az alapvető igazságot.

Az elmúlt évek eseményei kristálytisztán bizonyítják ezt a mintázatot. Amikor Peking 2025-ben kemény ellenintézkedésekkel válaszolt Donald Trump vámháborújára – legfőképpen az Egyesült Államok számára is kulcsfontosságú stratégiai nyersanyagok exportjának korlátozásával –, Washington kénytelen volt meghátrálni és fegyverszünetet kötni. Amikor a gazdag arab öbölállamok felháborodtak Izrael több intézkedésén, köztük a Hamász-vezetők ellen Katar fővárosában végrehajtott légicsapásával, Trump látványosan szembefordult Benjamin Netanjahu izraeli kormányfővel. És most, amikor az Európai Unió tagállamai bejelentették tervezett ellenintézkedéseiket, Donald Trump órák alatt visszavonta Grönland katonai annexiójával kapcsolatos fenyegetéseit.

A svájci üdülőhelyen tartott Világgazdasági Fórum 2026. januári eseményei történelmi jelentőségűek voltak. Emmanuel Macron francia elnök nyíltan kijelentette: jobban szeretjük a tudományt az összeesküvésnél; a jogállamiságot a brutalitásnál. Ez egyértelmű, Trumpnak szóló üzenet volt.

Még ennél is beszédesebbnek nevezhető Bart De Wever belga miniszterelnök megfogalmazása. Azért is keltett nagy figyelmet mondandója, mert pártja az Európai Konzervatívok és Reformisták (ECR) jobboldali radikális pártcsaládjához tartozik, amelynek Giorgia Meloni olasz kormányfő Olasz Testvérek (FdI) pártja is tagja. – Egy dolog boldog vazallusnak lenni; egy másik pedig nyomorult rabszolgának. Túl sok vörös vonalat léptünk át. Ha most meghátrálunk, elveszítjük a méltóságunkat, ami valószínűleg a legfontosabb dolog egy demokráciában – mondta.

Ez a kijelentés azért is különösen figyelemre méltó, hiszen jelzi, hogy a  Donald Trumphoz elméletileg közel álló európai szélsőjobboldal egy része is egyre jobban elhatárolódik az amerikai elnöktől. Míg Marine Le Pen és Jordan Bardella Franciaországban, vagy Alice Weidel Németországban továbbra is keresi a washingtoni kapcsolatokat, egyre több jobboldali populista politikus ismeri fel, hogy Trump által képviselt imperialista megközelítés túl mérgező ahhoz, hogy nyíltan támogassák.

Az európai vezetők éveken keresztül a túlzott óvatosság politikáját választották. Még akkor is, amikor képesek lettek volna fájdalmas ellenintézkedéseket hozni, például a kereskedelem területén. A diplomáciai enyhülést részesítették előnyben, részben azért, mert tartottak attól, hogy Trump végképp hátat fordít Európának. Ez pedig a lehető legrosszabbkor jönne az EU számára az orosz fenyegetés árnyékában. Európa óvatosságának másik oka a német autóipar, amely amúgy is válságban van a kínai konkurencia miatt, de még súlyosabb helyzetbe kerülne a magasabb amerikai büntetővámok nyomán.

Donald Tusk lengyel miniszterelnök – ne feledjük, országa közvetlenül ki van téve az orosz fenyegetésnek –, így fogalmazott: – Az óvatoskodás a gyengeség jele. Európa nem engedheti meg magának, hogy gyenge legyen, sem ellenségeivel, sem szövetségeseivel szemben. Ez a stratégia nem hoz eredményt, csak megaláztatást.

Még Keir Starmer brit miniszterelnök is, akit sok elemző behódolással vádolt, sértőnek és őszintén felháborítónak minősítette Donald Trump megjegyzéseit, amelyek szerint az Egyesült Államokon kívül a többi NATO-tagállam nem a frontvonalban volt Afganisztánban – holott európai országok  számos katonája vesztette életét az ottani műveletekben. Hasonló felháborodást váltott ki Donald Trump ezzel a kijelentésével Olaszországban is: Giorgia Meloni miniszterelnök tőle szokatlan éles hangnemben bírálta az amerikai elnököt, akivel eddig különösen jó kapcsolatokra törekedett és ódzkodott bármiféle bírálatától. Donald Trump ugyan később finomított a kijelentésén, de a bizalmatlanság csak fokozódott az EU és az USA között.

Az uniós ellenintézkedések belengetése – 93 milliárd euró értékben helyeztek kilátásba büntetővámokat az amerikai termékek ellen – működött. Legfőképpen talán azért, mert a tőzsdeindexek elindultak lefelé – az Egyesült Államokban is. A tőzsdei zűrzavar nyomán Trump néhány órán belül visszavonta a grönlandi annexióval kapcsolatos fenyegetéseit. Trump ugyanis elsősorban a gazdasági érdekek szerint gondolkodik.

Komoly fejlemény, hogy az európai üzleti világ is felismerte ezt, és a maga eszközeivel támogatta is a kemény európai fellépést. Anthony Gooch, a Business Europe, Európa legnagyobb munkaadói és üzleti érdekképviseleti szervének főtitkára rámutatott: „Büntetőámokkal fenyegettek minket, amikor ez nem gazdasági kérdés volt." A nagy uniós vállalatok befolyásos lobbija nyilatkozatot adott ki Dánia szuverenitásának védelmében, és ezzel egyértelművé tette, hogy támogatni fogják az Európa és az EU tagállamai alapvető érdekeinek védelméhez szükséges lépéseket.

Mark Carney davosi beszéde ovációt váltott ki a jelenlévők körében. A kanadai kormányfő ugyanis kijelölte az új irányt. Carney sürgette azokat az országokat, amelyek az Egyesült Államok érdekzónájához tartoztak, hogy ismerjék el: az USA vezette, közös szabályokon nyugvó világrendnek vége. Bátorította a diverzifikáció stratégiáját, és koalíciók építését olyan országok között, amelyek közös célkitűzésekkel rendelkeznek, és nem akarják, hogy mások birodalmi impulzusai elnyomják őket.

Ez a vízió a demokratikus jóléti országok – Kanada, az EU, Ausztrália, Dél-Korea, Japán – összefogását jelenti a külső fenyegetéssel szemben. Trump válasza önmagáért beszélt: azonnal 100 százalékos vámmal fenyegette Kanadát, majd Alberta elcsatolásának lehetőségét is felvetette. Ez a reakció csak megerősítette Carney álláspontját – Washington kész szétrombolni saját hagyományos szövetségi rendszerét. (Kanada egyébként nem esett pánikba az amerikai fenyegetés nyomán, úgy tett, mintha mi sem történt volna.) Ezek a lépések jelzik: már minden szereplő felismerte: ahogy a Carney is utalt rá, a régi világrendnek tényleg vége.

Az EU közben sorra köti a szabadkereskedelmi megállapodásokat: a Mercosurral, Indonéziával, Mexikóval és Indiával. Kanada az első Trump-féle fenyegetés után új kereskedelmi megállapodást írt alá Kínával. Ezek a lépések mind azt jelzik, hogy a hagyományos amerikai szövetségesek sürgős diverzifikációt keresnek.

Georgina Wright, a German Marshall Fund elemzője szerint az amerikai kormány kezelésére vonatkozó európai megközelítés változása már az év elején megkezdődött, és Davosban csúcsosodott ki. Ez a változás nem csak Grönlandnak köszönhető, hanem a tényezők kombinációjának: a nemzetbiztonsági stratégiának, amely feltárta Trump Európa-képét, s amelyből kiviláglik, hogy ellenségként tekint az Unióra.

Ursula von der Leyen, aki korábban rendkívül óvatos volt Donald Trumppal szemben, strasbourgi beszédében sürgette az EU-t hagyjon fel a hagyományos óvatossággal. Georgina Wright megjegyzi, hogy valami megváltozott Brüsszelben, de még a balti országokban vagy Lengyelországban is, amelyek bár nagyon függenek az Egyesült Államoktól, hiszen Washingtontól várják biztonságuk szavatolását, de már ők sem bíznak Washingtonban úgy, mint régen.

Pedig a tanulság egyértelmű: amikor Kína keményen visszavágott, Donald Trump engedett. Amikor az arab államok nyomást gyakoroltak, Donald Trump Netanjahuval szemben is fellépett. Amikor pedig Európa bejelentette ellenintézkedéseit, Trump visszavonta a grönlandi fenyegetéseket. A minta világos, csak az erő működik. Ez persze nem jelenti azt, hogy a diplomáciát fel kellene adni. Az EU továbbra is támogatja a tárgyalásokat, hiszen az USA papíron még mindig szövetséges, amellyel együtt kell működni. Ettől függetlenül az önfeladás kora véget ért – a határozott fellépés korszaka kezdődött.