Matolcsy György;rendőrség;Magyar Nemzeti Bank;Fővárosi Főügyészség;gyanúsítás;Matolcsy Ádám;MNB-botrány;

Még mindig nem hallgattak ki egyetlen gyanúsítottat sem az MNB-botrány ügyében

Lassan egy éve tart az eljárás.

Lassan egy éve tart az eljárás a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alapítványaiból eltűnt százmilliárdok ügyében, de még mindig nem hallgattak ki gyanúsítottként egyetlen embert sem - tudta meg az RTL Híradó a Fővárosi Főgyészségtől.

Mint ismert, az Állami Számvevőszék tavaly tett feljelentést, miután a megállapítás szerint Matolcsy György jegybank elnök vezetése alatt az alapítványi vagyon kezelésével megbízott Optima Zrt. átláthatatlan céghálón keresztül, rosszul fektette be az adófizetők pénzét, a cég saját pénzügyi beszámolójából pedig kiderült, hogy a kár mintegy 270 milliárd forint volt 2024-ben. Világossá vált az is, hogy az alapítványi vagyon egyik legnagyobb haszonélvezője a volt MNB-elnök fia, Matolcsy Ádám és híres-neves, rongyrázó luxuséletmódot élő baráti köre volt.

Az RTL Híradó megkeresésére az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) a nyomozás érdekeire hivatkozva nem válaszolt arra a kérdésre, hogy kihallgatták-e már legalább tanúként Matolcsy Györgyöt, vagy valamely családtagját.

Ha a 2022-es gyakorlat marad, akkor maga Altorjai Anita lehet az elnök.